Időpontot kértem, azaz most eljutottam oda, hogy kiírtam heti teendő feladatokat a gyereknek, és ennek az egyik pontja az volt: „Anyával beszélgetni”. De amikor listával készülsz a gyerekkel való beszélgetésre, az gáz.
Próbálod átadni az élet lényegét, mármint hogy hogyan is kellene szerinted élni, vagy mi a jó. És ezt a legalább 45 éves tapasztalataidból, a szüleid/nagyszüleid történeteiből, és a sok-sok elolvasott könyv soraiból veszed. És az egészből annyi megy át a gyerkőcnek, hogy „okés leviszem majd a szemetet”, akkor, mondjuk komolyan elgondolkozol, hogy mégis hol baszod el, nap mint nap ezt a nevelés kérdést.
És persze vágom Én, hogy majdnem férfi agy, de mondjuk engedjük el a feltételezést. És azt is értem, hogy 2024-ben bizony Én nem nagyon tudhatok semmit szülőként, mert már más világ van.
Komolyan elgondolkodtam, nem jó határokat szabtam az önállóságban, az életében.
Mármint miért vagyok az a szülő, aki hagyja, hogy a majdnem 18 éves gyerek becsukja a szobaajtaját, és azt csináljon amit akar? És miért nem nyaggatom 5 percenként valamivel? Azt se értem miért mosolyog rám, és nem megfélemlítve áll az ajtóban, amikor hazaérek? És miért nem utasító szavakat használok, hanem kéréseket? Azt is hogy képzelem, hogy nincs 9-kor az ágyban fekve, és kapcsolom rá a villanyt?
Tegnap egész nap azon gondolkodtam, hogyan adjam át a mondandómat, mi legyen a vezérfonal, és hogy legyen összeszedett az egész és a sorolandó hibák, hogy legyen érthető a szembesítés.
Az van, hogy ezt az egészet sikerült másfél órába belesűrítenem, és a végén terveimmel ellentétben mégiscsak sikerült sírva közölnöm a gyerekkel, hogy „képtelen vagyok többet adni, bármilyen téren is, mert belerokkanok”. És amikor átadom a szót, közli: „rendben, odafigyelek és segítek, leviszem a szemetet” .
Így.
És mondtam neki, lehet utálni ezért az egészért. Kamasz, ez a dolga, nekem meg az, hogy szülő legyek.
Mondtam ebben a családban demokrácia van, gondolja végig, mi vinné előrébb a dolgokat.
Megkértem, hogy ne jussunk el odáig, hogy szankciókat vezetek be. Szerintem az nem út, annál sokkal értelmesebb. És persze számtalanszor elmondtam, ne értem, önmagáért.
Ellenérvei a felvetéseimre:
- Nem lehet abbahagyni az online csevegést, mert Te hazaérsz. Ha benne vagy egy témában, akkor nem lehet csak úgy abbahagyni, akkor az érezném, be vagyok korlátozva. Az meg nem jó.
- Igen azért beszélünk online órákat, mert az jó, ha már nem tudjuk látni egymást. De közben azért csinálunk is mást, mármint van, hogy pakolok közben…
- De ha már megvan a lehetőség, miért ne éljünk vele? Nem értem.
- Mert engem ez nem érdekel. Szerintem nem fontos.
-
A vezérfonalam pedig nem volt más, mint az: egyensúly.
Egyensúly az élet minden területén.
Ennyit kértem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése