Egyszerűen Én, amilyen vagyok

Lezárult egy korszak. Ma volt a nyolcadikos ballagás. Végérvényesen ráléptünk egy másik útra. Ezennel befejezve, és valami elkezdve. És ez nem csak annyit jelent, új iskola. Nekem nem. Az iskolaudvaron ülve, hallgatva a visszaemlékezéseket 2014-re, amikor szeptemberben elkezdte az iskolai éveket. Oh, mennyi tervünk volt még, mekkora izgalommal kezdtünk Neki, nem csak Ő, hanem mi is. Nagy kíváncsisággal álltunk ott az évnyitón, sőt talán akkor volt a szülőtánc, amit simán bevállaltunk, erre a zenére: (erre) És tényleg Ő a legnagyobb hős! Mennyire máshogy alakult az élet. Ma csak egymáshoz odaintve az udvaron köszöntünk, Én egyedül, Ő nem. Elszaladt a nyolc év, de valahogy mégsem, mert megfordult a világ közben, minden a feje tetejére állt. Voltak tervek, voltak álmok, elsuhantak, alkalmazkodtunk. De valahol a szembesülés ellenére, mégis tudok örülni ott belül. Vagy lehet, csak reménykedem, és kapaszkodok valamibe. Lezárult egy olyan közös projekt, amit együtt kezdtünk. Hiá