Kezdődik....

Lezárult egy korszak. Ma volt a nyolcadikos ballagás. Végérvényesen ráléptünk egy másik útra. Ezennel befejezve, és valami elkezdve.

És ez nem csak annyit jelent, új iskola. Nekem nem.

Az iskolaudvaron ülve, hallgatva a visszaemlékezéseket 2014-re, amikor szeptemberben elkezdte az iskolai éveket. Oh, mennyi tervünk volt még, mekkora izgalommal kezdtünk Neki, nem csak Ő, hanem mi is. Nagy kíváncsisággal álltunk ott az évnyitón, sőt talán akkor volt a szülőtánc, amit simán bevállaltunk, erre a zenére: (erre)

És tényleg Ő a legnagyobb hős!

Mennyire máshogy alakult az élet. Ma csak egymáshoz odaintve az udvaron köszöntünk, Én egyedül, Ő nem. Elszaladt a nyolc év, de valahogy mégsem, mert megfordult a világ közben, minden a feje tetejére állt. Voltak tervek, voltak álmok, elsuhantak, alkalmazkodtunk.

De valahol a szembesülés ellenére, mégis tudok örülni ott belül. Vagy lehet, csak reménykedem, és kapaszkodok valamibe. Lezárult egy olyan közös projekt, amit együtt kezdtünk. Hiába rám maradt a vége kivitelezése a projektnek, mégis beszámolással/elszámolással tartoztam. Sokszor ezzel hadilábon álltam nagyon.

Most viszont kapaszkodom abba, hogy kezdődik Máténak egy új élet. Egy olyan élet, amit „függetlenül” mi alakítunk. Ez valahol egy szabadságérzés Nekem. Egy újabb lépcsőfok az elszakadásra.

Hatalmas nyomás van rajtam egyébként. Ez az iskolaév vége, a mostani kényszerköltözés, raktár kipakolása, és az év végi olyan iskolai összejövetelek, ahol elkerülhetetlen volt a találkozás, rendesen felemésztenek.

Hétfőn egyszerűen kidőltem. Szó szerint nem bírtam állni a lábamon, fél nyolckor vonszoltam magam. És egészen háromnegyedig bírtam csak, és jeleztem a gyerkőcnek, vége, nekem le kell feküdnöm. Annak ellenére, hogy reggelig aludtam, mint akit fejbe-vertek, nem voltam valami kipihent. Rajtam volt még a nyomás a mai nappal.

Na meg egyébként is rajtam van a mindennapi teendők miatt, amiket egyedül viszek.

Folyamatosan nyomasztanak a nevelési kérdések, nyomaszt az, hogy visszapattanok találkozókról, mert gyerekem van. Nyomaszt, hogy még nem adta be a válást, és így tehetetlen vagyok, nincs emelt összegű családi pótlék, nincs ingyenes étkezés a suliban… Szóval erre még várunk nagyon, mert intézni, addig semmit nem tudok. És valahogy úgy érzem, még jócskán várni kell erre, mintha kicseszésből nem lenne beadva a válás, dafke, hogy keresztbe legyen téve Nekem. Csak hogy ez igazából Nekünk, valahol ezt kellene belátni.

Túl vagyunk az adóbevalláson, és a szerzett „nyereség” leadózásán, ez is egy újabb elszakadás.

Ahogy az udvaron összefutottam egy régi ismerőssel, aki még nem tudta a fejleményeket, és egyébként tapasztalt váló, még mindig könnybe lábad a szemem a story-t elmesélve. Utálom ezt….

Gyűlölöm magamban egyébként, hogy ennyire tudok érezni. Ha valamin változtathatnék, akkor ez lenne az.

És most, hogy visszaolvastam, amit írok, meghallgattam a zenét is. Sírás, mennyire mást jelentenek a mondatok már. Bejelöltem Bold-al, mik marnak belém most....

 

A legnagyobb hős

A jó híremen nem eshet csorba,
Beállok én is a tornasorba.
Hiszem, hogy két paralel történet
A végtelenben összeérhet.

Álmaimban nem ezt vártam, 
De felébredtem és megtaláltam.
Szabad egy hely, és leparkolnék,
Veled az időben eltévednék.

De tudom-e majd überelni anyádat?
És te nem mosod magad után a kádat
Gyűjtünk lakásra és autóra,
Coelho-idézet a meghívókra

Te vagy a legnagyobb hős a világon:
Én a királynőd és te a királyom.
Hova is rejtsem el a szívem tőled,
Nehogy a végén majd összetörjed.

Az idióta is célba érhet,
Mi meg doppingolva nyertünk érmet.
Nekem a fitness partizánok,
Neked a lelkes kurtizánok -

Jutnak – de tényleg, én nem ezt vártam;
A filmekben csak annyit láttam,
A történetet csókkal zárják,
A folytatást velünk forgatták

És nem tudtam überelni anyádat,
S te nem mosod magad után a kádat
Van nagy lakás és nagy autó,
Közel már az utolsó szó

Te vagy a legnagyobb hős a világon:
Én a királynőd és te a királyom.
Hova is rejtsem el a szívem tőled,
Nehogy a végén majd összetörjed.

Te vagy a legnagyobb hős a világon:
Én a királynőd és te a királyom.
Hova is rejtsem el a szívem tőled,
Nehogy a végén majd összetörjed.

Legnagyobb hős
Legnagyobb hős

Te vagy a legnagyobb hős a világon:
Én a királynőd és te a királyom.
(Legnagyobb hős)
Hova is rejtsem el a szívem tőled,
Nehogy a végén majd összetörjed.
(Legnagyobb hős)
Kész vagyok teljesen a kis klambókra,
Jöhet a millió hős berepülő pilóta.
(Legnagyobb hős)
Nincs te és én, csak mi – összebújva, 
Nyaral az ész, és mi megkukulva elvagyunk, mert jön a szerelem.
(Legnagyobb hős) (mi megkukulva)

 

Na az elrejtés baromira nem sikerült, az összetörés annál inkább.

 

De a Máté a legnagyobb hős, és valahol Én is, hogy végigcsináltuk, így is....