Tegnap délután pont ugyanazt csináltam mint, mit tudom én hány vasárnap délután. Éppen ezért volt déjá-vu érzésem. És itt éreztem, hogy nem okés ez így. Csak egy egyszerű tevékenység volt ez, vasaltam. Ma reggel nem tudtam felkelni mozogni, olyan fáradt voltam, de nincs vész, máskor is van ilyen. Nem vagyok annyira eltökélt, hogy ne hallgassak a szervezetemre. Ha ilyen van, akkor maradok az ágyban. Most is így volt. Viszont végiggondoltam a hétvégét, és kegyetlen volt. Nem volt lehetőségem pihenni, mondhatni semmit. És mégis szalad a lakás. Nem volt időm a dolgaimra, de arra végkép nem, hogy leüljek és megnézzek egy filmet. És nem a film a lényeg, hanem hogy másfél-2 órát nem csinálok semmit. Szóval ezen, valamit erősen változtatni kell. És akkor most megérkezett az elhatározásom is hozzá. És mivel gyerkőc 17 lesz idén, pont itt az ideje, hogy jobban részt vegyen a háztartásban. És nem csak azzal, hogy leviszi a szemetet, ha megkérem. Bár hétvégén már megkértem a mosdó é
És miközben a rengeteg tennivalómmal, hol haladok, hol elakadok telnek a napok, és máris február közepe van. Életmódváltásban vagyok megint, és Univerzum küldi ezeket ezerrel, és mint mindig most is figyelek a jelekre. Volt yoga app kihívás lelkesen végigcsináltam, és minden tényleg minden nap meditálok. De kell is. Nem kapaszkodom belé, de elengedhetetlennek tartom, napi 20 percet erre. Mindig az van bennem, ha ennyi időt nem tudok magamra szánni, akkor az már elég gáz. Eltelt a karácsony, és a szingli szilveszter is, szokásos egyedül itthon verzióban, de idén legalább nem voltam beteg, így a várnál tudtam lenni éjfélkor. Nemrég viszont azt hittem végem, olyan beteg voltam. Jól tűröm a fájdalmat, de ez túl tett mindenen. annyira fájt a tüdőm, hogy sírtam a fájdalomtól. Akkor éreztem igazán, hogy bakker, rettentő magányos vagyok. Kibaszottul magányos. Hogy a rohadt életbe, nincs aki hozzon egy húslevest, vagy egy teát. De ne is hozzon, üljön ott és mondja azt jobb lesz és sim