2017. október 16., hétfő

Felpörögtek az események.



2 hete pénteken végre visszakerült hozzánk az autónk. Költséges szerelés után egy röpke 2 órás dugóban hazavittük. És kocsiért menet érkezett egy telefon, hogy páromnak lehet Amerikába kell mennie kb azonnal.

Ezen rágódtunk egész hétvégén, és végül hétfőn kikerekedett a dolog. Csütörtökön mennie kell.

Rettentően sírtam. Szomorú voltam, de nem volt mit tenni. Együtt szerintem soha nem jutunk el oda, nem mondhatom azt, hogy ne menjen. Így igyekeztem támogatni mindenben és kúrálni, mert persze éppen most beteg is lett. Vettem neki homeos cseppet, időeltolódásra altatót. Támogattam, és csütörtök reggel fél 4-kor kikísértem a megállóba.

Sírtam aztán, és picit visszaaludtam. A szívem majd megszakadt….És féltettem is. Vajon látom-e még. Annyi a robbantás mostanság.

És rám maradt minden. Nincs választás. Intéztem a gyereket a lakásnézőket, a bevásárlást, a futóversenyt szombaton, és függönymosást vasárnap, és ezekhez hasonló.

Néha-néha tudtunk beszélni, és csak azt láttam mennyire fáradt, és kimerült, és igyekszik. És közben kúráltam magam, mert elkaptam a náthát.

És ma nagyon várom, mert ma jön haza. És szülinap, évforduló elhalasztva erre a hétre, mert ez is volt közben, így egyedül és magányosan….

2017. október 6., péntek

Este



És hogy mi volt tegnap? Semmi

Nagy semmi. Igyekeztem egész nap csendben maradni. Nem szólni, este elfoglalni magam.

Fél 8-kor jött haza. Féltékenységi zöld szőr addig jó pár gondolatot beásott az agyamba. De megfogadtam nem kérdezek semmit a délutánról…..

Csak a reggelt hozom szóba…

Kérdeztem is, mi volt ez reggel?

-      -Nem tudom, hogy már reggel morogtál a gyerekkel!
-      -Mit kellett volna tennem? hagyjam rá?
-      -Nem tudom.

És ennyibe maradt.

És nem tudom mi volt a normafánál, és mennyi fénykép készült Violáról megint, és milyen beszélgetések voltak….

Békés eset volt így.

Népszerű bejegyzések