Egyszerűen Én, amilyen vagyok

És hogy miért is?...elég sok mindenért. De most leginkább az Univerzumnak …. Remélem, az amerikai filmek mindenkinek megvannak, hogy amikor bunyó van, mily meglepő, hogy a bunyósok szépen sorban mondhatni kivárva sorukat mennek a főszereplő ellen. Egyik kiütve, másik utána érkezik csak…. No, hát akkor most valahogyan így érzem magam. Nagyon vártam a felvételi végét, hogy végre akkor fellélegzés, egy kis nagylevegő. Abban mondjuk biztos voltam, kipihenni nem fogom magam tanév végéig, de legalább veszek egy nagy levegőt. És vigyázz mit kívánsz...- mondta az öreg Zen mester…. A nagylevegő megvan, de egészen más miatt. Szóval felvételi értesítés megérkezett, és jött egy csütörtök délután, pontosan két hete lesz most, amikor is, főbérlő levelét olvasva az első 3 percben leizzadtam, minthogy szüksége van a lakásra.   A terv persze az volt, Nagyfiú kérésére, hogy év végéig legalább maradjunk, így elkezdtem nézelődni. És hála a háborúnak? (ez még kérdés), de felmentek az albérlet á...

    És igen eljött a pillanat, amikor is megkaptuk az értesítőt, hogy gyerkőc felvételt nyert a Trefort Ágoston technikumba. Ezt írtuk be végül az első helyre, és nicsak siker! Az előzmény listában 95. volt, így reménykedtünk. És mennyire jól tettük. És a boldogság hatalmas, részemről pedig az öröm. Egyrészt boldog, hogy oda vették fel, ahova szerette volna, és azt csinálhatja, ami érdekli. Másrészt öröm Nekem, hogy túl vagyunk rajta végre. Azt kell mondjam, kemény meló volt, és bizton állíthatom, többes számban: hogy felvettek bennünket , mert jó nagy részem volt ebben a buliban is. És valahogy olyan érzésem van, a következő 5 évben sem húzhatom ki magam, és emelhetem fel a kezem, hogy okés, akkor hajrá, Tiéd a pálya! Még, jó hogy az informatika engem is érdekel…. És persze kaptunk egy előrevetített tennivalót, ami még sehol sincs attól, ami vár ránk, gondolom. De majd mesélek itt, csak, hogy élvezzem a megterhelő perceket….. Most kis fellélegzés van, meg év vége...