Ugrás a fő tartalomra

Elérkezett...

...advent első vasárnapja. Aki ünnepli biztos várta már. Mi nem vagyunk vallásosak, gyertyát sem gyújtok a négyből, csak éppen azért, mint egy kedd este szoktam. Mert szeretem azt a feelinget, amit teremt. Ehhez nem kell advent.

Ez a az év második legnehezebb időszaka. Az első a szülinap, és szerencsére az csak egy nap. Ez viszont 4 átkozott hét, négy csöpögős, négy nyálas, és az év leginkább képmutatóbb négy hete.

Tegnap kint voltam este a városban, hogy picit emberek között legyek mondjuk depi helyett. Az esős egyedüli hétvégéknek ebben az időszakban a legnagyobb húzóereje a netflix. Sajnos tele van az elcsépelt karácsonyi filmekkel.

Héten már becsempéztük több részletben esténként a Rossz anyák karácsonyát. Meg kell állapítanom, tényleg rossz anya vagyok ilyen téren. A film tök Én. Mindig is harcoltam a konvenciók ellen. Mire a végén közölte nagyfiam, tényleg ehetnénk kínait karácsony este…. Imádom, hogy ilyen. Tényleg ehetnénk, és aszem, ha kitart-e mellett így is lesz.

Idén szerettem volna 23.-án megünnepeli a családdal az áldott estét. Mert szerintem mindegy melyik nap ünnepelünk, és így a többi napon a sütiket lehetett volna enni. De 1/3 családom dolgozik még aznap. Így nem tudok igazán dacolni.

A netflix filmek egy szinglinek viszont az igazi magadba zuhanós egyenes út. Olyan álomképek vannak a filmeken, amiben már hinni sem lehet. Éppen összefutsz egy lánnyal, vagy éppen egy fiúval, és láss csodát tökéletesen megértitek egymást, és egymásba szerettek, és mindenki vagy legalább az egyik fél tutira feladja az életét a másikért. És igen, ez csak film, de amikor mondjuk, azt gondolod az élet baromi igazságtalan, hogy Te még mindig egyedül vagy, mások meg mennyire boldogok és …. nem is fejezem be a mondatot kár is.

Személy szerint azt gondoltam idővel egyre könnyebb lesz ez. És most valahogy be kell látnom, talán a múlt év volt a legjobb ebből a szempontból, mert mondjuk konkrétan mindent leszartam. Most, hogy viszont talán, de nagyon talán azt gondolom esetleg nyitott is lennék akár egy több hetes kapcsolatra, ez így nagyon nehéz. Mert mint mindig is most is teszek azért, hogy találjak valakit, idén talán többet már, mint eddig, de állandóan falakba ütközöm.

A téma a szokásos. Gyerekem van. Ez pont elég ahhoz, hogy hátat fordítsanak. Az sem előny még mindig, hogy megállok a lábamon egyedül, és saját vállalkozásom van munka mellett. Tudom, hogy mit szeretnék és elszánt vagyok. Kedves is vagyok, és jól főzök. És egyben így mindennel együtt, ijesztő is.

Aszem valami nézőpont cserére van szükségem. Sürgősen!

Pasi téren az már megvan, vagy fél éve hajtogatom magamnak. Aki hátat fordít, menjen is. Sajnálhatja.

Advent téren is kellene csere. De ebbe a gödörbe most vagyok bezuhanva. Még csak most kezdődött és éppen menstruálni fogok. És éppen ez a szabad hétvégém. És éppen 100 másik indokom is biztos lenne. Vicc. „Nem láttam még vadat…”

Viszont tök jó lett a hajam, még ha a színe nem is az álom szín, és gyönyörű ruhákat vettem Black Friday-kor, és álom olcsó bokacsizmákat a vinteden.

Szavam nem lehet az életre. Tudok mosolyogni. Szöszmösz meg elmehet a francba. Az összes képmutatásával együtt.

Na máris jobban vagyok.

És tudjátok mit, jegyzetelni fogok, hogy hogyan változnak meg az emberek a 4 hét alatt. Lesz ebből is egy poszt.

Mindenki vigyázzon, figyelek…

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...

Nagy hír

  Péntek óta hivatalosan is van egy papírom arról, hogy okleveles pozitív pszichológia coach lettem. Elvégeztem egy tanfolyamot online, angolul, saját magam osztottam be az időmet, aminek nagyon örültem. Viszont így már papírom is van arról, hogy oszthatom az észt, hogyan legyél pozitív.   Ez foglalta le minden időmet amúgy, az utóbbi hetekben, és az hogy vége lett az idei tanévnek is a gyerkőc szempontjából, hogy idén 18 éves lett és jogosítványt kért, és ezek intézése, hogy lejárt a szig-je, és felveheti az életkezdési támogatását, ami 130 ezer forint. Ebből mondjuk egy életet nem lehet elkezdeni, cserében több mint a nulla. A tanfolyam igazán érdekes volt, mert ezek egy részét valóban tudtam már, és persze alkalmazom is, ahányszor ki kellett húznom magam a gödörből. Így alapvetően egész könnyen ment a tanfolyam, jó kis eszközök vannak benne, és arra is megtanított a beszélgetések hogyan történjenek. Egy komplex átfogó tananyag. Ha érdekel elindítottam a @nekedtudom ...

Ismerkedés 2025

Ismerkedés 2025-ben semmivel sem jobb mint 24-ben. Társkereső app, ugyanolyan kiábrándító.  4 beszélgetésem volt, ebből  1 srác közölte idősebbnek írta be magát, mert kedveli az idősebb nőket. Másik nem válaszolt , harmadik igazán rövid beszélgetés után csak annyit írt, hogy most nyelvórára kell mennie, de ott is maradt. Negyedik pedig megkérdezte a zenei ízlésem, és nem tudom mi akaszthatta ki, az hogy nem kedvelem az erős metált, vagy a tuc-tuc zenét, de tiltott is. Idén elmentem személyes találkozókra is, ahol kifejezetten a párkeresés volt a cél. Azonkívül, hogy mindenki zavarban van, és ugyanúgy nehezen megy oda a másikhoz, az is kiderült, korosztályombeli pasik azért keresnek fiatalabbakat, mert nekik kevesebb a lelki bajuk. És még vállalnak gyereket. Amúgy meg 35-nek nézek a legtöbben, ami jó, mosoly van és amikor kiderül 45 akkor hátraarc. Ez az élet. És a chat.hu chat felületet pedig nem ajánlom senkinek. Vagy csak nagyon erős humorral, vagy pszich...