Egyszerűen Én, amilyen vagyok

  Nem ezt gondoltam megírni, de ma két halálhír is volt reggel 9-ig a neten, és egy tumor info is. Rövid az élet, bakker nagyon rövid. Mindaddig megvoltam míg a nagyszüleim el nem kezdtek elmenni. Az első nagypapámat ovis koromban vesztettem el. Szerettem, mindig vicceskedett,   sok nevetés volt. Rá úgy emlékszem, hogy a jókedvű nagypapám. És arra is, hogy mikor átmentünk nagymamámhoz, kaptam egy mesekönyvet, és csendben kellett lenni.   Akkor ezt még nem nagyon tudtam felfogni. Majd egy nem működő zebránál az osztálytársnőm utánam szaladt, amikor általánosba jártam. Nem élte túl. Azt gondoltam akkor is, nem lehet ennyi az élet. Azt sem tudtam hova rakni, amikor apukám öccse elment. Középiskolás lehettem akkor. És számomra sok-sok év következett élve. És jó volt. Majd jött a másik nagypapám, azaz inkább ment. Gyorsan hirtelen. Akkor fogadtam meg, mindennél fontosabb az emberi kapcsolat. A film, a mosás, a vásárlás, minden várhat. Az ember nem fog. És a nagymamám is

  Nem eltűnve, csak felszívódva. Azaz nem volt gépem és időm sem. Szóval másra, annyira könnyen költök, magamra nem igazán. És már akkor, amikor gyerkőc megkapta a számítógépét, tudtam, hogy eljön a pillanat, amikor az enyém következik. És vagy egy tunning vagy egy teljesen új gép. Minden flottul ment, mint addig bármikor, nyekergett és egészen intenzív hangja volt, de aztán letöltöttem a   gépre a tik-tok-ot, mondván ott könnyebb vágni, feliratozni a videókat. Ennek az lett a következménye, hogy másnap nagyjából az online nyelvórán nem bírtam részt venni, mert olyan lassú volt a gép. Rákövetkező alkalommal kék halál. Ennek a súlyosságát azok tudják igazán, akik lételeme a gépen dolgozás. Fájt, úgy igazán. Rákövetkező alkalommal pedig igyekeztem mindent, amit csak lehet lementeni a gépről, helymegtakarítás címen, de nem igazán segített, így jeleztem Apukámnak, hogy help. Gép újraélesztés, mert nem indult el egyáltalán. Apukám ezt egy gyors hétvége alatt megvarázsolta.