Ugrás a fő tartalomra

Vakrandi, avagy ismerkedés 7 percben

Tegnap volt az elmaradt rapid randi, de a kezdés is már nagyon furmányos volt, így ennek az elmesélése is megér néhány sort.

Már az első elmaradt után volt túl jó hangulatom ezzel kapcsolatban. De most is hozták a formát. A következő levél érkezett, majd rá a válaszom, ismét levél, ismét a válasz:

 




Érdekes a hangnem. Azt gondolom nem vagyok miss, de azért ha valaki „profinak” szeretné láttatni magát, akkor valahogy ezt nem így kell.

Majd ismét érkezett egy levél:

 

A 40-es korosztályt nem is értettem, mert amikor Én jelentkeztem sajnos ilyen nem volt. De az a válasz érkezett, hogy azok a 40-es korosztály, aki ennek vallja magát.

Ekkor úgy voltam, most már csak azért is elmegyek.

Így aztán a hosszú hétvégés progimat átvariáltam, hogy szombaton kettőre meglegyek, amiből ugye 5 lett.

Indulás előtt megnéztem mikor kell indulnom, amikor is kiderült, hogy ez egy night-klub.


 

Az is kiderült nem csak minket lányokat hívtak fél órával korábban, hanem mindenkit, így elég kellemetlen volt, hogy a várakozás az együtt zajlott.

Kaptunk egy papírt, pasi nevekkel alá majd x-elni vagy pipálni kell. Többen toll nélkül érkeztek.

7 nő és 8 pasi volt összesen.

Végül a lányok leülhettek egy kanapéra egy táncos asztal elé, ez is igazán vicces volt. Pasik meg gyülekeztek, végül mindenki megérkezett és minden asztalhoz odajött egy pasi. 

Készültem kreatív kérdésekkel az AI segítségével, de esélyem sem volt feltenni.

Volt aki jött a maga kis emberleltárával, amire mondjuk Én nem voltam kíváncsi, és volt akinek a 7 percből ez 5 percet el is vitt.

Nem sorrendben a következő pasik voltak:

1. Az izgága bőbeszédű 5 perces, aki az intim zónámba beleült, és fröcsögve beszélt. Amúgy hasonló ember volt mint Én, de bezárkóztam, és ezért x-et kapott.

2. A börtönőr, aki éppen életmódváltásban és munkahelyváltásban van. Természetgyógyász lesz, mert több pánikrohamon túl van, és szeretne más pánikrohamos embereken is segíteni, hogy hogyan lehet ezt természetes úton kezelni. Arra a kérdésemre, hogy miért választanák az emberek a természetgyógyászatot ilyen esetben, vagy hogyan találnák meg őt, annyit tudott mondani, hogy előadásokat fog tartani. Szóval az önbizalma megvolt, hatalmas sörhassal érkezett amit a 3 mérettel nagyobb inggel próbált takarni. X-et kapott.

3. Volt a fickó, akit nem igazán hallottam, de nagyon bólogattam és mosolyogtam. Nála mondjuk éreztem, hogy 7 perc hosszú is lehet, mert voltak csendek. Az kiderült, hogy jár táncolni, heti 1x, de szerinte ez így nem is tánc, és nem is sport. Nagyon messze ült, így ez nehezítette azt hogy értsek is valamit. Ő megkérdezte mi az amit keresek, ő neki a család lenne a fontos, saját családot szeretne. Ez nálam ugye nem játszik már. Nekem viszont a kommunikáció a fontos, az meg nem ment. X-et kapott.

4. Volt a 46 éves marketinges aki meditál, elvált, van 2 gyereke akikkel, most már jó a kapcsolata. Ő szimpi volt, és látszólag Én is, de amikor elárultam, hogy hedonista vagyok akkor visszakérdezett az mi, mondtam élvezem az életet, akkor erre ő azt reagálta, hogy nem jár el annyira szórakozni, neki az nem fontos. Szerintem itt vágtam el magam, pipát kapott.

5. Volt a fickó, aki bevallotta majdnem lemondta az egészet. Kérdeztem mitől tartott, attól, hogy milyen lesz az egész, miket kell mondani. Neki ez nagyon direkt dolog, nem annyira szimpi. Neki is mondtam, csak beszélgessünk, nem vagyok a listára kíváncsi. Végül kiderült, hogy a történelem érdekli, a neten kutatgat, aztán a világpolitikát hoztam szóba, így Trump döntéseiről beszélgettünk, idő lejárt x-et kapott.

6. Volt az informatikus aki az egyetlen aki testbeszédével felém fordult amúgy, vele nagyon jól megértettük egymást, bár tatabányai, és ott is él, de a végén megkérdezte hány éves vagyok, mondom 46 leszek idén, kezét a szájához kapta, azt mondta 36-nak nézett , Ő 34. Így x-et kapott.

7. Következő fickó akiről semmit nem tudok tinder és randivonal tapasztalatairól annál inkább, idő lejárt x-et kapott.

 

Majd aztán szétszéledés volt, és jött az sms, nem volt párbaállás.

A pasik testbeszédileg szarok voltak, ugye 1 kivételével nem fordult felém egyik sem, most akkor ismerkedni szeretne vagy nem. Alapvetően galléros pólóban jöttek, abból is a rosszabb fajtából. A marketinges volt megfelelő méretű ingben, de ő munkából jött, a tinderes, lenvászon ingben, ami nem igazán alkalmas erre a gyűrődési ráta miatt.

A szervezés meg ugye egyenesen szar volt, és a kivitelezés is.

Szóval ha máskor megyek, akkor amikor jobb dolgom sem lesz, és biztos más társaságot választok.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...

Nagy hír

  Péntek óta hivatalosan is van egy papírom arról, hogy okleveles pozitív pszichológia coach lettem. Elvégeztem egy tanfolyamot online, angolul, saját magam osztottam be az időmet, aminek nagyon örültem. Viszont így már papírom is van arról, hogy oszthatom az észt, hogyan legyél pozitív.   Ez foglalta le minden időmet amúgy, az utóbbi hetekben, és az hogy vége lett az idei tanévnek is a gyerkőc szempontjából, hogy idén 18 éves lett és jogosítványt kért, és ezek intézése, hogy lejárt a szig-je, és felveheti az életkezdési támogatását, ami 130 ezer forint. Ebből mondjuk egy életet nem lehet elkezdeni, cserében több mint a nulla. A tanfolyam igazán érdekes volt, mert ezek egy részét valóban tudtam már, és persze alkalmazom is, ahányszor ki kellett húznom magam a gödörből. Így alapvetően egész könnyen ment a tanfolyam, jó kis eszközök vannak benne, és arra is megtanított a beszélgetések hogyan történjenek. Egy komplex átfogó tananyag. Ha érdekel elindítottam a @nekedtudom ...

Ismerkedés 2025

Ismerkedés 2025-ben semmivel sem jobb mint 24-ben. Társkereső app, ugyanolyan kiábrándító.  4 beszélgetésem volt, ebből  1 srác közölte idősebbnek írta be magát, mert kedveli az idősebb nőket. Másik nem válaszolt , harmadik igazán rövid beszélgetés után csak annyit írt, hogy most nyelvórára kell mennie, de ott is maradt. Negyedik pedig megkérdezte a zenei ízlésem, és nem tudom mi akaszthatta ki, az hogy nem kedvelem az erős metált, vagy a tuc-tuc zenét, de tiltott is. Idén elmentem személyes találkozókra is, ahol kifejezetten a párkeresés volt a cél. Azonkívül, hogy mindenki zavarban van, és ugyanúgy nehezen megy oda a másikhoz, az is kiderült, korosztályombeli pasik azért keresnek fiatalabbakat, mert nekik kevesebb a lelki bajuk. És még vállalnak gyereket. Amúgy meg 35-nek nézek a legtöbben, ami jó, mosoly van és amikor kiderül 45 akkor hátraarc. Ez az élet. És a chat.hu chat felületet pedig nem ajánlom senkinek. Vagy csak nagyon erős humorral, vagy pszich...