Beszéljünk az érzésekről….

 

Mindenkinek vannak, és mindenki érezte már. Pont ezért érdekes téma. Merthogy, van ezzel azért egy kis gond.

A tapasztalt érzéseinket, ugyanúgy mint szinte bármit, jól eltároljuk, és elő- elővesszük ezeket. És itt a gond.

Azaz a baj alapvetően az, hogy dolgokhoz kötünk érzéseket. És aztán ha megtörténik a dolog, akkor elvárjuk, hogy az érzés megérkezzen. Ha pedig nem így van, akkor keressük a hibát.

Picit belemélyedek ebbe az egész gondolatba:

Aki nem jártas a flow gondolkozásban, flow életben az kevésbé figyel erre az egész dologra, mint ahogyan Én, de kifejtem.

Képzeljünk el egy nagyon egyszerű jelenetet. Esti találkozó egy pizzériában. Ez jól hangzik ugye? Már előre van egy nagyon szuper elképzelésünk erről az estéről, szinte érezzük a pizza illatát, puhaságát, ízét a szánkban. Megvan?

A pizza íze a szánkban és a többi flanc, amit oda gondolunk. Máris elvárásaink vannak az estével kapcsolatban. Magunk által felállított elvárások. Jaj, tök jó lesz a hely, érezzük a meleg levegőt a bőrünkön, a pizza illatát, a szánk, ahogy hozzáér a frissen megsült pizzához, ahogy beleharapunk. Egyébként az egész este mennyire szuper lesz, és mivel minden szuper, mennyire jót fogok beszélgetni a másikkal, és mivel minden klappolni fog, mindketten, jaj de nagyon jól fogjuk érezni magunkat.

Szó szerint hozzátársítottuk az érzést az egész eseményhez. Így indulunk ennek az egésznek neki. És ez nem jó. Biztos, hogy mindenkivel előfordult már olyan, hogy esetleg az esemény reggelén fejfájással ébred, és ez az egész napját elnyomja. Vagy délelőtt érkezik egy gyomorgörcs, és azon gondolkodunk, hogyan hozzuk magunkat rendbe estig. De csak ha a külső behatásokra gondolok, elszakadt harisnya, napfényes idő helyett egész napos ömlős eső, vagy olyan extra feladatok a melóhelyen, amire tutira nem számítottunk két megbeszéléssel megspékelve. 

Azt baromira elfelejtjük, ez egy esemény, megismételhetetlen az éppen adott körülményekkel és helyzettel.

Van is erre egy japán négykarakteres idióma: ichi-go ichi-e, ami annyit tesz „egyszer az életben” és a teaszertartásból ered. A pillanat megismételhetetlen természetét őrzi ez.

Mert, nem tudod pont ugyanazt a pillanatot megteremteni soha többet. Mert nem tudod produkálni, hogy éppen a lelked hogy van, milyen fizikai állapotban van, éppen abban az órában milyen az időjárás, és addig az időpontig, egyébként mennyire volt könnyed a napod. Nem tudod megteremteni, hogy a másik emberrel éppen mi van, és ő hogy van, bármilyen szempontból is. Milyen kölcsönhatások lesznek egymásra nézve. Csak van az elvárásunk, és aztán szépen odamegyünk a pizzériába este, és az egész esemény arról szól, hogy kínlódva igyekszünk megteremteni az az elképzelt érzést, amit várunk ettől az egésztől. És van, hogy sikerül hasonló, mert ittunk még egy pohár bort, és minden valahogy könnyedebb, de valahogy mégsem az. Jó-jó, de valahogy nem teljesen olyan.

Ezt, ha minden igaz, mindenki átélte már. Az biztos, hogy az az érzés, ami ott keletkezett, a nem teljesen megelégedett este érzése szintén megmarad, és a következő ismétlésnél, azért elő is fog jönni. Mert valahogy így működünk a legegyszerűbben.

De van megoldás. A flow azt tanítja – ismertebb nevén, mindfulness- hogy éld meg a pillanatot, amiben vagy.

Ezt pár éve hangoztatom már. Ez annyit jelent, hogy az adott eseménnyel kapcsolatban nincsen semmilyen elvárásod, csak azt, ami adódik, azt érzed, mondanám élvezed. Ez elég egyszerűnek hangzik, de mégsem az, pont a saját elvárásaink miatt. Az érzésekkel kapcsolatos elvárásaink miatt.

Azért állítjuk ezeket az érzéseket, mert biztonságot ad. Mert ha tudjuk, hogy juhu, szuper lesz az este, és de jót fogunk beszélgetni, akkor ez biztonságkeltő, kár tagadni. De ha meg úgy állunk az estéhez, okés pizza, lássuk mi lesz, na ez semmi jó érzést nem kelt bennünk, és összehúzódunk. De. És itt a lényeg: „ha nincs elvárás, nincs csalódás.” Túl egyszerű? csak egyszerűnek hangzik….

De futtasd végig ezt: Elmegyek pizzázni este az ismerősömmel. Akár jó és finom is lehet a pizza, és akár Én is jól érezhetem magam, és a másik fél is jól érezheti magát. Az egész este jól is alakulhat. Érzed ezekben a mondatokban a szabadság energiáját? Bármi lehet. Nem azt érzed ki belőle, hogy hú, rossz lesz, hanem bármi lehet. Jól is érezhetem magam. Jól is alakulhat az este. És ebben a nagy szabadságban ott van, hogy nincsen rajtad a nyomás, hogy jól „kell” éreznem magam. Ennek az estének végre jól „kell” sikerülnie….., mert mondjuk péntek van és megérdemlem. Ha szabadság van ebben az egészben, akkor rajtad áll, nyomás nélkül, hogy mit kezdesz az estével. Sokkal nyitottabban és sokkal könnyedebben mész el így bármilyen találkozóra.

Az elképzeléseinkkel teremtünk magunknak egy idealizált álomvilágot, és baromira nem látjuk ettől az egész erdőt. Mert minden energiánkat arra fordítjuk, hogy az álomvilágot megteremtsük. Egy olyan álomvilágot, amit mi elképzeltünk. Aki velünk pizzázik, annak ugyanolyan elképzelése van az érzéseiről, mint nekem? Tutira nem. Biztos vannak egyező csomópontok, de nem minden. Ő is igyekszik megteremteni a saját elképzelt érzéseit, Én is igyekszem megteremteni a saját elképzelt érzéseimet, és az a vége, hogy sokkal jobb is lehetett volna az egész este. Mindketten csináltunk olyan dolgokat, amik a másiknak nem szimpatikusak, de az érzések megteremtése miatt ezek felett szemet hunyunk. Csak meglegyen a szuper este…..

Milyen érdekes ez nem?

Ha megtanuljuk azt, hogy dolgok csak vannak, és azokat élvezni is lehet, megnyílik előttünk egy nagyobb világ.

Tehát az a legjobb, ha nem párosítunk előre érzelmeket semmilyen eseményhez.

És ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek érzéseink, hanem azt, hogy ne határozzuk meg előre, hogy milyen érzésem lesz. Mert attól, hogy múlt alkalommal jól éreztem magam, amikor pizzáztunk, azt nem jelenti azt, hogy a következő alkalommal is jól fogom érezni magam, pont a fent említett dolgok  miatt.

Soha nem felejtem el, az első ilyen igazi nagy érzés elvárásom az érettségi volt. Juj de mennyire vártam, hogy juj levizsgázunk, és ez mekkora nagy érzés lesz. És soha nem felejtem el a jelenetet, ahogy kijöttem a tanteremből, és jé, nem volt semmi extra. Vagy amikor 18 lettem, hú, most már felnőtt leszek, ez biztos valami más érzés, hát az is kiderült, hogy nem az. De ugyanezt várjuk egy házasságtól, pedig már évek óta együtt élünk a másikkal, csak most lett egy hivatalos papír, és ehhez vagyonokat költünk el fehér ruhára, fekete öltönyre, és a nagy családi vacsorára.  És hú az első csók, az első szex, az első elszívott cigi, az első berúgás, és még sorolhatnám jó hosszan.

Ne akarjuk egyszerűen, hogy mindig minden pillanatban, vagy eseményen jól érezzük magunkat. Érezzük magunkat valahogy. Ahogy a helyzet adja. Senki nem lát a jövőbe, nem tudja mi vár rá, milyen körülmények lesznek, és hogy egyáltalán, hogyan alakul majd az esemény, bármi is az. Egyszerűen csak legyünk jól. Elvárás nélkül. Élvezzük és érezzük azt, ami adódik. Legyünk ott abban a helyzetben, amiben vagyunk, és legyünk nyitottak arra, amit ad.

Ha pedig úgy alakul, hogy nem jól alakul, akkor mint tudjuk annak oka van, de ez már egy másik bejegyzés lesz majd egyszer biztosan, és az egyik kedvenc idézetem lesz a kezdő mondat:

„Muszáj megoldani a problémát? Nem lehetne élvezni egy kicsit….”