Ugrás a fő tartalomra

Itt vagyok


 És miközben a rengeteg tennivalómmal, hol haladok, hol elakadok telnek a napok, és máris február közepe van.

Életmódváltásban vagyok megint, és Univerzum küldi ezeket ezerrel, és mint mindig most is figyelek a jelekre.

Volt yoga app kihívás lelkesen végigcsináltam, és minden tényleg minden nap meditálok. De kell is. Nem kapaszkodom belé, de elengedhetetlennek tartom, napi 20 percet erre. Mindig az van bennem, ha ennyi időt nem tudok magamra szánni, akkor az már elég gáz.

Eltelt a karácsony, és a szingli szilveszter is, szokásos egyedül itthon verzióban, de idén legalább nem voltam beteg, így a várnál tudtam lenni éjfélkor.

Nemrég viszont azt hittem végem, olyan beteg voltam. Jól tűröm a fájdalmat, de ez túl tett mindenen. annyira fájt a tüdőm, hogy sírtam a fájdalomtól. Akkor éreztem igazán, hogy bakker, rettentő magányos vagyok. Kibaszottul magányos. Hogy a rohadt életbe, nincs aki hozzon egy húslevest, vagy egy teát. De ne is hozzon, üljön ott és mondja azt jobb lesz és simogasson meg. Kurva szar hétvége volt az, megjegyzem egy jó darabig. Persze covid 3 oltással a testemben. Mindegy most megint védett vagyok picit.

És rohamosan telnek a napok. Vannak online ismerkedések, melyek egyértelműen a szexre hajaznak. Erre való jelentkezésből nincs hiány, pedig 45 leszek idén. Döbbenet.

Vannak új napirendjeim, hogy beiktassak esti szobakerékpárokat, és magammal foglalkozásokat. Amibe most már beletartozik a testem ápolása, vagy karbantartása inkább. Állagmegőrzése? Nem tudom hogy hívjam. Több időt szánok a bőrömre, az ödémám kezelésére, a vitaminok beszerzésére, új vitaminok beszerzésére, hogy elkerüljem az Alzheimer-kórt. Az étkezésre. Kevesebb hús, több vega koszt. Megfelelő gyümölcsök, zöldségek, hogy a tápanyagok meglegyenek.

Többet olvasok, vagy inkább máshogy, és megmaradtak a poadcast hallgatások is. Kevesebb viszont a tévé, vagy inkább azt írom netflix. Ingerem van az érdekesebb, tanulmányosabb mondandójú filmekért, vagy dokukért. Az értelmetlen filmek, meg erősen taszítanak.

Igazából mondtam nagyfiúnak, idén az a terv, hogy találok olyan embereket, akikkel értelmesen lehet beszélgetni és eszme futtatni. Egyenlőre zéró eddig az eredmény, de végül is, még csak február van.

Közben persze fejlesztem magam szépen csendben az Access-al, és bízom benne, hogy igen, valóban más lesz az élet. Jobb és szebb, bár nem panaszkodhatom, ha átlagot vonok.

Kergetem a plusz melót, és sokat dolgozok a vállalkozásomon is. Heti kétszer megint francia óra.

És így telnek el a napok, szépen ütemesen egymás után.

És igen lenne miről regélni, de annyi minden van egyszerre, hogy ez az, ami nem fér teljesen bele. Valahogy igyekszem rendszerezni az életem, bár nem érzem azt, hogy el vagy le vagyok maradva bármiben is.

Csak azt veszem észre, hogy hétfő reggel és péntek este van.

Kettő között nem tudom, hol az idő. Keresem.

 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...