Milánó

Gondmentes oda út, gyors repülés és gyors centerbe jutás. Nagyfiam mondta is, nem jó ez így valami nem lesz okés, túl jól mennek a dolgok.

Bennem is bennem volt ez, de hessegettem.

Ráadásul olvastam statisztikákat már erről, a magyar ember ilyen, ha valami jó, akkor azonnal keresi mi benne a rossza, mert úgy egál. Így aztán mondtam nem, nem, végre szuper minden.

Annyiban persze nem volt az, hogy amikor megkaptuk a szállásra bejutás pontos leírását akkor azt is, hogy délután 3-tól lehet elfoglalni majd a szállást. Ez csak akkor probléma, ha két 14 kilós bőrönddel, egy hátizsákkal és hosszú ruhába öltözve megérkezel 10-re a központba ahol akkor már 34 fok volt.

A centrale a központi vasúti pályaudvar ami egyébként nagyon szép, és hiába vannak üzletek légkondicionálás az nem nagyon, így úgy voltunk vele, hogy elindulunk szépen lassan a szállás felé, és majd beülünk valahova enni, és ami kedvünkre való oda begurulunk bőrönddel együtt.

Na hamar látszott a gyalogút során, hogy egy akkor még azt gondoltam kietlenebb részen visz át minket, mert se üzletek, se kajálási lehetőség. Egy közértbe belefutottunk, ott vettünk is hideg innivalót, amit mondhatjuk a közért elött meg is ittunk azonnal.

A járdák végén mindenhol van lejtő kialakítva, ez nagyon szimpi volt, de nem kompenzálta a térkövet, és az átkeléseknél a villamossineket. ezeken a helyeken a bőrönd kerekei miatti aggódásomban, Nekem cipelés volt.

Én azt nem gondoltam, hogy ember tud ennyire izzadni, de igen.

Majd olyan 1 körül elértünk a szállás közelébe, ahol szintén volt egy közért vettünk ebédnek valót.

Carrefour aki ismeri ezt a közért márkát. Franciaországban imádtam, na ezt nem annyira, elég gyér kínálat volt, de úgy voltam vele, okés ez egy picike közért, pedig annyira nem volt az.

Majd jött a szokásos parkban ebédelés. Megállapítottunk, mindig valahogy így kezdjük a nyaralásainkat. Egy kimondatlan hagyomány ez.

Várakozás, megfővés, várakozás, majd odébb gurultunk, ahol megmozdult a levegő, és akkor már éreztem, hogy hőgutám van. Majd egy 9 percre lévő Mc-Donaldban meghúztuk magunkat 3-ig. Ott ettem pisztáciás fagyit, pisztácia darabokkal.

 

Azóta itthon is megkóstoltam, semmi köze nincs ahhoz.

És elérkezett a várva várt 3 óra, így elindultunk. A lépcsőház egy állom volt, a lift is, el se hittük. Cserébe a szállás nem.

Már ott kezdődött hogy a kódos kulcsos szekrényt nem tudtuk kinyitni, folyamatos kontaktban a szállásadóval, majd Nagyfiú, egyszer csak benyitott, és ajtó nyitva volt, kulcs bent az asztalon. Viszont konyhában a villany nem működött.

Ja tudja a szállásadó, bocsi mikor vagyunk otthon küld egy villanyszerelőt, de nem küldött, meg egyébként is mondtam, nem az a cél, hogy otthon legyünk, nem ezért mentünk.

A fürdőszoba koszos volt, mármint a csempe, a beígért tusfürdő, sampon, krém nem volt jelen, és az fürdőszoba ajtóval is történt valami, na és a wc papírtatóval is.

A hálóban csak egy éjjeli lámpa volt. Ez most azért volt fontos, mert gondoltam az egyiket kiviszem a konyhába világításnak. így most azt az egyet vittem ki.

Mindent megírtam a szállásadónak, és azt is jó lenne, ha kompenzálna.

Jelzem a két évvel korábbi párizsi szállásunknál, még így is jobb volt, tejhát élhető, de akkor is, nem felel meg a hirdetésben szereplőnek.

Nagy fáradtságomban aztán picit Én is lepihentem, de közben kiküldött egy takarítót, aki valamennyit leszedett a csempén lévő penészből, és próbálta a többi gondot megoldani nagy olasz fennhangon dumálva. Nem jött össze.

És ezzel le is zárult ez a procedúra, mi meg este szárnyaink alá vettük Milánót.

Nem megyek bele az apró részletekbe, de rettentő kihalt. Úgy értém olasz emberek nem tudom hol vannak, utcák üresek. Nagyon-nagyon sok a bevándorló, arab, török, és kínai. Mellettünk volt is egy kínai negyed, félelmetesen drágán egyébként.

Az utcák koszosak, és a központi részen vágni lehetett a turistákat.

És ezzel át is térnék a hőfokra. 34-36 fok, amit 38-40-nek érzel a páratartalom miatt, legalább 3 nap hőgutával, fejfájással voltam. Nálam ez nem megszokott amúgy.

Nem vagyunk tipik turisták, így nem, nem néztük meg az utolsó vacsora festményt, nem mentünk fel a dómba. Néhány tiktok által említett helyre elmentünk, vagy elmentem, és nagyjából ennyi.

Volt egy hajlani fényképezés kör, na az jó volt.

És megvásároltam előre a születésnapi ajándékomat, bialetti- Dolce kooperációban a kávéfőzőt.

Imádom.

Az első nap honvágyunk volt.

Úgy mentem el nagy diétámban, hogy jaj mi lesz, mennyit fogok visszahízni, hogy pizza, focaccia, ciabatta, és hmmm. Ehhez képest alig volt mint enni. Voltam már más olasz térségekben, kánoán van a finomságokból, ezt itt nem mondanám.

Okés pizza grammra, az mondjuk nagyon jó volt, de 3. napra már valami más ennél. Csillivilli étterem csilliárdos áron nem játszott. Itthon sem megyek étterembe, ott meg aztán főleg. De eat and go kaják semmi. De gondoltam nem gond, bemegyünk közértbe mint általában, és veszünk péksüti prociutto, szőlő, és szépen megeszegetjük. Ez már a veszünk péksütit résznél megbukott, mert napszaktól függetlenül szögbeverős állapotban lehetett venni, és végső megkoronázása a méregdrága szőlő volt.

nagyjából 5. nap kérdezem a gyereket mit ennél: - „Csak azt tudom mit nem”, tehát így.

Félig üres bőrönddel mentem, de nem sok mindent vettünk. Ruhát igen, amiről az itthoni zarában lecsusszantam azt kint megvettem, olíva olaj, kávékapszula.

Mégis az Én bőröndöm 19,1, a gyerkőcé pontosan 20,0. Nagyon kiszámoltuk, és a repülőre már a 2 pulcsiba és az akkor vásárolt köntösben mentem fel, hogy tényleg csak egy kézi hátizsákom legyen az ülés alá.

Én nem tudok, vagy talán mi, ezt latolgattuk hazafelé, nem tudunk késés nélkül repülni.

Minden utastól itt kérek elnézést, aki velünk utazik, sajnálom.

elvileg 22:20 volt az indulás. Mire bőröndön kapun túl voltunk ebből 22:40 lett. Míg kajáltunk 22:55, és míg várakoztunk 23:45, 23:55, 0:07, és valósan 0:15kor szálltunk be.

Vihar sebességgel ültettek le minket, azzal a felszólítással, hogy mindenki tudja mi a dolga, tegye is.

Várakozás. Majd szól a pilóta, hogy bocsi, de még 25 percet tuti várni kell, mert nincs engedély. Ebből végül 40 perc lett.

Néztem az órám a pertéren amikor a bőröndöket vártuk 2:25 volt.

így tudok/tudunk utazni.

Éppen ezért meg is kötöttem a hazafelé útra az erste új repülőgép késés biztosítását 2000-ért. Bevált. fizettek is fejenként 14 ezret a késésért.

Minden kinek ajánlom Milánót egy őszi hosszú hétvégén, de semmi másra.