Felvételi

 

Itt vagyok.

És sac/kb kinyiffanva.

Most lettünk túl a középiskolai felvételi időszakon, azaz vége vannak a vizsgáknak.

Akinek van kamasz gyereke, és ezen már túl van, pontosan tudja, miről beszélek. Akinek meg nincs vagy még a felvételi előtt áll, annak mesélek.

Az egész fél évvel ezelőtt kezdődött, mikor is felvételi előkészítőt kerestem a gyereknek, és már akkor is kiderült, teljesen el vagyok késve, de Én azért bíztam abban menni fog ez a dolog. Iskolán kívül plusz pénzért simán beírathatod a gyereket bárhova, és a felső határ a csillagos ég. Bár itt állítólag teljesen a gyerekre figyelnek, hogy hogyan halad és egyáltalán. Na ez a kategória volt az, amire azt gondoltam: „Menjenek a francba!”. Azért mégis 7 és fél évet lenyom a gyerek az iskolában, csak ragadt rá valami. Okés, legyen egy kis rásegítés, na de nem minden „áron”. Így aztán egy középutat kerestem, árban és persze, hogy megfelelő időben legyen a fejtágítás, és így aztán a hely sem volt mindegy.

Így találtam egy hozzánk igazán közeli helyet, egy középiskolában, szombat délelőttönként. Ami annyit jelentett, hogy reggel megy és ebédre hazaér. Szuperül hangzik alapvetően, csak amikor annyira jó lenne, hogy végre itt a hétvége és aludnál, akkor ebből egy nap simán kiesik. Jelen esetemben mindegy volt, hogy itthon van vagy a gyerek és Én indítom, vagy éppen a másik félnél tölti a hétvégét, suliba menet reggel, azért mindig volt egy telefon. De hát ugyebár, vállalja ezt is az ember, ha gyereket vállal, majd pihenünk vasárnap felszólítással.  És így teltek a hétvégék, jó fél éven keresztül. Hol elkeseredve ért haza, mennyire nem ment a teszt, hol pedig örömmel, hogy mennyire szuper volt. Ahogy teltek a hetek, az eredmények viszont határozottan jobbak lettek, és gondoltam is, de jó megérte. Magabiztosan megy majd vizsgára, semmi nem lesz új számára. De jó.

Viszont ahogy vészesen közeledett az írásbeli felvételi vizsga időpontja, annál inkább jött a para, meg a persze „mit nem tud” lista. Még ezt kell átnézni, meg azt kell átnézni. Így mondhatnám, hogy az év elején a hétvégéket, az utolsó hetekben minden hétköznap délutánt a vizsgára való felkészüléssel töltöttünk. Suliból/melóból haza és le a könyv, net fölé lássuk a matek példákat, nézzük a magyar irodalom és nyelvtan fogalmakat. Elképesztő időszak volt, és azt gondoltam, hogy soha nem lesz vége.

Leírhatatlan fáradság lett úrrá rajtunk, és egyre inkább elképesztő feszültség. Összeveszés ellen, sokszor,ki-kiment egyikünk sétálni, csak hogy ne ugorjunk egymásnak. Tapintható volt a levegőben az összes érzelem, és vibrálás.

Majd végül eljött az ominózus írásbeli napja, és túl lettünk rajta. Délutánra felkerült a javítókulcs a netre. Aznap délután nem lehetett hozzászólni, olyan feszkó volt, hogy mennyire nem sikerült, meg miket kérdeztek, bakker, és nem is volt ilyen. És kezdődött a pontok számolása, erre ennyi arra annyi.

Hivatalos javítási eredmény majdnem 1 hét.

Közben meg kellett írni a jelentkezési lapot. Azaz le kellett adni, melyik középiskolákba szeretne jelentkezni. Mindezt úgy, hogy fogalmunk sem volt, mennyi pontot ért el az írásbelin.

Végül 10 középiskola 14 szakiránya nyert helyet, a papíron. Egyébként most bármennyi iskolát, bármennyi szakkal lehet felírni, de annyiban végleges, hogy azután már csak a sorrend változtatható.

Ehhez nekiül az ember az internetnek, meg a jó másfél éve vásárolt, top 100 középiskolai újságnak, és elkezdi nézni, melyik iskola mit tud ajánlani, és megkeresi, az elmúlt évek felvételi eredményeit a neten, és találgat. Mi lesz az az iskola, ami szóba jöhet. Majd rögzíti a sulikat, de folyamatosan mozog a honlapon, mert fél óra tétlenség után minden törlődik, és lehet elölről kezdeni. Ezt mi vagy kétszer eljátszottuk. Végül PDF lementése. Ofőnek elküldés mailban. Kinyomtatva, aláírva suliba be.

Majd közben telik az idő, és majdnem egy hetet kellett várni az írásbeli felvételi hivatalos kijavításra. Személyesen be lehetett menni az iskolába, és megnézni, áttekinteni, lefényképezni és fellebbezni még pontokért. Ezt mind el is játszottuk, kis akadályokba ütközve.

Zárójelben jegyzem meg:

8-16-ig lehetett személyesen megnézni a kijavított dolgozatot, adott napon.

24 órád volt fellebbezni, tanári indoklással, írásban a megtekintéskor, adott papíron, amiről senki nem szól.

Telefon az iskolának, papír nincs, mailben elküldte, 4-ig személyesen vidd be.

Könyörgés mailben, végül mehet.

Kék tollal kitölteni, szkennelni, visszaküldeni, várni mi lesz.

48 óra, míg eldöntik.

Rá következő nap, személyesen bemész az értékelésért 8-16-ig, mert ugyebár egy középiskolai gyerek Anyja, tuti nem dolgozik.

Szuper, hivatalos papír megvan.

Az aláírt, beküldött iskolai sorrendet ofő beviszi a rendszerbe. Majd bebaggyogsz a suliba, és hivatalosan is aláírod azt a példányt, amit az ofő kinyomtat. És viszel annyi fénymásolatot z írásbeli felvételi hivatalos eredményéről ahány suliba jelentkezett. Minden papírt mindenhol aláírsz. Ha két szülő van, akkor mind a kettő. Esetemben minden egyes alkalommal, viszem a kis papírt, hogy egyedüli jogkörrel bírok, indoklás, dátum, aláírás.

Majd jön, a lássuk melyik suliban mik a pontok, és hol mi az elvárás a felvételi további részében?

Azt kell mondjam, a 10 iskola esetében, kb mindenhol más volt.

Általánosságban tudom elmondani, nagyjából 200 pont a max pontszám. 100 az írásbeli, azaz 50-50, 50 a hozott pontok bizonyítványból, és 50 a szóbeli. Ez változhat arányosságában, és van, ahol nem is lehet megérteni, hogy hogyan jönnek ki a bizonyítvány pontok, mert összeadod, kivonsz, 0,8-al megszorzod, és hozzáadod a napi középhőmérsékletet, és máris van egy pontszámod, amivel semmire nem mész. Mert az sehol nem derül ki, hogy mennyi az a ponthatár, hogy szóbelire mehetsz.

Mindeközben van iskola, aki mail-t küld, van aki, a portára kirakja, és van aki a honlapra teszi fel, természetesen nem mindenki ugyanazon a napon, hogy mehetsz- e szóbelire.

Így minden egyes munkanapom, (bocsi főnök) azzal kezdődött, hogy suli honlapok megnyit, megnéz van-e infó, és óránként frissít.

Van iskola, aki beoszt, van, ahova jelentkezni kell, de egy biztos, máskor nem mehetsz, és ha nem jelensz meg, ráfáztál. Akkor nem tudom mi van, ha egy időpontban kaptál lehetőséget, szerencsére ilyenbe nem futottunk bele.

A 10 suliból 8-ba kellett volna szóbeli. Végül 4 suliba jutott be.

Így a folyamatok alatt, amiket leírtam minden délután a szóbelire való felkészüléssel telt. Miszerint bemutatkozás, és kötetlen beszélgetés, ahol a beszéd folyamatosságát, mondatok szerkezetét, kérdések megértését, és hasonló kedves dolgokat pontoztak, így nem győztem meghallgatni, ki is az Én fiam, és melyik tanórák a kedvencei, miket csinál iskolán kívül és egyáltalán.

Volt olyan iskola, ahova 120 szóban el kellett küldeni, miért ezt az iskolát választottad, használva ebben az alakjában azt az 5 szót: kocka, lucfenyő, hercegnő, szemüveg, kápolna. Ez 10 pontot ért.

Matek szóbelire igazából az eddig tanult felsős matek összes témaköre fel volt sorolva, de két matek feladat várt megoldásra, és nem a pontos számolás, inkább a logikus gondolkodás a mérvadó. Ez esetben naponként 5-5 témakört vettünk át.

És nem utolsó sorban angol szóbeli, aminek a felkészítése szerintem az alap nyelvvizsga szóbelijének az alapja volt. Témakörök, kérdésekkel, kb, mindent érintettünk.

Így teltek a felkészülős hétköznapok.

És most ennek az egésznek vége és várakozás van, március végéig. Akkor lehet majd az iskolák sorrendjét megváltoztatni, és addig iskola is lesz, aki kiteszi, mennyi pontot ért el.

És azt kell mondjam, most jön ki igazán a feszkó rajtunk. Olyan pokoli fáradság lett úrrá rajtunk a  hetek alatt, aminek a kipihenése nem tudom mennyi időt vesz majd igénybe.

Nekem voltak olyan munkanapjaim, amikor bent voltam, végeztem a munkám, de egyszerűen, órák estek ki az életemből. Egyik reggel éreztem azt a fajta fáradságot, amit lakásfelújításkor szoktam, hogy meló végeztével hazamész és második műszak estébe nyúlóan, bedőlsz az ágyba néhány óra alvással újabb munkanap. És kb, nem tudod egy idő után, hogy hogyan mentél el a munkahelyedig. Mentem fel a metróból, és azt vettem hirtelen észre, hol is vagyok? Hm, aha megyek a melóba, de hogy hogy kerültem oda, azt nem nagyon tudtam. Gyorsan lepillantottam magamra, hogy legalább van rajtam ruha?

És el kell, mondjam, hogy elképesztő, mekkora teher zúdul egy 14 éves gyerekre a mai világban. Valahogy amikor Én voltam ennyi, nem ez volt. Felvételi? Írásbeli, szóbeli? Nem ilyen volt akkor a rendszer. És nem mondom, hogy az jobb volt, de ez meg a ló másik oldala. Az a stressz, amit átélt, és az a nyomás, egyszerűen ebben a korban, pont nem neki való. Amikor még éppen nem találta meg teljesen önmagát, és nem tudja rendesen kinyilatkoztatni a véleményét. Amikor még nem tud kiállni önmagáért, és igazság szerint nem is érdekli éppen a jövő, mert nagyon a mának él, főleg a covid után. És éppen –e miatt mindenhol egyedül kell megjelennie, mert a szülő épületen kívül várakozhat. És a mit teljesítek? és mennyi pontom van? és lesz? és hova jutok be? és hova vesznek fel? és mi lesz ha sehova?és más is oda ment, és miért ezt kérdezték?….és ez még az elenyésző kérdések száma.

És itt vagyok erre egyedül, hogy nem elég a mindennapi plusz felkészülés és mondhatnám az agyra gyúrás, második lépcsőfok a lelki rendberakás, ösztönzés, lelkesítés, olykor vigasztalás.

Senkinek nem kívánom ezt. És azt kell mondjam, ez így egyedül nagyon meredek volt. Úgy hogy közben próbálod élni a saját életed, és kimozdulnál, de nem tudsz még menekülő túlórában maradni a melóhelyeden sem, nem hogy elmenj valahova. Hogy nem tudod kialudni magad rendesen, és hogy az online nyelvórán azt se tudtam néha, hogy melyik nyelven kellene beszélni. De legyél türelmes a gyerekkel, és nulla szemrehányás.

Most éreztem igazán, jó lenne ezt a terhet megosztani valakivel, aki csak annyit tesz, hogy meghallgat és megért. Néha átvesz egy-egy matekpéldát helyettem. Akihez este megnyugvásként, oda lehet bújni.

De más a kiinduló helyzet, ugyebár. És azt gondolom hiába is lenne mellettem más, mint az apja, nem tehetném meg, hogy a kialakult terheket rádobom, hiszen semmi köze az Én gyermekemhez. Ezekhez a terhekhez. Így talán tényleg jobb is, hogy magam viselem ezeket egyedül. Majdcsak, ki is pihenem egyszer.