Ugrás a fő tartalomra

Ó év és új év...

Még nem is tudom azt mondani „Ó év” mert még van néhány óra, amíg benne vagyok…. 


De milyen is volt ez az év?

Leginkább mozgalmas, testileg, azaz fizikailag, és érzelmileg azaz lelkileg úgyszintén.

 

Voltak nehéz napok, és voltak nagyon könnyűek is.

Volt, amikor nevetni is tudtam, úgy őszintén, és bizony volt sok olyan nap is, amikor csak sírni igazán.

Voltak nagyon jó reggelek, és sok olyan is, ami nem úgy jött össze.

Volt sok cipősaroktörés, aztán új cipővel a lábamon a régit a bolt melletti kukába kidobtam.

Volt jó sok finom főzés, és félresikerült kaják is.

Volt mozizás, és otthoni égett popcorn.

Volt gyereknevelés, és volt sok békeölelkezés is.

Volt jó sok játék, de ebből soha nem elég.

Volt sok szabad levegőn kint levés, és voltak depis bezárt napok.

Voltak nagy beszélgetések, és csendben hallgatások.

Volt francia levegő az orromban, utca zaja a fülemben.

Volt költözés ebben az évben is, és dobozolás megint.

Voltak meleg kávék, kihűlt levesek.

Elhalasztott találkozások, és elfeledett ünnepek.

Voltak új felfedezések, és megszokottak elengedése.

Voltak lelki átalakulások, kitartó nappalok.

Volt sok könyv és gondolat, amit befogadtam.

Voltak új zenék, és rongyosra hallgatott régiek.

Voltak hosszú napok és rövidek.

Voltak fitnesz hetek, és másnapossággal csúnyított napok.

Voltak találkozások, és könnyed elengedések.

Voltak nagy borozások, nem kevés.

Volt sok utazás, felfedezés.

Voltak csókok, és elköszönések.

Voltak új appok, és bevált régiek.

Voltak busz után futások, és elkésések.

Voltak segítségnyújtások, nagy ölelkezések.

Voltak hasznos vásárlások, és megbántak is.

Voltak tervek, és nem bejött elképzelések.

Összefoglalni sem lehet, mi minden volt az évben. Jó és rossz egyaránt. Igen nagy tervek is voltak, ami aztán nem valósult meg, és vannak álmok, amik még mindig sorakoznak és várnak. De nagyon szuper év volt, így ahogy volt.

Jó volt átélni a nehéz pillanatokat, és elengedni felesleges embereket és terveket. Jó volt az örömteli percekben részt venni, még ha csak percek is voltak, és utána nehéz órák jöttek csak, vagy hetek.

A legjobb az volt, hogy nem volt terv. Univerzum adott és el is vett, vagy inkább valami nehézség elé állított. De így volt jó. Megtanított a reagálásra, a nem kétségbeesésre, a pillanatok átélésére, úgy 200 %-osan. Az élet élvezésére.

Hogy úgy kell élni, hogy mindennel együtt.

Szoktam mondani néha, hogy okés most itt van a probléma, de miért akarjuk megoldani?  Picit élvezzük már, hogy van. Majd kijön belőle valami más. Okkal alakult így.

Így aztán ha jó, ha rossz, érezzétek át, és élvezzétek.

Azt gondolom így lehet mosolyogni, majdnem minden nap, mint ahogy Én teszem.

 

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...