Rég voltam már buszos kiránduláson. Mély nyomokat hagyott bennem a több mint egy napos buszút egy tengerpartra, akkor megfogadtam, hogy nem, még egyszer ezt nem csinálom. És tartottam is magam ehhez. Most viszont úgy alakult, hogy ismét buszba ültem, lássuk meg mi lesz, rövid út, csaknem lesz gond ezzel.
Így apróbb aggályokkal, felkészülve a lehetetlen helyzetekre, nekiveselkedtem.
Hajnali 5:15-ös indulás. Bár nekem nem annyira hajlani, a 4:18-as kelésemmel. Most ez 3:50 volt, mert reggel a kikészített ruhákba beugrás, de hajvasalás, alapsmink, mert nem indulsz el úgy, hogy nem vagy kész. Egy reggeli összekeverés, mert hiába buszút, azért az egészséges reggelinek bele kell férnie. (Jaj kell is vennem, egy új utazós joghurtos poharat, csak olyan válogatós vagyok ebben is.)
Kis pakolászás még, aztán 10 perc várakozás a villamosmegállóban, fagyó hidegben. Majd délipu, buszra beszállás.
Ez egy annyira rendezett buszos utazás, hogy megmondják hova kell ülnöd, nem stip-stop van. És azt gondolom, hogy lehet ez így jobb is, mert nincs vita. Mert azt észrevettem, hogy mennyire tudunk gyerekesen viselkedni ha „kirándulni” megy az ember csoportban.
És mindenki időben érkezett, így a tervezett indulás majdnem meg is volt.
Csendes elindulással kezdtük, hiszen a többség fáradt volt még. Sötét busz, szuszogások. Én elővettem a fejhallgatómat, és „mellow morming” összeállítással elvarázsoltam magam a helyszínről.
Rettentően szeretem a hajnali indulásokat. Alszik a város, minden csendesen pihen. Pihennek az utak, dolgoznak az utcalámpák. Pihennek a házak, redőny lehúzva - szemük becsukva. Ebben a téli időszakban karácsonyfa izzók a korlátokon teszik a tennivalót, és valahogy megáll az idő néhány pillanatra.
Amikor vasárnap reggelenként kerékpárra ülök, pont ugyanezt érzem. Enyém a város. Olyan mintha bennfentes lennék, és beosonkodnék a város kulisszái mögé. Mintha látnám, mi van a függöny mögött, amikor még nincs mozgásban a város.
Minden hajlani indulás ilyen nekem. Így nagyon élvezetes volt ez az 1-2 óra.
Majd Lepsénynél, (mert még megvolt! J) felvettük az idegenvezetőt.
Abból a tervemből, hogy kiolvasom a könyvet, amit nagyfiam ajánlott és még 3 és fél óra van hátra, kb, nem sokminden valósult meg. Most megnéztem 2 óra 54 perc van még hátra.
Merthogy ez az idegenvezető, tényleg értett a „feladatához” és a semmi mellett menő buszon, úgy repült az idő, az érdekes információk miatt, hogy szinte észre sem vetted, hogy egyébként folyó ügyeid lennének.
Ahogy világosodott megcsapta orromat a szalámi illata, hiányoltam a fasírt illatot egyébként, vártam mikor ér hozzám.
Én mindig renitens vagyok szendvics ügyben és sonkát mindig csempészek bele és ha tehetem sajtot is. Pedig gyerekkorom nagy okítása, hogy szalámi kell, mert a többi minden más megromlik. 35 fokban biztosan, de -1-ben mondjuk, nem hiszem. De ha szendvics, ez a story állandóan eszembe jut. És nyáron is szoktam dafke is.
Így aztán elkezdődött a buszon a reggelizés időszaka. Ilyenkorra Én már túl voltam a kis joghurtomon. ( zabpehellyel, lenmaggal, szezámmaggal, chia maggal, kókusz reszelékkel, mazsolával, és nagyon kedves ismerősöm jóvoltából, mindezt füge lekvárral). Így volt lehetőségem bámészkodni, és mondhatnám a körülöttem ülők „tányérjába” bebámulni. Zsemle, szeletelt kenyér szendvicsek, almával, fehér, néhol csípős hegyes paprikával. Innivalónak, víz, dobozos sör, és energia pia csillapította a félve őrzött szomjúságot.
Nagyon érdekes szlovén információk kíséretében, aztán eljutottunk az első könnyítési pontig. És a szokásos lemez következett. Férfiak be ki, női mosdó hosszú sor.
Szeretném megkérdezni: ki mit csinál bent annyi ideig a női részlegen? Legközelebb elindítom a stoppert meddig vagyok bent….
Így aztán a rászánt 20 percben, örülsz ha nem szaladnod kell a buszhoz, nemhogy még mondjuk igyál egy kávét, így reggel végre. Vagy bármi levegővétel.
Buszra vissza, kihűlt kávé felhörpintése után.
Majd gondoltam olvasok akkor most tényleg, néhány oldal után azonban újabb ismertető érkezett. Miszerint, Szlovénia nem rendelkezik gasztronómiai specialitással, hiszen németek felette, horvátok alatta, esélye sem volt semmit kitalálni. Határoknál általában az a harmadik nyelv az, amelyik határnál vannak. A második pedig az angol, mert általános első osztálytól tanítják. Milyen érdekes, hogy ezt is meg lehet csinálni nem?
Alapvetően a turistákból élnek, télen nyáron. Vannak termálvizeik, szép hegyeik. Minden évszakra beruházva. Barátságosak, hiszen ott költesz, ha ott kedvesek. Hm, ez is milyen érdekes, hogy nálunk hápogás van a turistákra….
Lapozok is, vagyis nem, mert könyv eltéve, figyelve az infókra. Ki mindenki pihent, kúrálódott itt a nagy nevekből, és mi van a királyokkal? Mert azt is tudni érdemes, hogy a Szlovénok azt gondolják, Mátyás él. Egy alagútban/barlangban van. Egy kőasztalnál ül, hiszen nyitott szemmel is aludt valaha, erről feljegyzések vannak. És ha majd a nép nagyon bajban van, és kérleli, kijön és rendet tesz. Viszont a Szlovénok nincsenek „bajban” nem kell nekik segítség, így Mátyás sehol sincsen, csak vár.
Story végére eljutottunk a hatalmas fánkozóig. És nem maga a hely a hatalmas, hanem a fánk. És minden. A szelet sütik is.
Sajnos a képek nem adják vissza a teljes valóságot, de úgy éreztem magam, mintha törpe lennék az óriások földjén. És mindeközben csodálatosan havas táj vett minket körül. Mesevilágban voltam tényleg.
És szuvenír boltban megvettem a mustárt, mert annyit már tanultam az évek alatt, ha mustár van, venni kell, mert nincs olyan: ”na jó, majd lesz még”. És ismét egy okos döntés volt, mert 1:60 -ért ez velem jött:
Majd buszba vissza a hosszabb pihenő után, és még egy kis buszozás. Lassan a city-be értünk, végre volt nézegetnivaló. Cseppet nekem szocreál volt kinézetre, mint egy vidéki nagyváros most. Az óváros viszont csodálatos volt. Belezuhantál a régmúltba. Alacsony épületek, és valóban omladozó vakolat nélkül, rendben levő járdák, díszkövek. Folyópart, de szép lehet nyáreste.
Egy reneszánsz udvar, Nárcisszal, aki tudjuk, hogy férfi volt, és teljesen oda volt attól, ahogy kinéz, ebből a „nárcisztikus” kifejezés.
Sok híd, köztük a sárkányos. Ahol a sárkány farkának mozgása megmutatta, hogy a hajadon leány ártatlan-e még.
De van itt cipészek hídja is, és sok más mesterségé.
Piacon adventi vásár várt minket, ahol a bóvlitól a csilliárdig bármi volt. Sok kifőzde, a nem helyi specialitással.
Idegenvezetés után szabad foglalkozás volt. Néhányan a várba fel az elképesztően meredek sikló/vasúttal. Nekem ez nem pálya, lépcsőzni nem volt kedvem, és császkálás a városban, saját ritmusban.
Megkerestem az utcát ahova bringával nem lehet behajtani, és idővel aztán egy McDonaldsot. Párizs óta tudom ez nagy dolog. De pontosan jó volt egy meleg tea, cheddar sajttal leöltött hasábburi, és egy mosdó ügyében. Később aztán egy újabb tea, és kávé miatt is nagyon szuperül teljesített, mindezt 1:50 ért, poharanként, és nem 5 euróért a forgatagban. Szuvenír vadászat közben ez pontosan megfelelt.
És elég nehezen jutottam ajándékokhoz, mert a vásár az botrányosan drága volt, a magyar pénztárca nem ilyen vastag. És nagyon kerestem bort, mert erről is volt szó a buszon, hogy igenis, nagyon is jó a szőlő Szlovén földöm, amit a hegyek/dombok erősen alátámasztanak. De vasárnap lévén, és mindegy hogy „aranyvasárnap” volt, az üzletek zárva voltak. Volt kis boltocska nyitva volt, meg spec bolt. De közért vagy ilyesmi semmi.
Buszra felpattanva lecuccolva, focit elindítva, fejhallgató, kész szendvicset majszolva, nyolcvanadik percnél felkiabálva a két francia gólra. Így indult az út hazafelé.
Majd picit csendesen, de alapzajjal, mások focit hol-hol követve, majd a mosdóra „kiszaladva” közben telefonon követve a vb eseményeket.
Utat folytatva, fészkelődések, fáradtság okozta nevetgélések, storyzások, duruzsolás.
Ahogy a focinak vége lett, már számomra. Azaz ahogy eldőlt, hogy a franciák ezüsttel végeztek, letettem a telefont, fejhallgatót. Ilyenkor már jó sötét volt, és a perceket, hőfokot nézegettem a piros kijelzőn, mikor fogunk hazaérni. Végtelennek tűnő idő következett.
Azt észrevettétek, hogy a hazafelé út valahogy mindig hosszabb… Lassabb. Mikor azt hittem már vagy negyed óra eltelt, három perccel mutatott többet az óra. Így aztán kínlódásomban bab a fülembe, és pörgősebb zene. De nem jött be. Énekelni a buszon nem lehet. És álmosodni is kezdtem. Végül maradt a beszélgetés. Ami az agyat megmozgatja, edzi mondhatnám.
Végül csak sikerült célvonalba érni, és a hideg estében hazaérkezni a lakásban.
A végső buszról leszállás is, és az összes többi leszállás is rettentő érdekes. Az emberek mintha elfelejtenének egy cseppet gondolkodni. Feltétlen szükséges, hogy ahogy a busz megközelíti az 5 km-es sebességet, már a legtöbb ember startra készen legyen. Fél lába lent a székről, leszállás típusától függően, a kabát már vagy rajta van, vagy a kezében. És elengedhetetlen, hogy a busz folyosón kell felöltözni a legnagyobb aprólékossággal. Mert egyébként 30 lépést (okés, hogy hideg volt) de nem lehet megtenni a sál tökéletes felcsavarása, megkötése, és a sapka fejre helyezése nélkül, hogy aztán még a kabátot is fel lehessen venni, amit meg nyakig fel kell húzni, ezzel is nagyrészt kb, 20-25 embert feltartva a leszállásban.
És a felszállásnál, meg egyértelmű ugye, hogy annak kell elsőnek felszállni, aki közvetlen az ajtónál ül. Hogy aztán még a folyosón álldogálva, pakolgatva, legalább két ember a lépcsőn várakozzon a többi pedig kint.
A mennyi cuccal induljak el egy egy napos kirándulásra, a másik nagyon izgalmas kérdés, avagy nem foglalkozunk azzal, hogy a folyosó szék karfára aggatott két textilszatyor mennyire lesz útban az ott közlekedőknek. Főleg ha birka nép, még a széket - ha már a lehetőség adott,- a folyosó felé ki is húzzuk, ezzel is leszűkítve a közlekedési teret.
Voltak ilyen érdekes megmozdulások.
Viszont azt tudom elmondani, hogy nagyon kellemesen csalódtam az egész megmozdulásban, megszervezésben. És ésszel gondolkodva, el is tudom képzelni, hogy elmegyek majd megint a társasággal. De, azért írtam, hogy ésszel, mert egyszerűen azt is lehet, hogy nagyon nyitott voltam erre, pont jó alkalom volt, pont nagyon jó helyre ültettek. (egyébként nem ült mellettem senki) Pont a jobb emberek jöttek el, és még számtalan ilyen pont dolgot lehetne felsorolni. Magamat ismerve, az lesz mint most, ha nincs jobb dolgom és van szabad hely, akkor el fogok menni.
A következő évre felsoroltakból 2 nagyon tetszik. Naná, piálással egybekötött, egy még nagyon kérdéses a részemről, ott szerintem az összeg lesz igazán mérvadó.
És mivel nem tudom mit hoz a holnap, de még azt sem, mit hoz a következő fél óra, így nem bocsátkoznék semmilyen konkrétumba sem.
Ott voltam, jó volt. Szerintem emeltem a nap színvonalát. Kellemes élményekkel, és hatalmas feltöltődéssel érkeztem haza és sok új infókkal Szlovéniát illetően.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése