Ugrás a fő tartalomra

Hogy Én? Hova?

Szombaton olyat csináltam, mint még sosem. Elmentem egy rock lemezbemutatóra az A38-as hajóra. 

 

Egyrészt A38 szűz voltam még, másrészt szeretem a rock-ot, de mondjuk soha nem mentem volna el egy koncertre. Így aztán ezt is ki kellett próbálni.

De persze ha ez ennyire laza lett volna, akkor most nem írom ezeket a sorokat.

Merthogy mégiscsak 45 leszek idén. Mostanában nagyon foglalkoztat ez, és hiába nem érzem magam annyinak, a számok nem hazudnak. Ennyi.

A rágódásom oka, hogy pont azért, mert nem érzem magam annyinak, mindenféle hülyeségben benne vagyok, és elképesztő dolgokba megyek bele.

És ez a koncert is ilyen volt, de akkor kezdem a bevezetéssel szokás szerint. Régóta nyaggatott az instagram, hogy helló, van itt ez a Treads, gyere-gyere. Nem érdekelt. Aztán az egyik ismerősöm insta sztoriban kitett egy treads szöveget. És ekkor jött el a pillanat, hogy megnézzem, akkor mi is ez.

Ez az instagramnak egy csevegős alkalmazása, gondolatmegosztás folyik rajta, de kb, mindenről ami az eszedbe jut éppen. Picit olyan mintha a körülötted lévő emberek gondolatait olvasnád.

És meglepően intelligens emberekbe futottam bele vannak komoly eszmefuttatások és komoly gondolatok is, a sok komolytalan mellett, de ezek meg pont arra jók, hogy a nap végén amikor fáradt vagy felröhögj egy-egy hülyeségen.

Na ezen a felületen egy srác osztotta meg, hogy a zenekarának 6 év meló után végre készen van az album, tessék hallgatni spoty link is jött, és hogy lesz a lemezbemutató koncert mindenkit szeretettel várnak, és után egy kis beszélgetésre.

Így első körben meghallgattam azt ami már a spotyn fent volt: Autopilot néven találjátok meg őket.

Meglepően kellemes volt, így aztán visszajelzésemre kaptam egy feliratkozó linet amikor online kijön az új lemez. Azt kell mondjam az is nagyon szuper volt. Így aztán azt gondoltam, mivel szabad hétvége, akkor hajrá, és mivel csak 2500 volt a jegy, semmit nem veszíthetek, hajrá. Meg is vettem a jegyet.

Aztán huss gyorsan eltel a 3 hét, és már jött is a szombat este. 

És akkor elmesélem milyen egy ambivertáltnak elindulni:

Juj de izgi, persze megyek, jegy megvéve. Oh, biztos jó lesz, posztolgatás a bejegyzésre, hogy megvan a jegy megyek, ki jön még? Semmi reakció, kétségbeesés. Mindegy lesz még ott ember, no para. Közeledik a szombat, meghívó ember újra posztol, újra reagálok, senkitől semmi. Megnézem a facebook oldalukat, érdeklődő 276, ott lesz 52. Jól van, okés, menni fog ez, lesz még ott ember. Közben próbáltam megnézni milyen is az A38, és pontosan hova is esik, szerencsére budai oldal jól van, minden okés lesz. Gondolkozom kit hívhatnék el akit érdekel, még a jegyet is kifizetném neki, de senki. Eljön a szombat reggel, most megint nagyon várom, ráhangolódásként egy-két számot meghallgatok. Élvezem. Közeledik az este, minden mással foglalkozom. Van két elő zenekar, ők csak fél 10-kor kezdenek, a terv a 9-es érkezés. Google elkanyarít végig a villamossal, jó nem baj, jó lesz, mikor kell indulni, nézem, rendben fél 9-kor. Fél 7 vacsi, fürdés, haj beállít, esőt mond és nagy szelet, ruhaterv módosítás, akkor nem az, mert megfagyok, de akkor mit vegyek fel? Oh fekete, mégiscsak rock koncert ez, de erre még mit, hogy ne fázzak, vajon a hajón milyen az idő? jó, jó lesz ez, túl takar mindent, nem jó, mi legyen? ez, ez jó lesz, kint van a fél mellem, mit vegyek rá. Jézusom, mint egy vén rocker mami, basszus, el se megyek! mit gondoltam egyáltalán? ennyi idősen? De igen elmegyek nincs ezzel semmi baj, picit szexi, de valamit magamra veszek még. Oh ez ez perfekt, kis semmi dzseki maradhat rajtam, és odafelé se fogok fázni. Jó okés minden megvan, még szemtus, hogy akkor már minden perfect legyen. Indulás, basszus esik, de akkor maradok. Lépcsőházból ki, tomboló szélvihar, végülis visszafordulhatok még, senkinek sem fokok hiányozni, hiszen egyedül megyek. És egyébként is mit csinál az ember egy rock koncerten. Üvölteni kell? vagy kiabálni, vagy hajat lobogtatni? Na jó csak a villamosig bírjam ki, okés jön is, felpattantam. Jól van, most már tuti elmegyek, bármi is lesz, szakad éppen, megyek egy kört a villamossal, nem nem, szépen leszállok, ernyőm van, nem lesz gond. Ott már ember nincs, mindenki biztos bent van már, végén kiderül későn jöttem. Na jó, akkor menjünk el addig, macskakő, magas sarokban szenvedés, azt sem hiszem el senki nem jelezte ezt még, itt akkora bulik szoktak lenni, bokád meg kitörik mire odaérsz. Hú bakker, most már azért is bemegyek, mert megfagytam.

És láss csodát bent voltam, és az feszkó huss. Mindig ezt csinálom. Elirányítottak, ruhatár 200 ft, de többen le se adták a kabátjukat, azt gondoltam kötelező, készültem is apróval egyébként.

És akkor lássuk, pici terem, bent sötétség, ez előny, és egy bárpult. Rock koncert tehát sör, más nem illik ide, fél litert meg tudok inni majd. Nem volt vészes az ára sem, közben pakol a zenekar, egyik le a másik fel, meglátom aki elhívott, most menjek oda vagy később? A később mellett döntöttem, így maradnom kell végig. A tömeg is megérkezett szépen, a családias tömeg a családias helyre. És akkor el is kezdődött.

Az emberek nagyon érdekesek voltak számomra, az első 2 sorban előrementek a „táncoló” emberek, már amennyire lehet erre táncolni, de alap fejrángatás pogózás az megvolt. Harmadik sortól az ötödik sorig a ritmusra nagyon bólogatás, hatodik sortól a visszafogottabban, így én is ritmusra belógattam, és közben néha a lábammal is nyomtam a ritmust az utolsó sorban. Tehát felvettem a gépház szagát, és huss eltelt a kicsit több mint egy óra. Döbbenet, még jól is éreztem magam, majd jött a bemutatkozás, kis beszélgetés, és fél 12 után már itthon is voltam.

Szóval rettentő büszke vagyok magamra, hogy egyedül kimozdultam, és elmentem, és ott voltam, és azt hittem nem is illek oda, közben meg mégis.

Jó volt!

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...