Ugrás a fő tartalomra

Micsoda nevelés....


Időpontot kértem, azaz most eljutottam oda, hogy kiírtam heti teendő feladatokat a gyereknek, és ennek az egyik pontja az volt: „Anyával beszélgetni”. De amikor listával készülsz a gyerekkel való beszélgetésre, az gáz.

Próbálod átadni az élet lényegét, mármint hogy hogyan is kellene szerinted élni, vagy mi a jó. És ezt a legalább 45 éves tapasztalataidból, a szüleid/nagyszüleid történeteiből, és a sok-sok elolvasott könyv soraiból veszed. És az egészből annyi megy át a gyerkőcnek, hogy „okés leviszem majd a szemetet”, akkor, mondjuk komolyan elgondolkozol, hogy mégis hol baszod el, nap mint nap ezt a nevelés kérdést.

És persze vágom Én, hogy majdnem férfi agy, de mondjuk engedjük el a feltételezést. És azt is értem, hogy 2024-ben bizony Én nem nagyon tudhatok semmit szülőként, mert már más világ van. 

Komolyan elgondolkodtam, nem jó határokat szabtam az önállóságban, az életében. 

Mármint miért vagyok az a  szülő, aki hagyja, hogy a majdnem 18 éves gyerek becsukja a szobaajtaját, és azt csináljon amit akar? És miért nem nyaggatom 5 percenként valamivel? Azt se értem miért mosolyog rám, és nem megfélemlítve áll az ajtóban, amikor hazaérek? És miért nem utasító szavakat használok, hanem kéréseket? Azt is hogy képzelem, hogy nincs 9-kor az ágyban fekve, és kapcsolom rá a villanyt?

Tegnap egész nap azon gondolkodtam, hogyan adjam át a mondandómat, mi legyen a vezérfonal, és hogy legyen összeszedett az egész és a sorolandó hibák, hogy legyen érthető a szembesítés.

Az van, hogy ezt az egészet sikerült másfél órába belesűrítenem, és a végén terveimmel ellentétben mégiscsak sikerült sírva közölnöm a gyerekkel, hogy „képtelen vagyok többet adni, bármilyen téren is, mert belerokkanok”. És amikor átadom a szót, közli: „rendben, odafigyelek és segítek, leviszem a szemetet” .

Így.

És mondtam neki, lehet utálni ezért az egészért. Kamasz, ez a dolga, nekem meg az, hogy szülő legyek.

Mondtam ebben a családban demokrácia van, gondolja végig, mi vinné előrébb a dolgokat.

Megkértem, hogy ne jussunk el odáig, hogy szankciókat vezetek be. Szerintem az nem út, annál sokkal értelmesebb. És persze számtalanszor elmondtam, ne értem, önmagáért. 

Ellenérvei a felvetéseimre:

  • Nem lehet abbahagyni az online csevegést, mert Te hazaérsz. Ha benne vagy egy témában, akkor nem lehet csak úgy abbahagyni, akkor az érezném, be vagyok korlátozva. Az meg nem jó.
  • Igen azért beszélünk online órákat, mert az jó, ha már nem tudjuk látni egymást. De közben azért csinálunk is mást, mármint van, hogy pakolok közben…
  • De ha már megvan a lehetőség, miért ne éljünk vele? Nem értem.
  • Mert engem ez nem érdekel. Szerintem nem fontos.

-

A vezérfonalam pedig nem volt más, mint az: egyensúly.

Egyensúly az élet minden területén.

Ennyit kértem.

Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...
Megjegyzés küldése
További információk

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...
Megjegyzés küldése
További információk

Álom

    6 éve lesz lassan, hogy megkaptam azt egyik délelőtt: „szerintem váljunk el”, mégis olyan éjszakába ébredtem csatakosan megizzadva, ahol is még mindig főszereplőként jelent meg a volt férj. Maga az álom nem volt sok szerencsére, de ex egy zacskóban elhozta a tőlem kapott dolgokat miszerint az új pár nem szeretné látni azokat a lakásban. Mindezt ízesen, alpári módon megfogalmazva, választékosan kiválasztva a megfelelően szúró szavakat. Egy asztalnál ültünk, és azt figyeltem közben, hogy a szívem sem dobog hevesebben, annyira nem érdekelt. Viszont volt egy másik fontos főszereplő az asztalnál, a közös fiúnk, aki szintén végig hallgatta ezt. És könnyek potyogtak a szeméből és a „beszéd” végén felállt illendően, ahelyett hogy mondott volna valamit, inkább elment. Nem úgy jött ki a mondandó, hogy engem bántson, azt találta el, aki meg sem érdemli. Hagyján az álom tartalma, azon morfondírozom miért még? Miért vannak ezek az álmaim ennyi idő után is? Felbukkanva a semmibő...
Megjegyzés küldése
További információk