Újrakezdés...

No, most ez egy picit hosszabb lesz és elképzelhető, hogy az utolsó bejegyzésem itt. Kérem minden olvasómat olvassa végig, hogy teljesen képben legyen, miért tűntek el átmenetileg a bejegyzéseim az oldalamról.

Bevezető:

Írásaimat Fiamnak ajánlom, akinek szeretnék igenis jó példát mutatni azzal, hogy vállalja a véleményét a világ előtt, és ha kell, álljon ki magáért becsülettel. Megmutatni neki, sajnos az élet nem mindig szép és vannak emberek körülöttünk, akiknek nem tetszik amit csinálunk, de ezt el kell fogadni.

Előszó:

Minap kaptam egy nem hivatalos fenyegetést, miszerint beperelnek a blogomon megjelent tartalom miatt, ami személyiségi jogokat sért. Hogy ki volt az illető, személyiségi jogok miatt nem árulhatom el. Elég sokan olvassák a soraimat Európa szerte és a tengerentúlról is.

És akkor erre reagálnék most a világ előtt, csak hogy legyen bizonyíték:

Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a felkérésnek megfelelően, bizonyos személyek és azok családjának nevét nem említem, rájuk utaló megjegyzéseket nem teszek, tiszteletben tartva a személyiségi jogokat és a nem hivatalos felkérést.

És akkor kedves Olvasók, ezen túl általánosságban fogok írni. Amit, ha valaki magára vesz, az ellen nem tudok sajnos mit tenni, bizonyítani azt ezek után, hogy Én pont egy bizonyos emberre gondoltam, adott pillanatban, nem lehet. Mindenki bármit kiolvashat a sorok között, azt gondolom, ehhez mindenkinek joga van. És kérem is az Olvasókat tegyék ezt, mert mint tudjuk minden írás, mindenkinek mást ad. Véleményemet, ezen túl is leírom, és az életem során kialakult helyzeteket, amiket más miatt szenvedek el, szintén, hiszen szólásszabadság van, bizonyos mértékig.

Az elmondások alapján folyamatosan figyelve lesz a blogom, aminek kifejezetten örülök, mert így megfelelő információk jutnak el, megfelelő helyre.

Itt megragadom az alkalmat, hogy Kedves Ismeretlen Ismerős, akire hivatkozva ez a dolog végül a végkifejlethez jutott, hogy kifejezzem hálámat és megköszönjem Neked ezt, és nagyon örülök, hogy olvasod Te is a blogomat, kérlek, tedd ezután is. Hálás vagyok, mert nagyon szeretem a magyar nyelv lehetőségeit, és szerencsére meg lehet úgy fogalmazni konkrét dolgokat, hogy nincsen benne alany, a nyelv sokszínűségének, és a rengeteg kifejezésnek köszönhetően.

És akkor, hajrá:

Erről az egész dologról mindig egy film jut eszembe. Aki nem Harry Potter rajongó, az is találkozott szerintem a kifejezéssel: „akit nem nevezünk nevén”,

Idézem, és nem hivatkozást szúrok be, forrás wikipédia:

A varázslóvilágban annyira rettegnek tőle, hogy a nevét sem merik kiejteni, ehelyett úgy emlegetik, mint „Tudodki”, „Tudjukki” vagy „Ő, akit nem nevezünk nevén”.

Ez volt az első, ami eszembe jutott, és hogy akkor okés, legyen így.

-----

 

Az utóbbi időben elég sok pszichológiai könyvet olvastam, az életemben felmerült problémák miatt, és sok mindenre magyarázatot is adtak, és nem csak magammal kapcsolatban. Olvastam minap, hogy vannak olyan emberek, akik nem merik felvállalni a tetteiket, döntéseiket a világ vagy mások előtt. Ez, alacsony önbecsülésre vall, és jelzem, attól, hogy nincs kimondva a dolog, még megtörtént, és attól, hogy nem vállaljuk fel, még nem minősül jó tettnek, vagy elismerésre méltónak. Ha az egy jó/rossz tett, vagy jó/rossz döntés, - ami majd később derül ki persze, melyik oldalra kerül, - az még attól egy tett, ami megtörtént. Ha az ember úgy éli az életét, hogy nem vállalja a tetteit, véleményét, akkor mondhatnám, nem vállalja önmagát. És hogy miért? Ez egy nagyon szuper kérdés.

Két dolog vetődik fel. Az egyik, hogy azzal magyarázza, nem szereti megosztani az életét másokkal, az Ő magánügye. És azt gondolom nem is kell mindent megosztani. Jelzem, Én sem teszem, ha megtettem volna már rég bepereltek volna, de nem csak engem. Viszont, amikor valaki a social médiát használja, akkor mondhatni, nem sok minden marad titokban. Ha ott megoszt egy eseményt, egy fényképet, azt azzal az okkal teszi, hogy világgá kürtölje, Vele mi van. Ha viszont így tesz, akkor vállalja azt, hogy milyen Ő maga, mi történik vele, és éppen kivel van. Ez esetben akkor, nem kellene ámítani saját magát, hogy mennyire szép titkosan él, vagy a külvilágot, hogy neki mennyire csodás élete van. Illetve tettével viselje a róla szóló esetleges csámcsogásokat is, hiszen nem várhatjuk el, hogy csak pozitív visszajelzést kapjunk. Mert vagy vállalod önmagad, vagy teljesen elzárkózol a dolog elől. Azt gondolom köztes átmenet nincsen.

A másik dolog hogy, tisztában van azzal, hogy a döntése hova sorolható, és adott esetben nem büszke rá. Mert azért leszögezhetjük, hogy amikor önmaga szerint egy nagyon szuper döntést hoz az ember, azt azért reklámozza is, ezzel is bizonyítva magának, hogy milyen jó döntést hozott. Ha pedig hallgatás van, az azért jelez valamit.

Szóval lehet választani…

Egész életemet úgy éltem le, hogy minden tettemet felvállaltam, és minden véleményemet is. Így neveltek, hála az égnek. Nyugodt lélekkel fekszem le. Teszem ezt majd így, ezek után is. Azok, akik önámításként ezt nem így teszik, kérdezném, hogyan teszi le a fejét a párnájára. Ja a lelkiismeret. Na az nem mindenkinek van, ezt nagyon sok esetben elfelejtem, ugyebár mindenki magából indul ki.

Írásaimban tényeket közöltem eddig is, és a rám ható fejleményeket. Semmi valótlant nem állítottam, csak a megtörtént eseményeket írtam le. Amikor vállalom a fájdalmat, és leírom az érzéseimet, magamból adok Nektek kedves Olvasók. És igen, van olyan sok erőm, hogy megosszam veletek, hogy nem bírok el mindent, és hogy milyen fejlődésen megyek át, és hogy küzdök bizonyos dolgokkal, és erőlködöm adott helyzetben. Mert hiába nem látszik minden nap rajtam, de igenis gondjaim vannak, mint a legtöbb embernek, viszont nem vagyok képmutató. Ha kérdeznek, a mai napig válaszolok, viszont nem úgy közelítek az ismerőseimhez, hogy képzeld mi van, mert ki vagyok borulva, mert az történt hogy. Soha nem is panaszkodtam, és írásaimmal sem azt teszem. Tényeket közlök, most ez van Velem, ezt érzem, így próbálom meg megoldani, bejött, nem jött be. Ez ezen túl is így lesz.

Soha nem szidtam senkit, egy sorral sem, egyszerűen csak leírtam mit tett, és ez hogyan hat rám. Az hogy ezeket a tetteket, ki hogyan értékeli, az az Ő értékrendjétől függ.

Azt is olvastam, hogy ha az ember eljut idáig, hogy bevallja, baj van, akkor az már a haladás jele.

Szóval jól haladok.

----

És azt is sok helyen olvasni, hogy a férfiak agyát a tesztoszteron befolyásolja leginkább, a hormonok. Amikor ugyebár meglátnak egy jó nőt, elönti őket, és vér pumpálódik sok helyre, de többek között az agyukba, amitől aztán nem nagyon tudnak gondolkodni, amíg nem csitul a helyzet. Idővel, ahogy öregednek, egyre kevesebb tesztoszteron termelődik, ez a reggeleken erősen meglátszik. Ilyenkor aztán pánik lesz, hogy Ők nem férfiak többet, vagy bizonyítaniuk kell, hogy azok, vagy kell valami inger, ami életre kelti a dolgokat. No, ez az a kor 40-45-50 éves férfikor, amikor ez bekövetkezik. És mivel a férfiak többsége nem valami orvoshoz járó, és nem valami gyógyszer vagy teafű fogyasztó, egy megoldást látnak, keresni egy új ingert, ami serkentést hoz.

Azoknak a férfiaknak, akik ennél intelligensebbek, és orvoshoz fordulnak, vagy segítséget kérnek, szívből gratulálok, kérlek, terjesszétek a tapasztalatokat, hogy minél több család maradjon egyben.

Kis kanyar: a covid miatti halálozássakkal, a beszélgetőtársaimmal felmerült, hogy ennyi a napi halálozás, de vajon mennyi a születés/nap. Így utánanéztünk, és hála a statisztikai hivatalnak, találtunk erre adatokat, viszont sok más adat is fent van a neten, nagyon érdekes, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ha van ideje, bóklásszon rajta. Itt viszont kíváncsiságból megnéztem a házasságokat, válásokat is.

Az átlagos házasságkötéskori életkor 25-30 (ez erősen kezd kitolódni), és válási életkor nők esetében 42, férfiak esetében 45 év. A kapuzárási pániknak nevezett időszak a férfiaknál, a nagy könyvek szerint. Mondhatnám, átlagosak vagyunk.

Sőt, kis kitérővel említeném mennyire. Instagram-on az egyik követésemben, (jogokat sértve nem árulhatom el az oldalt) rendszeresen vannak kérdések, amikre válaszolni lehet. Az oldalt létrehozó elsősorban a fiatalokat célozza meg. Jó fél éve már szerintem, de kb., lényegtelen is mikor, a kérdés halomban az az általános kérdés volt többek között, „szüleid még együtt vannak?”, néhány nap után az eredmények is megosztásra kerülnek. Nem meglepő módon, a nem válasz elég nagy arányban győzött. Egy pszichológusnő rendszeresen említi problémaként, hogy a világ elmodernizálódása mennyire káros hatással van a mindennapi életünkre. Ha valami elromlik, már nem visszük szervizbe, nem javíttatjuk meg. Kidobjuk és veszünk újat. Sajnos ez az életünkben is így van, és mindegy, hogy az egy kapcsolat vagy egy házasság, ja nem működik, okés, keresek mást, kipróbálom az hogy működik.

Visszatérve, férfiasság bizonyítása, nem kell gyógyszer, nem kell pszichológus, nem kell semmi, nem vagyok beteg, Te meg ne mond meg, mit csináljak, így aztán kell egy új inger, aki szót fogad, és ruganyos. Megnő a vérellátás, agy elborul, értelmes gondolkozás megszűnik, újra agyi képességek a tinédzser korban vannak. (Gondoljunk csak a kamasz fiúkra, semmi máson nem jár az agyuk.) És ez jelzem, ezt is olvastam, átmenetileg egy megoldás lesz. A hangsúly az átmenetileg szón van. Mert a vérellátás sem tart örökké, és újra jönnek a gondok, ha még nem olyanabbak.

----

Sokan tapasztaltuk már szerintem, hogy vannak olyan emberek, akik a munkahelyükön, nagyon parancsolóak, és mindegy, hogy vezető-e vagy csak a kollégád, de lekezelően, észt osztva viselkedik, aztán hazamegy munka végeztével, vagy éppen a párjukkal beszél telefonon, és el sem hinnéd, mennyire kenyérre lehet kenni. És persze van ennek a fordítottja is rendszeresen előfordul, otthon parancsolgat a családnak, megmondja ki mit csináljon, mit vegyen fel, és társkörei, a munkahelyén meg a hangját nem hallani. Mindkét ilyen kirívó esetben, valami gond van. Ha az embernek arra van szüksége, hogy máshol vezesse le a feszültséget vagy feszültséget generáljon, és folyamatosan azon van, hogy egy embert megbántson, ledegradáljon, megalázzon, vagy inkább azt mondom, uralkodjon felette, a mögött nagymértékben az van, hogy ezt otthon/munkahelyén nem teheti meg. Hogy ott nem uralkodhat a másikon, viszont valakin kell, és ezért keres valakit maga körül. És ezzel vissza is kanyarodunk ahhoz, hogy az ilyen ember önbecsülésével mi van, és mennyire vállalja önmagát? A kérdésre a választ szintén mindenki eldöntheti, de elgondolkodtató.

Megjegyzem, lassan nincs olyan hét, hogy ne lennék hirtelen szar alak valami miatt.

----

Arról is sok írás beszámol, hogy nem is a nők a pletykások, hanem inkább a férfiak. Ezt tegnap megerősítette egy fiatalember telefonbeszélgetése a buszon. El voltam képedve, és a hangján lehetett hallani, élvezi az információ átadást. És az is egy általános tény, hogy a nők sárkányok, és a válás során milyen hisztit levágnak, pedig ha valóban megnézzük, ezt sem lehet egyértelműen csak rájuk húzni, igen is olvasni storykat, amikor a férfi nehezíti meg a nő életét, csak erről kevesebb a beszámoló, de azért ne gondoljuk, hogy ők arany emberek. És megint vissza is jutottunk oda, hogy ha nincs leírva, képesek vagyunk elhinni, hogy akkor dolgok nincsenek. Vagy ha a keresőbe beírunk egy kifejezést, akkor az első számunkra megfelelő tartalmú oldalon megragadunk, és aztán azt az igét adjuk tovább.

Tapasztalatból beszélek.

----

És sajnos vannak olyan emberek is, akik azt hiszik, mindenki rájuk figyel, és a róla terjengő hírek miatt, jaj mit gondolnak majd róla. Pedig a róla terjengő híreknek van alapja, ha pletyka, akkor meg a fele legalább igaz, mint tudjuk. Az ilyen emberek azok, akik kifelé azt mutatják, minden rendben van velük, mindenkivel igyekeznek kedvesek lenni, és ha kérés van megtenni nekik. Minden percben azon vannak, hogy a másik szemében jó kép alakuljon ki róluk. De a valóság sajnos nem az. Viszont az ilyen emberek, folyamatosan attól félnek kiderül róluk valami, amitől másiknak majd megváltozik a véleményük róla. Szuper megoldás lenne, ha az ego-jukból picit lejjebb adnának. Sokat segít. Mindenki otthonában vannak szennyesek, amiről hallgatnak. Ezt mondhatnám, mindenki elfogadja. És mindenki hibázik, és nem lehet mindenkinek megfelelni, és mindenkinek szimpatikusnak lenni. És olyan döntéseket hozni, ami mindenkinek megfelel. Lehetetlen, és nem is reális elvárás.

Fel kell vállaljuk magunkat, tetteinket, véleményünket, mindenkinek ezt ajánlom. Magunkat tiszteljük meg azzal, hogy önmagunknak nem hazudunk, így tudunk csak másokkal szemben is, őszinték lenni, ha beismerjük hibáinkat tudjuk elfogadni, hogy más is hibázik.

Végszó:

(Ezt majd minden bejegyzés aljára odateszem)

Az írásom nevek említése nélkül történt, anonim, ha valaki hasonlóságot lát az életében a leírtak alapján, az pusztán a véletlen műve.