itt vagyok, itt vagyok….

…picit sűrűek a napok…

De mesélek.

Múlt hétvégére elutaztam egyedül. Életem első ilyen elutazása volt…úgy értem, hogy egyedül menjek valahova el…Mindig volt család, volt tesó, vagy valakihez mentem céllal/okkal.

Amikor kitaláltam ezt a szuper tervet, még nagyon jó 5letnek tűnt, aztán azért az indulás napján izgalom volt.

Az apropó az volt, hogy szabad hétvégém volt, és éppen Villányi borfesztivál volt. A bort ugyebár szeretem, minden formában, így azt gondoltam, nem annyira gyerekes progi, akkor hát elindulok…

És mennyire jól tettem. Szállás Pécsen, Airbnb. Onnan vonattal Villány mondjuk 1 óra. Szóval nem távolság, ennyit megyek minden reggel a melóhelyre is…

Pénteken mentem, melóból picit előbb el, hogy ne nagyon este érjek oda, na meg a „szállást” el kellett foglalni.

Egy másfél szobás lakást sikerült elég nehezen bérelnem. Nem is értettem, mindenki éppen most gondolta, hogy Pécsre megy…?

Ez egy igazi retro panel volt, és ez a berendezésre is értendő. Okés, aludni tökéletes, mondjuk nem is terveztem mást. De mondjuk vittem darált kávét is, és kávékapszulát, de mindent haza is hoztam, mert ezekkel semmit nem tudtam kezdeni. Hogy mondjuk eltörtem egy kést. Azaz kitörtem a pengét a nyeléből, hálából elvágtam a kezem vele. Hogy a kisszobában a redőny lyukacsosra volt engedve, amit Én éjszakára jobban leengedtem, és reggel felhúzni azt már nem sikerült, viszont felhúzáskor leszakadt, madzag lógott… Hogy a hűtőt, kapcsoljam be nyugodtan, ami a hosszabbító piros gomb bekapcsolását jelentette. És az este megmaradt vacsorát a hűtőbe tettem, ami reggelre konkrétan megfagyott, mert valami furcsa okból alapból 5-ösre volt állítva….

Szóval voltak ilyen apró zökkenők…De a végére csak nevetni tudtam….

Szombaton a hideg reggel, sebtapasz és kávé beszerzése után uccu neki Villány. Vonat ari volt, azaz a kifelé bámulás zenével a fülemben. Szép arrafelé a táj, tudnék bóklászni. Hamar el is telt az út. Vonatról leszállva, meg google se kellett, mert jóformán a vonat utasai mind ide jöttek. Így haladtam a tömeggel, némi ételt magamba tömve, hogy majd felszívja a bort…

11 elmúlt egyébként mire odaértem, mert nem akartam elkapkodni ezt az egészet. A jegy megvétele után karszalaggal, be is lehetett menni Villányra… Viszont az első körös fa bódék egy-két kivétellel mind zára voltak. Ezen eléggé meglepődtem, mert a fél nap már eltelt… Mégis mikor kell elkezdeni egy fesztivált…

Így nem maradt más, minthogy bentebb merészkedjek. Ahol is a főúton sorban jöttek az árusok. Ki sajtot, ki bőr cuccokat, ásványékszereket árult, mindenki a saját portékáját… Volt kürtöskalácsos, gofri-s de boros bódé nem volt nyitva. Ez egészen a főtér színpadáig így volt. Ott pedig végre volt valami életjel, éppen néptáncosok döngették a színpadot, de legalább lett hangulat.

Kis nézelődés után tovább merészkedtem. Gere bódé zárva, számomra „no name” már nyitva, de mentem tovább.  És ekkor eljutottam az igazi „cukorkaboltig”.

Aprócska kis házacskák, minden porta más pincészet jegyében díszelgett. Egyszerűen kánoán volt, azt se tudtam hova kapjam a fejem. Vagyis azért pontosítom a mesét, itt sem volt minden nyitva, szóval kieséses alapon lehetett választani.

Végül visszaballagtam a színpadhoz, és addigra már Gere is kinyitott, így ott elkezdtem az első kört.

Hát…. egyedül sem voltam még bor fesztiválon, hogy rendeljek magamnak egy decivel, és ne férfi tegye meg mellettem…. Pokoli fura volt. És szokásomhoz híven, nem volt terv. Mindenhol megkérdeztem mit ajánlanak.

Roséval kezdtem, majd egy fehér száraz következett, egy másik fehér, egy vörös, egy must, egy fehér, egy fehér. Aszem…. És decikről beszélünk, mielőtt valaki túl sokat gondolna rólam.

Ebédre vettem sajtot, egy marék tepertőt, helyi pékségben zsemlét.

Volt felvonulás azt megnéztem, old timer autós is, és vettem 2 üveg bort hazahozni, és az üvegpoharat.

 

Terv arra, hogy hogyan hozok mindent haza, - emlékezve arra, hogy a bőröndömbe odafelé menet sem fért már bele egy lehelet sem….- nem volt!

Színpadon volt még éneklés, azt megnéztem, nem bántam meg, majd a fél 5-ös vonattal visszaindultam Pécsre.

Este pedig fényjáték…. Ez káprázat volt…

  

Lehetett szavazni is, és voltak magyar indulók szép számmal. Mindig is tetszett ez a technika, utána is nézek, hátha ez is megtanulható....

Igazából az egész rendezvény, meg hogy ott vagyok egymagam nagyon furcsa volt. Érdekes gondolatokat indított el bennem. Egyrészt úgy elmenni fesztiválra, hogy nincs kivel megosztanod, valami bűn rossz. De gondolkodtam kit hívtam volna meg?, és persze lettek volna jelentkezők biztosan, de nem is tudom….

Borzasztó fura ez az egész. Mert senki nem ismer annyira, hogy az örültségeimet szerintem elviselje. A lelkesedésemet dolgokért, meg a játszadozásaimat, néhol a kiakadásomat, vagy a visszafogottságomat. Lehet nem is nyílnék meg ennyire senkinek, nehogy elriasszam.

Aztán ez egésznek pozitívuma is volt, mert szabadság volt ezerrel. Azt csinálhattam, és akkor, amikor csak akartam…. Nem tartoztam felelősséggel senkiért, és magam szabtam a határaimat.

Vajon ezt csak így lehet? Kapcsolatban nem?

Úgy néz ki, talán mindennek ára van. Egyébként soha nem éreztem korlátokat a kapcsolataimban sem, de amióta egyedül vagyok, érzem már mi mindenben voltam korlátozva, talán úgy, hogy észre se vettem. (Picit ellentmondás ez…..)

Persze most is sokminden lemondás a gyerek miatt. De ez más. És ez sem tart örökké, egyre inkább érzem, főleg ezeken a szabad hétvégéken. Meg mondjuk azt, hogy minden nap. Mert kiskamasz, és végül is azt csinálok, amit csak szeretnék, mert sikerült önellátóvá nevelni, így nincs kétségbeesés, ha hajnalban megyek haza, ha úgy alakul…. De persze van, hogy ott kell lenni mellette, illetve nem túl jó ómen az ismerkedésnél, hogy már van egy gyerekem… De ezt már kifejtettem korábban is. (link)

Inkább az hiányzott ebből az egész fesztiválosból, hogy nem tudtam megosztani az élményt ott akkor, és voltak szituk, amikor nőként, férfiként kellett viselkedni. Lehet nagyon elnőiesedtem?.... Vagy nagy az elvárásom ezen a téren…? Mondjuk jó lett volna, a bőröndömet valaki felrakja, leveszi; valaki intézi a szállás lebeszélést a helyszínen, vagy a redőny leszakadást; beragasztja az ujjamat, amikor dőlt a vér; vagy szombat este elkísér a fényfesztiválra és nem egyedül bóklászok vissza a szállásra kietlen utakon.

Persze mindent megoldottam, mert meglehet, csak hiányérzet volt. De gondolom ezt is szépen lassan majd megszokom, főleg ha rendszeresen kimozdulok majd, ilyen hétvégékre.

És mondom azt, ki kell mozdulni igen, és menni kell.

Élvezni az életet és nyitottnak lenni, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, aztán majd meglátom és alakulok a helyzethez….

Mosolygás!

 

Az írásom nevek említése nélkül történt, anonim, ha valaki hasonlóságot lát az életében a leírtak alapján, az pusztán a véletlen műve.