Két dolgom volt ma délután. Hogy emelt fővel menjek be és így is jöjjek ki, és hogy aláírjam. Ebből a mondat első része azt gondolom sikerült. A második a következő hét szerdáján, esetleg sikerül.
Hoztam Fallon-t. Akinek ez szól, pontosan tudja, miről beszélek.
Döbbenet, hogy az élet nagy eseményeiről mennyire azt gondoljuk, hogy hú, majd mekkora lesz az a pillanat, és hú, mennyire más lesz majd utána. És azt kell mondjam, idővel belátjuk, hogy baromira nem így van.
Az első ilyen nagy eseményem a főiskolai felvételi volt. Egyszer csak megérkezett a vastag boríték, és még otthon sem voltam. És felvettek csak úgy, és másnap is ugyanolyan volt, mint az előző. És volt még számtalan vizsga nap ilyen, és kb, nem is emlékszem a NAGY emlékezetes napokra, mert valójában nem is voltak azok, csak annak készültek, és ugyanolyan napok lettek aztán, mint a többi.
És aztán jött a második lánykérés, egy esküvő, egy első közös karácsony, egy gyerekszületés, és most egy válás.
És mind csak futószalag az élet vízében. Mint ahogy az esküvőn is mögöttünk sorban állt a következő pár, azt gondolom a törvényes válásnál is így lesz. És így van itt a közjegyzőnél is.
Tényleg ennyi az egész? És tényleg. Csak odamegyünk, papírt aláírjuk és így kezdődik és így is lesz vége.
Átbeszélés, ezután hogy legyen, aztán ki balra, a másik jobbra és folytatódik az élet. Holnap a szokásos csütörtök.
Ma pedig megiszom a maradék pezsgőmet a pezsgő napról, végül is ünneplés van nem?
Az írásom nevek említése nélkül történt, anonim, ha valaki hasonlóságot lát az életében a leírtak alapján, az pusztán a véletlen műve.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése