Gyakorlatok

 

Dr. Máté Gábor könyv gyakorlatok a valóságban...

Két részből tevődik össze a gyakorlati rész, amit a könyv javasol belső elemzésre.

Az első fele a NEM és az IGEN.

Én azt mondom, az életünk egyik legfontosabb feladata a NEM kimondása. Biztos, hogy mindenki találkozott olyan pillanattal az életében, hogy képtelen volt kimondani azt, hogy NEM. Ennek következményeként új feladatot vállalt el, pluszban bent maradt a melóhelyén, elment egy olyan találkozóra, amihez semmi kedve nem volt, vagy szülőként bevállalt olyan feladatokat, amit igazából azt sem tudta, hogyan fog megvalósítani. Ismerős ugye?

Csak azon gondolkodtunk el utólag, hogy bakker, mi a francért vállaltam ezt be, vagy leginkább azon hogyan oldom meg, és mikor lesz már vége ennek a találkozónak?

Viszont azon is el kellene gondolkodni, hogy miért nem mondtunk NEM-et?

A könyv feladata az volt, hogy a következő kérdésekre válaszoljak:

Mire nem mondok NEMet?

És Én még azt hittem, hogy nagyon penge vagyok, mert a válás óta, nagyon is hétköznapi dolog, hogy bevállaljak egy-egy NEM-et, bármivel kapcsolatban. De ahogy írtam is egy-egy. És igen, még nekem is van, hogy nem sikerül, így igazán könnyű volt felírnom a listámra néhány dolgot.

Hogyan hat az életemre, hogy nem tudok nemet mondani? (testileg, érzelmileg, interperszonális)

Mégis hogyan? Annyira mérges vagyok magamra, hogy csak egy szó lett volna, helyette meg most szívok, vagy felborul a napom, és jaj, nem jó ez így. 

Érzelmileg, próbálom győzködni magam, hogy így korrekt ez, mert éppen segítek valakinek, éppen semmi más dolgom nem lett volna, és végül is nem minden esetben esik nehezemre az egész, csak persze inkább foglalkoznék valami mással. 

Interperszonálisan meg meglepődöm magamon, hogy hiába az előre eldöntés minden egyes ilyen alkalom után, hogy még egyszer ezt nem csinálom, mégis megtettem. Azaz, gyengébb vagyok ilyen térem, mint azt gondoltam magamról.

A testem milyen jeleire nem figyeltem, milyen tünetekkel nem törődtem?

És igen, erről már volt szó itt: (klikk) A testem és jelzései. Ezeket Én minden egyes ilyen helyzetben elhanyagolom. Lefordítva: nem figyelek arra, hogy mit üzen a test, ellenkezik, karba tett kéz, belső feszültség, gyomorgörcs, nem teljes testtel a másik felé fordulás, lefelé néző tekintet, de hogy jókat is soroljak kitárulkozás, mosoly az arcon, ábrándos tekintet. Nekem ezt még bőven tanulni kell, de a tudat teljesen elnyomja ezt, azaz a mese, hogy a következő pontra rátérjek.

És figyeljük meg a testünket a ki nem mondott NEM után is. Történt valami változás? Valami fájdalom megjelent? Enyhe fejfájás, kis szédülés, gyomorgörcs, rossz emésztés? (persze leginkább akkor kell ezt megfigyelni amikor a NEM következményei éppen megvalósulnak.....)

Milyen mese rejtőzik a mögött, hogy képtelen vagyok nemet mondani?

Viccesen hangzik ez, de pontosan tudom, miről van szó. Otthonról hozom ezt, és nem hibáztatok senkit. Olyan családban nőttem fel, ahol az volt előttem, hogy embertársainknak segítsünk, jó lélekkel, szeretettel. Ugye a „kisdobos ahol tud, segít”. És azt mondom ezzel szerintem nincsen baj. A baj ott van, ha mindenáron. Meg ott, hogy azt gondoltam sokáig, hogy azért fognak szeretni, mert segítek, mert feláldozok magamból, és jaj de jó, hogy ezt értékelik majd. De aztán egyre több alkalommal vettem észre, hogy elvárás lesz, hogy ott legyek, hogy segítsek, és nem hogy elismerés, de még hála sem volt. Így aztán szépen el kellett kezdeni visszavenni ebből a nagy szívemből. A legnehezebb azoknál volt, akik már így ismertek, ott egy –egy NEM kimondása, komoly sértődéseket okozott.

Az újabb ismeretségeknél viszont megvolt az a szabad lehetőségem, hogy Én alakítsam ki a jó ritmust.

Ez sem volt egyszerű, és a mai napig megütköznek rajtam emberek, de nagyon-nagyon kemény munkával megtanultam a határok felállítását, amit az esetek 98,7 %-ban be is tartok, mert néha ugye meg kell szegni.

De azt mondom, ha valaki nem fogad el a határaimmal, akkor el lehet menni. Így leszek teles értékű és mosolygós ember, és így lehet értékelni azt, hogy ott vagyok, és megcsinálok dolgokat, mert így teljesen őszinték a tetteim, és a szavaim. Teljesek.

Hol tanultam ezeket a meséket?

Én egy részét otthon, ahogy írtam. Másik részét pedig a körülöttük lévő környezetből, társadalmi nyomásból. Vagyunk mi emberek, és annyira könnyen bevettünk, hogy akkor vagyunk jó emberek, ha szó nélkül segítünk, ott vagyunk, sőt vágjuk hozzá a jó arcot.

Aha. Van ezzel egy gond. Pont láttam egy tini sorozatot, aminek a végszava az volt (hála az égnek), hogy tök szuperek a hagyományok, meg a tradíciók, de időnként felül kell bírálnunk, hogy valóban jók még? Ezt gondolom Én is. Tegyünk ezt minden nap, és minden olyan percben, amikor döntés előtt állunk, és ne azért vállaljunk el valamit, mert ez az „elvárás”, hanem azért mert valóban szeretnénk őszinte mosolygós arccal végigcsinálni.

Mikor nem vettem tudomást arról az igenről, amely azt akarta, hogy kimondják? (az igen visszatartása)

És az utolsó kérdés sem egyszerűbb. Bevállalni, felvállalni dolgokat sem egyszerűbb.

Kicsit lefordítom a kérdést…. Mire nem mondtam IGEN-t, olyan megfontolásból, hogy nem érdemlek meg valamit? Vagy nem vagyok tisztában a képességeimmel?

Egy egyszerű példát mondok: Munkahely, feladatmegoldás, ötletelés. Beugrik egy remek megoldás, elmondom, csapatmunka lesz belőle. Majd a végeredményt a vezetőség megdicséri, és kérdezi, az Én érdemem? Nagyon ritkán hangzik el az IGEN, a válasz az esetek többségében az, hogy az egész csapat munkája benne van.

Vagy miért nem mondok IGEN-t egy gyere, üljünk fel az első vonatra, és majd este visszajövünk, lesz ami lesz? Mert tele vagyunk beívódott félelemmel. Mert belénk nevelődött.

Vagy miért nem mondunk igent a csokiszeletre a boltban? (pedig megérdemeljük) Mert ha ezt csináljuk minden ilyen alkalommal, elhízunk, és nem úgy fogunk kinézni, mint a pénztársor melletti címlaplány/body srác. (társadalmi nyomás)

Vagy miért nem mondunk egy IGEN-t a testünk jelzésére, hogy pihenni kellene? Mert be kell fejezni egy melót, mert ki kell vasalni, mert meg kell főzni etc.

Vagy miért nem mondunk IGEN-t egy fiatalos programra 40 fölött? Mert 40 fölött ezt már nem illik…. ugye?

Közben meg dehogynem…. Bármikor-bármit ami jól esik.

Mégis vannak IGEN-jeink amiket pont annyira nem mondunk ki, mint a NEM-jeinket.

Tapasztalatból mondom, érdemes megtenni.

Még ha:

• nehéz is,
• el is hagyunk embereket az életünkből, mint következmény,
• másnaposan fekszünk a következő nap,
• át is kell szervezni a rákövetkező napot,
• a főnöktől megdorgálást kapunk.

És miért?

MERT SZABDOK LESZÜNK AZ ÖSSZES HATÁRUNKKAL EGYÜTT, 

még akkor is, ha ez egy paradoxon.