2. gyakorlat.

Aki eddig nem olvasta, amit Máté Gábor könyvéről írtam, talán ne ezzel kezdje, hanem mondjuk ezzel(klikk), meg ezzel(klikk), vagy akár ezekkel (klikk és klikk).

Most hogy visszakerestem, most látom, már 4 post is van, de talán ez lesz az utolsó.

A könyv vége, azaz a gyakorlat másik fele:

Ez egy nagyon összetett gyakorlat, és az elmúlt időszakban gondolom direkt így jött ki, (Univerzum köszi), hogy pont olvastam ezt a részt, mert alkalmaznom is kellett.

Alapvetően mindig is szerettem kilógni a sorból, és máshogy csinálni dolgokat, mint a legtöbb ember. Hogy mikor kezdődött nem tudom, talán szüleimet megkérdezem majd. De arra emlékszem, egyszer még sulis koromban volt ez a nem leszek birka nép dolog, és nem megyek a tömeggel. Akkor kezdtem jobbkezes létemre, jobb kézen hordani az órámat.

Később meg láttam egy nagyon érdekes tanulmányt arról, hogy mész a jogsidért, és van két sor. Az egyik nagyon hosszú, a másikban kevesen állnak. A legtöbb ember a hosszú sorba áll be, még akkor is, ha nincs sok ideje, mert valahogy azt biztosabbnak véli. A másik valamiért gyanúsnak tűnik, hogy az előttünk álló emberek miért nem azt választották? Biztos gond van azzal a sorral, és ezért nem álltak oda, akkor Én is a hosszú sorba állok inkább. Pedig: semmilyen magyarázat, vagy arra utaló jel nincsen, hogy gond lenne a sorral. De az előttem álló 10 emberből egy sem állt oda, okkal. És látszik is, hogy ez egy nagyszerű feltételezés, amit mennyire gyorsan el is hiszünk, pedig mi kreáltuk ezt a gondolatot.  

És ezzel el is jutottam a gyakorlathoz, azaz a gondolatokhoz.

A könyv 5 teendőt sorol fel, a gondolatok tisztázásához.

1, ÁTMINŐSÍTÉS- ez csak egy gondolat, nem igaz

Azaz. Tudomásul kell venni, hogy éppen gondolatot kreáltunk. És közben persze a tik-tok, az insta is ontotta az ide tartozó videókat, posztokat, vagyis jobban figyeltem rájuk. Miszerint: a gondolat nem én vagyok. Az egy gondolat. Tehát ébresztő: fel kell ismernünk, hogy mi a valóság. És a gondolat az nagyon nem az, hanem egy kreált elképzelés.

2, ÁTHÁRÍTÁS- régi skatulya jön elő, régi mondatok, beidegződések

A gondolatot olyan szuperül gyártjuk a meglévő tapasztalatainkból, bevésődéseinkből, hogy egyébként le a kalappal, csak az irány nem jó. De ez az út, tök természetes, mert ha valami már megtörtént velünk, akkor az bizony, egy hasonló szituációban bizony akarva, akaratlanul előjön.

3, ÁTFÓKUSZÁLÁS- más tennivaló

És jöjjön a majdnem mindig beváló „mást csinálok”. Igen, ha máshogy nem megy, akkor így. Tessék mással foglalkozni. Igen, mert akkor, ha nem is hosszú órákig, de legalább „kicsit” terelődik a gondoltat, hiszen fókuszálás van a más tennivalóra.

4, ÁTÉRTÉKELÉS- végiggondolni a gondolat hatását saját magunkra és a környezetünkre

És amikor telik már az idő, a gondolatgyártáshoz képest, és már minősítettünk, hárítottunk, fókuszáltunk, akkor elérkezik az értékelés. Hiszen a tennivalónk közben is agyaltunk azért, vagy fel-fel elevenedtek mondatok, gondolatok. De ha el tudtunk távolodni az alapgondolattól, és már a vele kapcsolatos érzéseinket is tudtuk kezelni, akkor egész más színben tudjuk érzékelni a helyzetet.

5, ÚJRATEREMTÉS –mit szeretnénk

Végig kell gondolni, hogy mi az, amire mi vágyunk? A gondolatot ennek megfelelően kell újrateremteni, középpontba állítani a mi saját igényünket, ezzel is indokolva a gondolatmenetet.

És mivel ezt az egészet, eddig inkább foszlányokban írtam le, hozok két példát a saját mindennapjaimból.

Az egyik a családi életemben történt:

A válás nagyon megviselt alapból is. És helyváltoztatás, költözés ide vagy oda, elérkeztek idővel a „szokásos” családi ünnepek. Csakhogy ezeket a legtöbb alkalommal a szüleimnél tartottuk. Most már tudom, talán ezt is máshogy kellett volna csinálni, de ott volt a legnagyobb hely, ott volt nagy kert, vagy terasz. És Én egyszerűen képtelen voltam rávenni magam erre az egészre. Hogy elmenjek, ott legyek, és ugyanúgy örömködjek ott, ahol eddig is, de mindezt úgy, hogy egy emberrel kevesebben vagyunk. És hogy ülök ott, és nem jön be többet a szobába, és hiába megyek ki a konyhába, ott se lesz ott. Tehát választanom kellett, vagy jelzem a családomnak, hogy nem leszünk ott, vagy elmegyek, ezzel is további szenvedést okozva saját magamnak. Több hetes civódás után magamat választottam, és megírtam a családomnak, hogy mi nem leszünk ott. És hiába gondoltam azt, hogy ez lesz a legnehezebb része az egésznek, nem ez volt az, hanem a gondolatok, amik ezek után jöttek. Mert volt ellenállás, meg magyarázkodás, meg még sokminden, de aztán ott maradtam a saját gondolataimmal: Megbántottam őket? Az eddigi rendszer szerint kellett volna mindent tenni, elmenni? ott lenni? hagyományokat őrizni? Most rossz ember vagyok, hogy szembeszálltam ezzel? Hogy ellent mondtam? És így tovább képzelhetitek… Ostorozni Én is nagyon tudom magam!

De aztán eltelt a végtelenül hosszú éjszaka, és a családom is és Én is szépen végiggondoltuk ezt az egészet. Én nyugtattam magam, hogy a csevegés során senki nem mondta, hogy milyen vagyok már, azt meg végkép nem, hogy ettől rossz ember lennék. Szimplán csak máshogy gondoljuk a dolgokat. Tehát ÁTMINŐSÍTETTEM.

És mentem szépen tovább napról-napra. Hogy most azért kellett volna igen mondanom, mert így szoktuk? Majd most akkor máshogy szokjuk ezentúl….És majd szépen új hagyományokat teremtünk. Változik a világ, ez is változhat. Azaz ÁTHÁRÍTOTTAM.

Próbáltam mindeközben tenni a napi dolgokat, és dolgozni, gyereket nevelni, kialakítani a két fős családunkat, lefoglalni magam, és szépen nem felhozni ezt az egész témát a családom felé. ÁTFÓKUSZÁLTAM.

És igyekeztem azon is agyalni, hogy hogyan lesz ezután. És hogyan áll majd hozzám a család, hogy gyökeresen felforgatom az egész mindenséget. És megnyugtatni magam, hogy most Nekem erre van szükségem, ahhoz, hogy összekapjam magam, és kimásszak a válás gödréből és ezt a családomnak is meg kell értenie, még ha nehéz is nekik. Azaz ÁTÉRTÉKELTEM.

És szépen ezzel, majdnem hogy párhuzamosan, ki is találgattam/találgattuk, hogy hogyan szeretnénk ezután majd részt venni ezeken a családi ünnepeken, és milyen szerepet szeretnénk vállalni benne. ÚJRATEREMTETTÜK.

Annyit tudok mondani, borzalmasan nehéz volt, és minden egyes ilyen felfordításom is. Nagyon küszködtem a gondolataimmal, és a mai napok képes vagyok erre, csak már nem vesz el annyi időt.

A másik példát is hozom szeretettel:

Most, hogy újra ismerkedek/találkozgatok merülnek fel bennem, gondolatok amiket odakreálok.  Mert, hogy nagyon sokat változott a világ mióta „randiztam”, és már nagyon nem úgy kell csinálni a dolgokat mint anno, hanem sokkal rugalmasabban, és szabadabban, kevesebb lelkizéssel. Már telefonon megy az udvarolgatás, meg egymásra hangolódás, nincs telefonszám cserélgetés, csak ráírok a másikra aki tetszik, és lehet lesz belőle valami. Ehhez viszont az Én hozzáállásomnak is változnia kellett, és ha bizony ragaszkodom régebbi, jól bevált dolgokhoz, akkor erősen elbizonytalanodom, hogy mit szól ehhez a másik fél? Vagy megbántottam és azért nem ír? Vagy ezért tűnik el napokra?

Számtalan esetben tapasztalom, hogy csevegek egy sráccal, és egyik nap rám ír: Szia, hogy vagy? milyen a nap? és éppen kezemben van a telefon, azonnal látom az üzenetet és el is kezdem visszaírni a választ, mire azt látom, már nem is elérhető. Én egyébként ilyenkor illedelmesen minden esetben válaszolok, majd megnézi, amikor megnézi, de amikor órák múlva is azt látom, hogy vagy át sem ment az üzenet, vagy átment de el sem olvasta, akkor azért felmerül bennem a kérdés, akkor mi a francért kérdezte, ha nem is érdekli? És meg is kérdezem magamtól: Én gondolom ezt rosszul? Hogy mondjuk akkor kezdek el csevegni amikor van is időm rá? Ha felteszek egy kérdést, azt azért teszem mert érdekel a válasz?

Vagy engem még a (ki hogy hívta)földi/városi tekerős/nyomógombos telefonokon tanítottak meg arra, hogy nem illik akármikor telefonálni. Reggel 8 után és este 8 előtt. Én ezt a mai napig igyekszem betartani, mert mindenkinek van magánélete. De amikor ezt elvárom a körülöttem lévő emberektől első reakcióra mindenki kiakad. Azaz a többség kiakad. Mert attól, hogy megteremtődött az, hogy állandóan elérhetőek vagyunk, sőt akár látható is, hogy elérhetőek vagyunk, az ne jelentse már azt, hogy rendelkezésre is állunk….sőt, ne jelentse azt, hogy arra várunk, hogy valaki az éjszaka közepén gondol egyet és rám ír, vagy hajnalban, mert éppen eszébe jutottam. Tök jó, hogy eszébe jutok, de azért ha nincsen vész, kérem szépen, legyen felém annyi tekintettel, hogy nem ír rám. Egyrészt rezgőn van a telefonom az esetek 98,65 %-ában. Másrészt valószínűleg tök mást csinálok és nincs a telefon a kezemben, harmadrészt nem tudok azzal mit kezdeni hajnali kettőkor, hogy szia, eszembe jutottál, vagy milyen volt a napod? vagy megvan még a kabát? eladó? és hasonlók…És meg is kérdezem magamtól: Másnak nincs magánélete, nem igényli azt, hogy ne legyen 0-24-ben készenlétben?

A másik nagy sarkalatos kérdés a hazakísérés. Itt is gondot okoz, ha tudod, mit szeretnél. Ez a kérdés egyébként egy hatalmas választóvonal az emberek között. Valaki nagyon ragaszkodik hozzá, valaki meg, meg sem kérdezi. El kell mondjam, 1-2, sőt akár több randi után is nem szeretnénk mi lányok ha hazakísérnének, mert nem szeretnénk ha megtudná a „lovag”, hogy hol lakunk.  Ez egy kicsit a magánszféra védelme. Másik opció, hogy ha a srác messze lakik, vagy távolsági buszhoz, vonathoz kell alkalmazkodnia. Semmiképp nem szeretnénk azt, hogy azért, mert minket hazakísért, mondjuk lemaradjon valamelyik járatról. De mégis, ha nemet mondunk, a hazakísérhetlek? kérdésre, a legnagyobb kérdés az, mit váltunk ki a másik félből….És meg is kérdezem magamtól: Valóban akkora gond ez, ha nem kisérhet haza, mert egyébként nem is tart ott a kapcsolat, hogy a pontos címemet elárulnám? Vagy valóban nem értékeli azt, hogy nem szeretném, ha még másfél órát várna a vonatra, amíg Én majd a meleg ágyban alszom már?

És minden egyes fenti esetben, és még sok másikban, hiába van határozott elképzelésem, vagy határaim, amiket legalább Én szeretnék betartani, vagy elképzelésem a kapcsolat haladásának ritmusáról. Állandóan a gondolatok sokaságában veszek el, hogy Én gondolom rosszul a dolgokat? És van, hogy elég sok idő kell, hogy meggyőzzem magam arról, hogy ez nem feltétlen így van, vagy emlékeztetnem kell magamat arra, hogy miért is hoztam ezt a döntést, és leginkább azért mert 

NEKEM ÍGY JÓ, MERT ÍGY ÉRZEM JÓL MAGAM.