Ugrás a fő tartalomra

Lezárnám a hetet

hivatalosan is. 

 

Úgy néz ki kényszerpihenőre szorultam. És igazából nem is csodálkozhatom, mert asztrológiailag is ez a hétvége egy visszavonulós lecsendesülős időszak volt.

Persze kérdés kinél mennyire, mert Én alapvetően is flow-ban vagyok, de ez most a flow négyzete lett, amit az univerzum csak egy kényszerűen ágyba vagy legalábbis nehezen talpra állós időszakkal oldott meg.

Ez is vicces, ha így belegondolok, mert, hogy nő vagyok, meg anya, és persze gyermekét egyedül nevelő, de ezeket most csak a lényeg miatt írom ide megint. Mert hogy az Én esetemben, a nem tudok talpra állni állapot az abban nyilvánul meg, hogy most éppen olyan fájdalmaim voltak, hogy valóban alig álltam a lábamon. Egyrészt iszonyú szédelgés volt rajtam, másrész gyomor, és méhgörcsök, és őrületes fáradtság érzés, mint akin valaki éppen tapos. Nem igazán elég súlyosak a szavak ahhoz, hogy átadjam, de szerintem két kezemen meg tudom számolni hány alkalommal éreztem magam így az életem során.

Ennek ellenére azért szombat reggel fel kellett kelni, croissant sütöttem, és a kerületi regisztrált szamócáért el kellett menni, amihez a gyereket ki kellett szinte verni az ágyból, de nagyon kedvesen tettem, reggelivel, macha teával, és simogatva. Tehát szamócáért el, hazafelé spar, befőzés, minden lezöldelése szép csendesen görcsök közepette. Ebéd főzés, valami olyan, ami esetleg bent is marad a gyomromban. Kis pakolászás, majd egy csepp pihenés, mert jöttek a szüleim. Termékcsere megvolt, segítségkérés is, mivel mit csináljak, gyerkőc útnak indítása, amikor is ráébredtem, még a közértbe el kell menni, mert minden zárva lesz. Na ehhez a művelethez, le kellett feküdnöm aludni. Beállítottam a telefont egy órára, ennyi csak elég lesz. Összekapartam magam, és elmentem vettem kenyeret és egyéb hasonló dolgot a zárva időszakra, de nem volt alma, így szó szerint bevonszoltam magam még a közeli lidl-be. Onnan annyira kínkeservesen támolyogtam haza nagy levegőket vettem, és korty vizeket ittam, de előre el kellett gondolkoznom, hogy vajon kihányom-e majd, vagy elájulok. Végül hazatámolyogtam kis pihenőkkel beiktatva. Újabb lepihenés, mert ezt ki kellett pihennem. Olyan szinten fájt és könnyezett a szemem, hogy úgy néztem ki, mint aki egész délután sírt, így ismét kénytelen voltam becsukni kicsit. Megmértem a hőmet 37,7, nem vész, de éreztem. Nagyfiú estefelé jött haza, kitámolyogtam elé, remélve a friss levegő majd jót tesz. Nem tett jót, így nagyon hamar ágyba kerültem.

Reméltem, hogy kialszom ezt és a vasárnapra a kicseréltek állapot érkezik el. Nem így lett.  Megmaradt az izomfájdalom, levertség és picit enyhült a gyomorbaj. Cserébe lett fejfájás. Változatlanul reggeli kellet, meg ebéd is, meg gyerek nap volt, kellett volna kis móka, de a ping-pongig alig tudtam délután elmenni. De elmentem, ott voltam, próbálkoztam. Vettük cola-t a sarki kínaiban, na az sokat segített. Este belefért egy hosszabb séta, aminek a végét mondjuk már szétnyögdécseltem, és megint nagy levegők. Éjszakára reméltem a legjobbakat.

Borzasztó nehezen aludtam el, még hajlani egykor is fent voltam, de nagyon bíztam a pihentető éjszakában. Hétfő reggel fél 7-kor a szokásos kukás ébresztett, ami minden hétfő reggel itt van. Nem mondom, hogy kipihent voltam, de korszakokkal jobban éreztem magam. Kosárlabdázást beszéltünk meg, de mire el tudtunk indulni, röpke két órás csúszásban, mert nagyfiút nem lehetett az ágyból kikönyörögni, addigra már ismét nem voltam a toppon, de akkor már nem volt visszaút. Ott voltam, oda tettem magam, hol nyögve, hol görcsbe, de lent voltunk egy órát. És még nyerni is tudtam. Majd elmaradt további gyereknapi társasozás. Monopoly-ban már nem voltam annyira szerencsés. Ismét ebéd valami szárazabb. Közben azért haladni kellett a háztartással is, mosás, vasalás. Szabadfoglalkozás, ami nekem balatoni szálláskeresés, gyerkőcnek elméleti segítségek, eladandó dolgok lefényképezése, gyomorgörcs megszakításokkal. Majd holnapra teljes generál, és estére ismét betettük a sétát. Szerintem holnapra leszek annyira rendben, hogy végig tudjam dolgozni a napot, és azt is remélem lesz annyi energiám, hogy az esti francia órán is részt vegyek.

Szívem szerint, nagyon örültem volna, ha ezt a néhány napot nem így kell végigcsinálnom. Egyrészt persze úgy, hogy nem vagyok beteg, másrészt meg úgy, ha már így hozta az Univerzum, mennyire jó lett volna, ha a rám maradt feladatok nem csak rám maradnak, és mennyire jó lett volna végigfeküdni a 3 napot. De nem lehetett.

És akkor ezennel, lezárnám a kudarcosabb, vagy inkább azt mondom kihívásokkal teli hetemet, még akkor is, ha most hétfő este van, és ez már egy másik hét. De akkor legyen az, hogy holnaptól egy cseppet egyszerűbb lesz minden nap.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...