Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét.
Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.
Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk.
Vonzott a meleg víz nagyon.
Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi.
Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről.
Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.
Mai napig nem volt időm kisírni magamból a legfrissebb pasi ügyet, de eljön az idő biztos vagyok benne.
Könnyed vacsi, addigra Apukám is visszaért.
És távolról figyelő, vigyázó lelki társ felhívott az előző posztom kapcsán. Rendkívül jól esett. Igen Te ott aki olvasol. Köszönöm, hogy figyelsz rám, és ha kell itt vagy, megjelensz.
Rettentő jó visszacsatolás volt, hogy másnál sem zöldebb a fű pasi keresés ügyben, meg úgy egyáltalán, hogy mindenkinek megvan a maga kis cipelni valója. És nem kárörvendés, szó nincs erről, csak egy idő után felmerül bennem, hogy valamit nagyon rosszul csinálhatok, vagy mi lehet velem, hogy most ennyire nem találom magam a saját életemben….
Ez jó visszacsatolás volt, hogy ácsi, nem nem. Ilyen most a világ, no para. Nem mellékesen úgy beszélgettünk mintha minden héten dumálnánk, és folytattuk ott ahol múlt héten abbahagytuk. Közben meg, elröppent néhány év…
Így aztán a további áztatásba, jóval nagyobb lendülettel vetettem bele magam, nagyon figyelve a kötelező kijövetelekre, mert nagyjából két éve ugyanitt megjártam nagyon a túlfürdőzéssel.
A szombat egész nap a vízbe be, és onnan ki, szaunába be, és onnan ki menetrend volt.
Kellett. Közben beszélgetés, és a csendes pillanatokban figyeltem az embereket.
A fürdőben az esetek többségében ránézésre Én lehettem a legfiatalabb. Nem tudom miért van ez így? El kell jutni egy bizonyos életkorig, hogy áztasd magad? Miért csak akkor jönnek az emberek ha gond van, ha már gond van?
A legtöbb öreg, meghajlott hát, nem túl stabil járás, vagy éppen túlsúly, nehézkes járás.
Lesz vajon olyan generáció aki ennél fitteb lesz öregkorára?
Social felületen is feltetem ezt a kérdést, de hiba volt kettőt kérdezni egyszerre, mert nem ért el mindenkihez, csak az első kérdésem.
Úgy érzem a saját generációm azért már jobban figyel. Igaz sok a túlsúlyos, és sört ivó, nagy zabáló ember a generációmban, de van bennünk egy „mert megérdemlem” bús -ság. Mi sokszor bánatunkban iszunk még, és az evéssel is az van, hogy mert megtehetjük.
De talán a gyerekeink, akik már jóval többet mozognak mint mi, és jobban odafigyelnek mi kerül a tányérra, és az alkoholtól már egész messze állnak.
Vajon akkor is lesz kellettje a gyógyfürdőknek, ha az emberek többsége már nem az a tipikus öreg?
Vajon mi a 40-50-esek többsége miért nem tekint előre, és miért a mának él ilyen téren?
---
A szállást picit ecsetelem. 3 fős apartman, azaz 2 fő + 1 pótágy. Ami mint kiderült, egy nappali fazonú kanapé lenyitva. Ez máris megindokolja, hogy miért lógtam le róla a 172 centimmel, és miért volt 1/3 részen egy kemény léc a fekvőhelyen.
Ma ápolom a derekamat….
Az evőeszköz fiókban kiszámolva 3 villa, 3 kés, 1 teáskanál volt. Volt kávéfőző, de kávéscsésze semmi, a magyar nép amúgy is a hosszú kávéra szakosodott nem? Így a kiszámolt 3 különböző bögre a célnak megfelelt. Természetesen, ha már a teádat kiittad belőle.
A honlapon nem találtam meg, így az egész mennyi csillagot képvisel, de leginkább mínuszban számolnám.
Hogy lehet egy szállást adó hely, egy gyógyfürdő fölött ilyen minőségben?
A hétvége jó volt, mindent leszámítva, és sorsügyileg meg főleg, mert itthon azt hiszem a depibe temetkeztem volna.
Mindig csak remélem, hogy legalább feleennyi megnyugvást tudok Én is nyújtani a szüleimnek, adott esetben a saját gyerekemnek, pusztán a jelenlétemmel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése