Ugrás a fő tartalomra

Rég volt már recept

Most, hogy éppen küzdök megint ezzel a karácsony, advent dologgal, hogy hogy is legyen. Jött szembe egy zsidó recept. A zsidó vallás ugyebár nem áll messze tőlem, azaz van jó pár dolog, ami nagyon szimpi benne. Például, hogy nincsen karácsony. Mert, ahogy teltek az évek, a karácsony már rég marketing fogás lett, és már az a cél, hogy minél drágább és nagyobb ajándékot vegyünk a másiknak.  És ettől egyre inkább eltávolodott az igazi mivoltától.

És visszakanyarodok a recepthez, így advent második vasárnapján:

Marokkói sfenj:

2 dl víz

300 g liszt

2 ek cukor

fél teáskanál só

egy teáskanál porélesztő

olaj a sütéshez

a forgatáshoz porcuki

Mindent össze kell keverni, Picit dagasztani, amíg az edénytől elválik, és legalább 2 óra kelesztés. Utána maréknyit letépni, hurkára nyújtani, majd összeilleszteni a végét, hogy karika legyen. Kisütni, és porcukiba megforgatni.

Ilyen lett. És álom finom, és nagyon laktató.


 

Nekem a karácsony mindig is egy nagyon meghitt és sok jelentőséggel bíró ünnep volt. Hagyományokkal, családi eseményként. Aztán ahogy hullott szét a saját családom, így ez az egész is bennem. És most is hatalmas küzdelem van ezért ott belűl, leginkább a lelkemben. Mert, hogy mivel nincs igazi család, így valamiért azt gondolom, igazi karácsony sem tud lenni, és nem is próbálkozom, hiszen egy alkotóelem hiányzik, amit nem tudok a helyére tenni.

Múlt évben sem volt fa, most sem lesz. Talán díszítünk lakást, de nem tudom. Múlt évben a covid miatt nem volt nagy családi összejövetel, ezért hálás voltam az Univerzumnak. Idén összeszedtem magam és süti délutánra hívtam a családomat, de szeretném, nem meghitté tenni, csak mint egy süti délután bármikor. Nem is igazán készülök, majd valamit sütök előtte nap.

Most részemről ennyi az advent 2. Még gyertyát sem gyújtottunk. Végül is pogány vagyok, ez pedig egy keresztény ünnep.

És a gyerkőc már a kariajit is megkapta, mert egy online játékot kért. Én meg ugyebár, nincs kitől ajándékot kapjak, mondhatnám ezzel a kari tényleg letudva. Idénre, remélem így, ez elég lesz.

 

 

 

 

Az írásom nevek említése nélkül történt, anonim, ha valaki hasonlóságot lát az életében a leírtak alapján, az pusztán a véletlen műve.   

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...