Hétvégén elmentem egy „baráti” pikenikre. Az egészben az volt a legjobb, hogy személyesen senkit sem ismertem. Az egyik instagram oldal szervezte, (kedvesidegen, klikk) amit követek. Gondoltam hajrá.
Nem nehéz kitalálni szimpatizálok az oldalon írtakkal, ezért is gondoltam ez egy jó szűrő a kapcsolódásra más emberekkel. Érdekes témákat boncolgat, hol frappáns, hol mélyre menő kérdésekkel. És miről, másról, mint az ismerkedés, a kapcsolatok, szingli élet. Szóval igazából minden emberi dologgal, ami körül vesz minket, és amiben rendesen el tudunk bizonytalanodni. Ha gondoljátok, nézzétek, olvassátok. És akkor ennyi volt a reklám, mert nem erről szeretnék beszélni, hanem az újabb észrevételemről az emberekkel kapcsolatban.
Majdnem mindannyian vittünk társast a piknikre, a sportosabb játékok mellett. Két érdekes játékot emelnék ki, ezekkel játszottunk a legtöbbet.
Az első szolidabb: a Top 10
A kapott számodnak megfelelően kigondolod a választ, és amikor rád kerül a sor, előadod. A feladvány felolvasója, magát is beleértve a válaszadásokba, megpróbálja emelkedő, vagy csökkenő sorrendben felállítani a válaszokat. Ha a sorrend helyes, pontot kap, ha nem, csapatfüggő/bulifüggő, hogy esetleg teljesíteni kell valamit.
Annyit előre elárulok, hogy a több órás játékban egy alkalommal sikerült felállítani jól a sorrendet.
És akkor a lényeg: 10 olyan ember játszott együtt, akik akkor ismerték meg egymást. Rettentő érdekes volt, hogy mennyire szembetűnő, hogy mennyire más értékrendekkel, és világlátással rendelkezünk. Mennyire máshogy ítéljük meg a dolgokat. De bármit. Még akár ezt a tetoválós dolgot is. Hogy kinek mi számít már „súlyosabb”, és mi „könnyű” dolognak.
Arra a kérdésre, hogy egy nyaralóhelyre érkeztél, és feladsz egy képeslapot, mi van a képen? 10 a legrosszabb, 1 a legjobb kép. És hogy mondjuk ilyen esetben az Én válaszom pl, az volt: „eső utáni, strand kép”. No ezt ki hányasra ítéli meg, a 10-es skálán? (vigyázat 10-es a legrosszabb!)
Ez is, mint bármelyik válasz, ami nem 10-es és nem 1-es, kb akárhova sorolható volt, attól függően, kinek kell sorba tenni a válaszokat. És amit mondjuk Én besoroltam egy 3-asnak, kiderült, hogy annak az embernek az bizony egy 8-as.
És azért is jó ez a játék, mert ha valaki egy kicsit is túlgondolja, mint Én, akkor rájön erre az érdekességre, vagy különbözőségre az emberekben.
Mert a hétköznapi életben sem gondolunk bele igazán, hogy ami nekem még okés, az másnak lehet, hogy baromira nem. És máris jönnek az ellentétek, rossz esetben a viták ebből. Mert mindenki magából indul ki? Aha, igen. Bár ezt nem tartom rossz dolognak, azt már inkább, ha nem tudjuk elfogadni, hogy a másik ember más. Lehet más véleménye, és többségében jó is, ha nem egyezünk mindenben. És lehet, sőt biztos, hogy más háttérrel rendelkezik, mint bármelyikünk. Más nevelést kapott, máshol nőtt fel, és más dolgokat élt át eddig, tehát más tapasztalatai vannak.
A többség mégis azon igyekszik, de tiszta erőből, hogy a másikra kényszerítse akaratát, véleményét. Na, itt a gond. Ezzel kellene kezdeni valamit. Főleg, hogy a felvetődött dolgok többsége baromira elhanyagolható, értve ez alatt, hol van a fogkrém megnyomva? merre áll a wc papír guriga? Ez komolyan lényeges? Nem hiszem.
A másik ember véleményének elfogadása, egy remek dolog. Két előnye biztos van. Egy: kevesebb dolgon kell idegeskedned, a másik meg, hogy annyira meg fog becsülni a másik, mert jól esik neki, hogy elfogadod, hogy teljesen oda lesz érted. Oda lesz a társaságodért, és szívesen tölt majd időt Veled. Másrészt nem elhanyagolható mellékvágány, hogy új dolgokat, és új nézeteket ismersz meg egy másik, közben meg pont ugyanarról a világról, amelyben élsz. Mert a 6-os is lehet 9-es, mint tudjuk, csak honnan nézed?
Egy emberi kapcsolatban nagyon könnyen elveszítjük ezt, és rövid idő alatt, igyekszünk a másik embert magunkra formálni, úgy, hogy közben egyébként mi is alakulunk, és formálódunk a másik felé. De ez rendben is van. Összecsiszolódás. A gond akkor van, hogy amikor nem tetsző a másik viselkedése vagy véleménye, akkor egy pillanat alatt elfelejtjük, hogy ő egy másik ember. Szépen számon kérjük, aminek akár tányércsörgés is lehet a vége, vagy kanapén alvás….
Ez egyébként nem csak az ítélkező ember oldaláról egy szar dolog, hanem a megítélt részéről is, mert elkezd mentegetőzni, magyarázkodni és a végén még elég rosszul, és elbizonytalanodva is érzi magát. Közben meg az ő értékrendjébe, világába így fér ez bele.
Viszont, ha nincsenek véleménykülönbségek, eltérő nézetek, akkor nincsenek konfliktusok és szóváltások, akkor bizony tuti nem lesznek változások sem, gondolhatnánk. Csakhogy egyszerűen kommunikálni kellene.
Fel kellene vállalni saját magunkat. Ez bizony egy kemény meló. Tapasztalatból mondom ezt is persze. És elmondani a másiknak, hogy „figyú, tök jó, Én viszont nem így gondolom, nem így érzem, de lehet abban valami, amit mondasz” vagy a másik oldal: „szerintem nem rossz, amit mondasz, de az Én tapasztalatom az, hogy; és nekem meg az jött be, hogy; lehet végig kellene gondolni, hogy esetleg van más megoldás…”
Szerencsés nevelésem volt, akkor korszakalkotó szerintem, és Én is most ezt követem a gyerkőcömmel. Elmondom az adott helyzetről a véleményem és a tapasztalatom, esetleg ismereteimet. És a feladat rajta áll, hogy mit kezd ezzel. Leszűri azokat az infókat, hogy nem szeretne arccal a falnak menni, vagy egyszerűen azt gondolja, csak azért is; és vagyok Én olyan bátor, hogy széllel szembe menjek. Lássuk mi lesz. Igen, csak aztán józan paraszti ésszel, néhány arcon csapás után majd kétszer is meggondolja legközelebb mit lépjen, és azt is, hogy amit mondok, abban esetleg lehet valami.
Csakhogy megint kanyarodjak egyet. Felnőtt fejjel viszont tele vagyunk önérzettel, büszkeséggel, ego-val meg aztán jócskán. És így lesznek a szuper viták, kiabálások, és megsértődömségek. Kívülről nézve mennyire egyszerűnek tűnik ez az egész, ugye? És valóban az.
Kicsit kísérletezzünk megint:
A legközelebbi alkalommal, amikor a barátoddal, barátaiddal, kedveseddel vagy, és olyan helyzet adódik, hogy a gondolatsorban nem egyeztek, az első felzördülésed után, kérlek emlékezz arra, amit itt olvastál. Csendesedj el, és hallgasd végig a másikat. (már itt meglepődés lesz). És amikor a másik végre levegőt vesz, kezdj el vele kommunikálni. Hogy „teljesen megérted, amit mond, és akár jogos is lehetne, de a Te eddigi tapasztatod az, hogy…”; „Te azt olvastad, hogy és ezért gondoltad azt….” és utána jöhet a visszakérdezés, hogy „miért gondolod ezt így?” vagy „tapasztaltál már ilyet?” és hasonlók. Amire nagyon figyelj az a hangszínt. Mindenképpen egy csendes megnyugtató hangon add ezt elő, mert a másik hozzád fog csendesedni, és a szívverése ennek hatására lelassul, és megnyugszik. És mehet az építő eszmefuttatás, amiből mind a ketten, mind a sokan, nagyon pozitívan jöttök ki, az egész együtt töltött időből.
És kiegészítésként még azt is megjegyzem, Én is belefutok a vitákba és csak félúton jövök rá nem így kellene. Na akkor veszek egy levegőt, és lecsendesedek. És számtalan esetben kapok csapást a másik oldalról, és ez sokszor elbizonytalanít. Elbizonytalanít, akár a véleményemben, akár abban, hogy hol húztam meg a határaimat, és jó-e az úgy, ahogy Én gondoltam…. De azt el tudom mondani, hogy az utóbbi évek alatt nagyon-nagyon sokat változtam ezen a téren, és jóval csendesebb vagyok, jóval kevesebbet vitázok, és jóval több emberi véleményt fogadtam el, és igaz nyitottabb is voltam az emberekre, de nem utolsó sorban sokkal többet mosolygok.
Szóval hajrá!
Mivel hosszabb lett a gondolatsor, a másik játékot másik posztban írom meg…
megfejtés: 7-es volt a számom
Megjegyzések
Megjegyzés küldése