Igazából most megint eljutottam oda, hogy túl sok minden van a fejemben, és azért nem írtam semmit, mert vitatkoznak a témák, hogy melyik kerüljön konkrét írásba. Így most előre s elnézést kérek, ha ma csaponganék egy cseppet.
De visszatérek akkor a Balatonhoz, hogy valami vagy semmi kapcsolódás ne legyen az elmúlt íráshoz. Mert, hogy még ott a parton már az első reggelen is, azon agyaltam mit fogok hazavinni majd ebből az egész kikapcsolódásból. És érdekes ez, már most ahogy ezt leírom, mert ahogy a „színes” könyvet olvastam (klikk), már akkor azon járt a fejem, vajon más ember engem hova sorolna, mit lát rajtam, belőlem. És amikor azt írom, vagy mondom bárkinek is, ezen gondolkodtam, azon agyaltam, azon morfondíroztam, akkor bizony elég nehéz elhinni rólam, hogy különösképpen, nem viszem ezt túlzásba. Mert nem, csak lehet, azért lehetek furább ilyen téren, mert más emberekhez képest többet kereshetem az összefüggéseket, vagy a megfigyeléseim miatt, esetleg több gondolat van a saját cselekedeteimben, és a mások megfigyelésében is. De szeretném, ha nem úgy képzelnétek el, mint aki mindig mindenkor összefüggéseket keres, non. De szeretem ezt egyébként, és tudok nagyon felszabadult is lenni.
Viszont ahogy megélem a perceket, eseményeket és az azzal járó gondolatokat, érzéseket többet adnak így nekem. Flow-ban. És divat szó lett ez sajnos nagyon már. De minden helyzetben benne vagyok a helyzetben. És nem kicsit, hanem teljesen.
És vissza is kanyarodok, mert a lényeg... Szóval akkor pontosítok, volt egy nyitott kérdésem első reggel: Mit viszek haza magammal ebből a kikapcsolódásból? És már régi emlékek jutottak eszembe. Szinte nem volt olyan balatoni nyár, hogy ne vettünk volna képeslapot, valami kis helyi szuvenírt. Emlékeztek? És biztos nektek is megvannak még. De miért is tettük ezt? És most már nem csak az árak miatt nem szerettem volna, hanem, nem tartottam szükségesnek.
Magammal hoztam haza azt, hogy
- attól, hogy nyaralok nem kell, hogy máshogy éljek, de megtehetem.
- nem kell elhagynom napi rutinokat, de megtehetem.
- nem kell másra, többre vágynom, mint amit a hely ad.
És már el is akadtam és nem tudom pontokba szedni.
Váltok picit. Élmények:
Jó volt megélni, hogy tudom, és képes vagyok tartani a napi számomra szükséges rutint, de ha mégsem sikerül, akkor sincs bajom. Jó érzés volt, hogy a magam által szabott személyes szabályaimat nem borítottam fel. Megmaradt az egészséges reggeli, megmaradt a kv, a nem zabálom tele magam, a nyugalom, és az hely adta lehetőségek teljes mértékű élvezete, csúnya szóval kihasználása.
Magammal hoztam azt, hogy jobban kellene, nem nem jó, jobban kell tennem azért, ha szeretnék elérni valamit. A magamra szánt idő, nem mástól való elvétel. A magamba fektetéssel, sokat tanulok nem csak magamról, hanem a körülöttem lévő világról.
És azt értem ez alatt, hogy volt minden nap időm, meghallgatni a 30-45 perces fejlesztő poadcastot, és most volt időm elgondolkodni rajta. Egyébként nagyon sokmindenben megerősített, a gondolkozásommal kapcsolatban.
Ezen az elmúlt időben csorba esett, már a saját gondolataim helyességén. Mellém sodort az élet egy embert a múltamból, és erősen megcibálta ezt. Hogy jó úton megyek, és megfelelően haladok. Szembesített azzal ez az egész szituáció, hogy a határaim nagyon feszesek. Ez jó. Jó volt ezzel szembekerülni. Változtattam is rajta már. Viszont, megingatott abban, hogy jó irányba megyek-e? Útjaink elváltak, de ha ez nincs, akkor a poadcast sorozatra sem akadok rá. Így akkor most hála ennek az embernek, mert nem csak tanultam belőle, hanem hasznom is származott.
A nagy kikapcsolódás alatt, kiolvastam két könyvet is, ez is szuper volt. Elkezdtem a „színes” könyv elő-könyvét, hogy jobban beleássam magam. És nagyon jól éreztem magam a két tinédzserrel, és egy estére + még egy tinivel. És a legvégén a szüleim is csatlakoztak egy éjszakára. Fenomenális volt.
Komplett, kerek.
És leírni nem tudom, mennyire nyugis is tud lenni egy Balaton reggel. Olyan volt, mint minden pesti vasárnap, kulisszák mögé láttam. Láttam, ahogy letörlik a padokat, lenyírják reggel a füvet, elgereblyézik a homokot a parton, kiürítik a szemeteseket. Rendbe teszik az egész képeslapra illő helyet. A horgászok összeszedik a felszerelést, a víz szinte feszített, a kacsák éppen megérkeztek, és szépen lassan elindul a nap. Fenomenális. Rengeteg csendéletet vettem fel, és ha elég bátor leszek némi okuló gondolattal, majd felteszem a tik-tok-ra.
Élményeket, tapasztalást, jövőbe látást, hétköznapjaim megreformálását hoztam haza. És eltelt most már egy hét, hogy itthon vagyok, ja lehet kettő. Mindegy. És megy, működik a dolog. Elhatározás kérdése minden, tisztán látszik.
Náray óta tudjuk a boldogság is csak döntés kérdése, és valóban. Jól vagyok. Tényleg. Nem perfect, nem 101 %, de 93,8 % megvan. És ez jó így. Nekem jó. Kellenek a nehezebb pillanatok, kell a magány fájdalma. Kell a küzdelem adott napokon, de így egál. És az is kell, hogy ez a % ingadozzon.
Jó így.
És valami szuvenír mégis lett, utolsó délután. Mert ahol a szállás volt, az utcasarokra egy műanyag asztallal egy helyi kislány kiült, és a kis kincseit árulta. Többek között fonott karkötőket is. És az Én nagyfiam volt olyan kedves, hogy a kiválasztott karkötőket a lányoknak megvette 200 forintért/ db.
Mint mondjak. Legnagyobb kincs:
Nekem senki ne mondja, hogy nem lehet levenni ilyenekkel a lábamról….
Megjegyzések
Megjegyzés küldése