És igen, mondjuk Én sem hiszem el...
Picit írok az érzésekről bennem...most.
Ott kezdeném el se hiszem, hogy itt vagyok...Mint a legtöbb kislány az volt az álom, hogy ruhatervező legyek. Végül kemény melóval ez meg is lett, és valahogy nem olyan mint az álmokban....
Nagyon nem. De mikor ez az álom alakult még olyan nagy nevek voltak fent, mint a Dior, Lagerfeld, Chanel...
Munkásságuk, hozzáértésük felbecsülhetetlen. Emberileg sem utolsók, nem celebek, tudásuk van, de ezt mi szakmabeliek értjük igazán.
Így Párizs, mindig is álom volt, a divat miatt. Egy nagy álom.
Sok - sok évig azt gondoltam Olasz föld az Én szívem földje....
Később aztán amikor újra megtaláltam önmagam, kezdett kirajzolódni, hogy France vár engem igazán...
És itt vagyok...
Hatalmas félelem volt bennem elindulni, nem vagyok perfect angol, és francia sem... Sokat tanultam, készültem, de így elindulni egy idegen helyre?
És nagyon fura érzésem volt ma...
Otthon vagyok... Nem érzem idegennek a helyet. Nem érzem magam túristának.
Megérkeztem. Itt vagyok.
Nem érzem azt, hogy hú, most aztán mindent szívjak magamba, mert ki tudja mikor jövök még...
Valahogy érzem, itt leszek.
Ismerősek az utcák, a helyek. Az illat nem idegen. Nem tudom igazán leírni sem.
Élhettem már itt. Valamikor biztosan.
És jó újra megint, itt lenni.
Megunhatatlan utcák, korlátok, kövek, terek...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése