És igen,újra itt Párizsban.
Ezt most egy tabletről írom,így egy picit körűlményesebb.
Szóval olvastam a neten,hogy van bőröndcimke nyomtató a Kálvin téren, így gondoltam nagyon kis modernek leszünk és nemcsak online becsekkolunk, mint ahogy szoktunk egyébként hanem, akkor cimkét is megnyomtatjuk,és hajrá kiérünk a reptérre és a leírtak alapján sorbanállás nélkül beteszed egy szalagra és mehetsz is. Így egyik reggel munkába menet Kálvin aluljárón bolyongtam, de cimkenyomtató az seholsem. Gondoltam, ok nincs nagy vész reptéren is van, akkor majd ott.
A gép reggel 6kor indult, így papírforma szerint 4-re kint kell lenni, dehát be vagyunk csekkolva, akkor lehet picit később is. Végűl fél 5-re kint voltunk, és természetesen sor, cimkenyomtatónál meg senki. Sorba beálltunk, Én pedig megkérdeztem egy hölgyet, hogy feltétlen végig kell ezt állni? Cimkenyomtató is megoldás? Rám néz: - Jaj,az mneműködik,be kell állni a sorba.
Így türelmesen végigvártuk a sorsunkat. Majd továbbjutás, táskák átvizsgálása, átvilágítás. Nagyfiú persze fennakadt. Vegye le a cipőt, beszállókártya elvéve. Nagy átvilágítóba, terpesz, karok szét. Végül kiderült, valami a cipőben van, mert a kézi vizsgálóval is csipogott. Volt egy tippem egyébként, hogy ezt neten rendeltem. Amikor üzletben veszel a pénztárnál beleteszik egy olyan antimágneses részbe, hogy a kijáratnál ne csipogj, lehet az online rendelésnél ez nem történik meg.
Tanulság:új online vásárolt cipőben ne menj reptérre. ☺️
Majd végre továbbjutunk, mosdó, üres üveg feltöltés, beszálláshoz elballag, mikor is rájövünk, beszállókártya cipőlevételnél ott maradt. Így ezerrel vissza. Lobogtatva vártak minket persze.
Gyorsan vissza, repülőre fel. Ami 6óra helyett 6:20-kor el is indult, de tervezett idő szerint 8:25-kor földet értünk. Utána viszont 10percet még gurultunk minden irányban, hogy aztán egy busz hozzon el a megfelelő terminálba. Bőröndre várakozás, de nagy megnyugvásra megérkezett.
És irány a metró ami bevisz a citybe, fejenként 10,30 euróért és 1óra alatt.
Majd átszállás buszra, ahol lógtunk de még negyed órát utazva szállásra eljutva, ahol senki nem várt.
Pont jött egy francia ember, aki természetesen csak franciául, kapun beengedve. Azt meg tudtuk beszélni, hogy apartmanba jöttünk nyaralni, de kontaktnak hiába írtam, hogy megérkeztünk, semmi jel. Kénytelen voltam felhívni, VÉGÜL angolul nagyon örült, hogy megérkeztünk. Mondtam szuper, de hol a szállás? Kis irányítással kiderült 5.emelet. Felmentünk, ajtó kilincsre zárva. Kulcs az asztalon. Kis levéllel.
Lakás aprócska, kicsit koszos, WiFi zéró, meleg is lett közben, így elmentünk ebédet vadászni. Parkban megkajálva, kapukódot kiderítve visszaindultunk. Majd felfedeztük a környéket. Du kis alvás, délután újabb felfedezés, kaja beszerzés. Esti pihenés itt :
Filmezés, alvás, és éjszakai eget rengető vihar közepette során, rengeteg felébredés.
Mindenkinek vannak, és mindenki érezte már. Pont ezért érdekes téma. Merthogy, van ezzel azért egy kis gond. A tapasztalt érzéseinket, ugyanúgy mint szinte bármit, jól eltároljuk, és elő- elővesszük ezeket. És itt a gond. Azaz a baj alapvetően az, hogy dolgokhoz kötünk érzéseket. És aztán ha megtörténik a dolog, akkor elvárjuk, hogy az érzés megérkezzen. Ha pedig nem így van, akkor keressük a hibát. Picit belemélyedek ebbe az egész gondolatba: Aki nem jártas a flow gondolkozásban, flow életben az kevésbé figyel erre az egész dologra, mint ahogyan Én, de kifejtem. Képzeljünk el egy nagyon egyszerű jelenetet. Esti találkozó egy pizzériában. Ez jól hangzik ugye? Már előre van egy nagyon szuper elképzelésünk erről az estéről, szinte érezzük a pizza illatát, puhaságát, ízét a szánkban. Megvan? A pizza íze a szánkban és a többi flanc, amit oda gondolunk. Máris elvárásaink vannak az estével kapcsolatban. Magunk által felállított elvárások. Jaj, tök jó lesz a hely, érezzük a mel
Megjegyzések
Megjegyzés küldése