Ugrás a fő tartalomra

A visszaszámlálás elkezdődött

Igen megérkeztünk. Picit körülményesebben igaz, mint gondoltuk, de itt vagyunk. 

  

Az egész ott kezdődött, hogy valamiért a google nem ajánlotta fel a szokásos útvonalat a reptérre. De betudom annak, hogy egész Párizs építés alatt van az olimpia miatt. Így az amúgy is drága , kettőnknek 20 eurós airport jegyet megvéve eljutottunk disneyland -ig, ahol is vehettünk 38 euróért kettőnknek egy vonatjegyet 11 perces útért. Azt hittem a guta megüt, de nem volt mit tenni, és semmit nem ajánlott fel a net, hogyan is juss el a reptérre. Majd kiérve, kapukon át.

Ja igen, itt minden automata volt. Magadnak nyomtasd ki a beszállókártyát, a bőrönd címkét, tedd a bőröndre, és amit kifelé szerettünk volna, tedd a szalagra, és hajrá, mehetsz a kapudhoz. Megjegyzem méregettük a bőröndöket, át is pakolásztuk, és  a mi mérlegünk  nem mutatott 22 kilót, ehhez képest a reptéri mérleg 22,9 kg-ot jelzett, ekkor nagyon nagyot sóhajtottam, mert 23 kiló a hát, utána ráfizetés.

Szóval kapukon át időben, most tényleg, nem úgy, mint múlt évben, megnyugodva, kajálás, mosdó, várakozás, és eső elkezdett esni. Mire jön az airfrance app értesítés, későbbi felszállás várható 16:45 helyett 17:15. Jeleztem szüleimnek, mert Budapesten kijöttek a reptérre. Okés, akkor még egy kör csatangolás, várakozás, és a kiírt kapu felé nézegetés (F51) mikor vonul a tömeg, semmi. Nézem az órám előbb-utóbb 17:05, hm, ebből nem lesz 17:15-ös indulás, mikor is néhány perc múlva érkezik egy sms, kapuz záródnak F50-es. Jézusom futás. És mint a filmekben, szaladás lobogtatás, Kérdezik Budapeszt? Oui, akkor ID card, és hajrá. Szóval így kell utolsókét beszállni egy repülőbe úgy, hogy tényleg időben érkezel a reptérre.

És alig tudtam este elaludni, nem is azért mert késő volt, viszont mindent ki is pakoltunk, elpakoltunk, hiszen Nekem ma már munka. Hanem annyira kavarogtak a fejemben a gondolatok, hogy elképesztő, és ha nem lenne ez az áram ár agybaj, még az is lehet a gépet is bekapcsoltam volna tegnap. Idő kell, hogy ezt megszokjam, majd mit/mikor/ hogyan lehet.

És akkor elkezdődik mindkettőnknek az életmódváltás. Nagyfiúnak és Nekem is, és a visszaszámlálás. Hogy minden nap minden mozzanata arról fog szólni, hogy kiköltözzünk. Ott a helyünk. Kétszer is odavalósinak néztek, és ez nagyon szuper. És nem ámítom magam, nincs ott sem kolbászból a kerítés, és vannak Párizsnak is olyan részei, amiket elkerülnék, de ott otthon vagyok, itt meg vagyok.

És sokat agyaltam ezen már, és hatalmas félelem volt bennem, hogy úgy megyek ki idén, hogy ez az egész egy múlt évi varázslat és illúzió volt, de nem. Idén is ugyanaz volt az érzés, ha nem jobban. És nem csak Nekem, és ennek rettentően örülök.

És életmódváltás: Aki ismer, tudja mennyire tudatos voltam eddig is, de ez az út megerősített abban, hogy lehet máshogy is csinálni dolgokat, valamivel egészségesebben még ennél is, mint ahogy eddig tettem, és odafigyelve igényes környezetben élve, és még több mosolygással és kedvességgel az emberek felé. Igen még ennél is többel, ami eddig volt.

És félreértés ne essék, lesznek rossz napjaim, biztosan, és leszek morgós is, mert kell a ying-yang, ez természetes, de hogy az életet, sokkal jobban fogom élvezni az tuti.

Első körben megváltoztatjuk az étkezésünket. Jelzem egy plusz kilóval nem jöttünk haza. Nem ettünk többet, sőt megállapítottuk, hogy inkább kevesebbet, és pont ez volt a lényeg. Hogy a vacsorák végtelenül egyszerűek voltak és egészségesek. Baguette, camamber vagy más sajt, extra sonka lehelet vékony, paradicsom, szőlő. Bor. És igen, nem hangzik túl olcsónak, de azt tudom mondani egy vásárlásból 2x, 3x ettünk. Ez így kb, 14 euró volt. Ez ha 400-al számolok 5600/2/2= 1400, ha kétszeres vacsorával számolok, de persze mindig maradt a paradicsomból, szőlőből, borból, szóval tegyük fel nagyon durván, hogy 1000. Ez a mai árak mellett, azért azt gondolom nem rossz, és mondjuk még egészséges is. Meglátom, itthon ez hogy néz ki és megírom.

A másik életmódváltás a mozgás. Ez viccesen hangzik nálam, mert minden hétköznap így is 4:20-kor ébreszt az óra pont e miatt, viszont sokkal tudatosabb leszek ezzel kapcsolatban és még kitartóbb.

A harmadik: a teszünk a tudásunkért. Azaz képezzük magunkat, nyelv/szakmai tudás. Nagyfiú elkezdi a középsulit, de mire végez vállalkozást szeretne, és ebben támogatom, bár jeleztem felé ez többlettudást igényel,de nem bánja. Szerencsére a terület az informatika, így egymást tudjuk remekül húzni.

A negyedik: a teszünk magunkért. Értsd ez alatt, hogy lelki béke. Igen zen, és nem megvalósíthatatlan. Mióta napi szinten meditálok, érzem ennek a fontosságát, de itt azt is érteni kell, hogy kikapcsolódás, kiszakadás a hétköznapokból, és igen is lemenni kosarazni, ping-pong-ozni, és igen beülni néha KFC-be és egy kosarat bezabálni, ha éppen ez kell. Vagy éppen magunkra zárni az ajtót, és nem csinálni semmit, hogy hagyni a vasalnivalót a sarokban, és igen csak becsapni magunk mögött az ajtót és elindulni a nagyvilágba. Mondanám ÉLNI KELL!

Rettentően hálás vagyok a szüleimnek a nevelésemért, az életemnek a nehézségeimért, hogy megerősített sokmindenben. És nem is értem miért nem beszélnek le a szüleim a kiköltözésről, és miért támogatnak ebben. És hogy tudom, csendben figyelnek, és tényleg támogatnak, még ha félelmeik is vannak az életemmel kapcsolatban. Nem is értem, de hát valahogy Én is ezt csinálom, És nagyfiú már számon is kért több alkalommal, miért mondom azt, hogy lehetnek a terveiből megvalósulások? Mert komolyan úgy hiszem, hogy igen.

Szóval itt vagyunk most, és kérlek titeket, hogy ha több dolgora kíváncsiak vagytok velem kapcsolatban kövessetek be instán: @feketetothjudit, vagy tik-tokon: @Lolacsek

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...