Egyszerűen Én, amilyen vagyok

Nem csak az önbecsülésem, önbizalmam, nőiességem, otthonom, családom, szerelembe vetett hitem, családról kialakított képem, hagyományaim, jövőképem veszett el a válással, hanem a fogam is ráment. Annyira sokat stresszeltem, hogy erre bizony ráment az egészségem, és ennek az egyik megnyilvánulása, hogy egyszer csak kitört a fogam fele. Egy puha kenyérbe harapással persze, éppen amikor a gyerekkel együtt eljöttünk egy vita után. És most elérkezett a pillanat, hogy ennek a fogamnak a másik fele is, szintén egy puha kenyérbe harapva megadta magát. Így aztán, fogorvoshoz kellett menni, nincs mese. Nem várhatott tovább a dolog. Egyébként is szerettem volna megcsináltatni, de így az univerzum intézi ezt. Végül a röntgen után az lett a döntés, hogy vegyek végső búcsút, és válasszuk le az állkapcsomról a megmaradt darabot. Sajnos nagyon idétlenül tört le, nem menthető, nem lehet a csapot beletenni, más megoldás kell. Szerencsére- és le is kopogom- nem voltam fogproblémás. Pont emlegette...

azt még nem is meséltem…mennyire nagyon nehéz venni tányért ….. A válás során sok „apró” dologról lemondtam, néhány nagyobb dologért, és 1 millió forinttal lettem kevesebb, hiszen mindennek ára van. Ezeket kölcsönben használtuk eddig. Most viszont, hogy a ház eladásra került be kell szereznem ezeket. És nagyon nehéz. Nem valami egyszerű venni tányért, mármint, ha olyan vagy mint Én. Ha valami különlegesre, valami másra vágysz. Már egy jó ideje nézegettem a dolgokat, hiszen számtalan dolgot vennem kell. Tányér, pohár, turmix, mikró, kenyérpirító és társkörei. Okés ezek nélkül is lehet élni, csak úgy néz ki nem érdemes. Valahogy megkönnyítik a mindennapokat, kevesebb idő és energia megy el, ha ezek megvannak. Szóval kicsit sok volt az éjszaka/este hazajárás, gondoltam hasznosabbá teszem magam, és nekikezdek a dolgok beszerzésének most már igazán. De tányért venni…. na azt nem egyszerű…, gondoltam arra is, elhasználjuk a maradék műanyagokat, mint a legtöbb kajálda, amíg megtalálom az ...

Eltelt két hét, de ha valami miatt nem venném észre, egy dologból biztos.  Ismét szar alak vagyok. Nem felelek meg az elvárásoknak, és ismét hibás vagyok jó pár dologért. Legfőképp olyanokért amit a más követ el, de az biztos, hogy miattam teszi, szóval hibás vagyok. Mert valakinek annak is lenni kell....ugyebár. Általános tény, hogy ahol nincs meg a megfelelő kommunikáció ott persze félreértések vannak, mert az egyik fél képzel valamit, a saját információi alapján, és persze a másik félnek is vannak információi amiből egy más szempont áll össze. És itt aztán ütközés van. Főleg, hogy ha a meglévő információk alapján üldözési mánia alakul ki, meg csak hergelődik a düh, aminek aztán ki kell jönnie. Mert így lehet fellélegezni, vagy így van meg az egyensúly.... És úgy néz ki ez kéthetente van. Van egy kialakult ritmus. A nem túl régi bejegyzésemben említettem, hogy vannak olyan emberek akik nem tudnak uralkodni adott embereken, ezért keresnek valakit akin igen. Valahogy ez érezhető......

    Ez az insta bejegyzés rázta meg a netet éppen a mai napon. És persze apák lehet tiltakozni, főleg akik tényleg apák. Mert persze vannak kivételek, akik ugyebár erősítik a szabályt, mint tudjuk. Nekik dícséret jár, nem is kicsi, tessék hírdetni az igét...De kár lenne odáig eljutni, hogy nem valljuk be az igazat saját magunknak. Azért tegye mindenki szívére a kezét, a szülőség leginkább az anyákat terheli, a legtöbb téren. Apuka leginkább akkor kerül már a képbe, amikor anyuka kidőlt és nem bír felkelni az ágyból. És csodálatosak a munkamegosztások, de még ezek során is több marad az anyára, alanyi jogon, azért mert Ő szülte a gyereket, és oh, a kötődés Ő és a Csemete között leírhatatlan. Na igen, és háztartást is a nő vezet, mert ugyebár az női feladat. És régen ez mind szép és jó volt, amíg nem vívtuk ki magunknak a szavazati lehetőséget, meg hogy eljárhassunk dolgozni. Mondják is, hogy mi akartuk. Oh igen, hogy ne legyünk lenézve, hogy mi csak anyák vagyunk, meg ház...

Megtörtént a ház átadás, némi pakolással előtte. Még volt mit elhozni. Hazafelé azon gondolkodtam a kocsiban, mert a rádió előlap nem volt a helyén, viszont nem fértem hozzá, hogy mennyire fura ez. Ez volt kb a 13. költözésem….13? ez csak most esett le. De nem is a szám a lényeg, hanem hogy jó sok alkalommal átéltem már, és még sok alkalommal fogom, magamat ismerve, főleg hogy most albérlet. Ez volt az első és remélem az utolsó ilyen, de nem éreztem semmi fájdalmat. Nincsenek alapvetően jó emlékek a házzal kapcsolatban. Vannak jók, de elnyomja a sok rossz, ami ott történt. Foltok vannak, amik hiányozni fognak, a tűzhely az nagyon, a szuper mosógép, a kert, a tér…de nem fájt eljönni, otthagyni. Nem is nagyon éltünk ott, leginkább kettesben, és akkor egy nyűg volt, teher, és fájdalom. Nem csak Én érzek így, Nagyfiú is. Annyit mondott a nagy szobája fog hiányozni, de az sem annyira, mert mindig egyedül volt. Ott hagytuk azt a néhány jó emléket és a sok rosszat, és egy újabb lép...

Szóval megérkezett a manduka matrac a jelenlegi otthonomba. Azaz hazahoztam.    Nagyjából 5 éve vágyom rá, azonban nem engedhettem meg magamnak. Volt egy sportmárkás vékony yoga szőnyegem, és úgy voltam vele, ha lecserélem, biztos hogy erre. Prémiumok prémiuma, így húztam a dolgot, mert költséges kis kör volt ez, de kiszámoltuk a yogázásaimat, ez egy évben napi 153 Ft-ot jelent/nap. Ez így picit jobban megnyugtatott. Azonkívül még felhoztam érvnek, nem járok el órákra sem, nem arra megy a pénz, hanem a matracra. Jól van, meg kellett hoznom ezt a döntést, még ha most fáj is picit a zsebemnek, de egy életre vettem. Mátéval azon röhögtünk, még az unokáim is használni fogják és miket mesélünk majd nekik. Akkor vette ezt nagymamátok, amikor épp beszüntették a műanyagot, akkor még abból voltak a szívószálak, és volt egy halálos vírus is abban az időben és nem kellett iskolába menni… Ma reggel megvolt természetesen az első próba, mennyire más világ…. Jaj, teljesen más. E...

Szóval 42 évesen, majdnem elválva, de mondjuk azt elválva, gyerekkel csak szexre kelhetsz, vagy sehogy. Nem keresek párt. Nem cél a valakivel együtt élés. Viszont rendszeres leszólításokat kapok, ami hízelgő. Fiatalabb és idősebb férfiaktól is. Két opció van eddig: Egyedül vagyok, leszólít, felvesszük egymás kontaktját, és mindenki megy a dolgára, majd jön a digitális ismerkedés a „mesélj magadról” rész. Általában húzom, ameddig lehet az infókat, minden jól alakul, kecsegtető, aztán eljön a valóság ideje, ahol is bevallom, elvált, kamasz fiát egyedül nevelő nő vagyok. Na, ebben a pillanatban megváltozik a hangnem, és tárgyilagos lesz. Ettől kezdve az érdeklődés irányomban alábbhagy. És éppen sürgős tennivaló akad, vagy elmegy a másik oldalon a net. Másik opció a digitális ismerkedésnél, hogy ok, eljutok az igazságig, és további kérdés jön. Mióta vagyok egyedül? oh, ilyen régóta? és aztán rátér a lényegre: akkor Szex? Átjössz hozzám?   Mit is mondjak. Férfiak…, nem, hímnemű...

Jó fél évvel korábban fejembe vettem, hogy ok, vannak „alapművek” , amiket jó lenne elolvasni. Fiatal koromban nem szerettem olvasni, kötelezők leginkább filmen a doga előtti hétvégén. És most a nagyfiún látom miért…szörnyű kötelező olvasmányok vannak, nem neki való, és valaha nem nekem való volt egyik sem. Na meg persze ami kötelező, az már rossz, és tini koros lázadás, határok feszegetésébe pont belefér az ezzel szembeni tiltakozás, szóval Nekem sem ment, neki sem. Nem rovom fel Neki.  És aztán telt az idő, de nem szerepelt első helyen az olvasás, hiszen annyi minden mást lehet csinálni az életben. Ok, mondjuk utazás, közlekedés, nyaralás során alap volt, de nem minden jelleggel. És amikor az ember együtt él valakivel akkor nálam az az alap, hogy a másikkal foglalkozom, és nem leülök a kanapéra könyvet olvasni. Inkább főzni, dumálni, játszani, együtt elmenni valahova. De ez Én vagyok. Mindig is értékesebbnek gondoltam ezeket, ki tudja meddig élünk. ( Covid ebben erősen megerősíte...