Ezt is elhagytam...

Nem csak az önbecsülésem, önbizalmam, nőiességem, otthonom, családom, szerelembe vetett hitem, családról kialakított képem, hagyományaim, jövőképem veszett el a válással, hanem a fogam is ráment.

Annyira sokat stresszeltem, hogy erre bizony ráment az egészségem, és ennek az egyik megnyilvánulása, hogy egyszer csak kitört a fogam fele. Egy puha kenyérbe harapással persze, éppen amikor a gyerekkel együtt eljöttünk egy vita után. És most elérkezett a pillanat, hogy ennek a fogamnak a másik fele is, szintén egy puha kenyérbe harapva megadta magát.

Így aztán, fogorvoshoz kellett menni, nincs mese. Nem várhatott tovább a dolog. Egyébként is szerettem volna megcsináltatni, de így az univerzum intézi ezt.

Végül a röntgen után az lett a döntés, hogy vegyek végső búcsút, és válasszuk le az állkapcsomról a megmaradt darabot. Sajnos nagyon idétlenül tört le, nem menthető, nem lehet a csapot beletenni, más megoldás kell. Szerencsére- és le is kopogom- nem voltam fogproblémás. Pont emlegette Anyukám, ha tömni kellett sem kértem érzéstelenítőt.  Most már nagyobb a para, így duplát kértem.

Túl vagyok rajta, egy foggal kevesebb, és azt kell mondjam, még örülök is hogy csak ennyi, és nem lett komolyabb baj.

Úgy néz ki, ahogy építem vissza az elhagyott dolgokat, így a fogammal sem tehetek kivételt. És ez is az jelzi, szépen megy az élet tovább. Azt kell mondjam, ez az egyszerűbb eset szerintem. Mondom most persze, mert a neheze majd csak most jön ezzel is.

De a többi lelki, és társai dolgokat nagyon kemény meló vissza-visszaépíteni. Vagyis azt, ami kell belőle. Azaz amit úgy gondolom, hogy megtartok.

Mert milyen érdekes, hogy útnak indulsz az otthonról és a tanulmányaidból hozott dolgokkal, az életnek. És aztán a hatások körülötted alakítják ezeket picit, de vannak alapvető elképzeléseid, hogy is szeretnéd, mi lenne szerinted a jó. Aztán jön egy krakk, és ez a dolog egy pillanat alatt megváltozik, és nem azért, mert Te így szeretnéd. Hanem mert rákényszerít az út. És rákényszerít az élet, hogy változtass a terveden, az elképzeléseden, és hogy lásd reálisabban az életet.

És hogy mit is értek ez alatt? Azt, hogy ha a krakk után is az első elképzelésedben hiszel, beleroskadsz. Fel kell adnod ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Nekem legalábbis biztosan. Rájössz idővel, hogy nem tud olyan lenni az élet, mint ahogy azt Te szépen eltervezted, és baromira nem valós a szerelemről, bizalomról és a családról kialakított képed, és jobb, ha ezen az elképzeléseken, szépen lassan belátod, hogy változtatnod kell. Mert ha nem, teljesen beleroskadsz, és tönkreteszed magad.

Kicsit olyan ez, mint amikor kapsz egy pofont, és magadhoz térsz. Vagy az első, amikor készülsz egy vizsgára és igazán éjjel-nappal tanulsz és vagy be se jutsz a szóbelire a beugrón, vagy a szóbelin nagy nehezen kettest kapsz. Akkor is szembesülsz vele, valahogy nem okés a dolog, mindent belefektettél, és botrányos az eredmény. Nincs meg az egyensúly, nem arányos a dolog. Akkor is elgondolkodik az ember, hogy hm….nem azt hozta az élet, amit kellett volna. Hm, pedig Te azt csináltad, amit kellett, és mégsem. Az élet kiszámíthatatlan és nagyon-nagyon sokszor igazságtalan.

Ezzel is ez van. Sok-sok évig volt egy hited dolgokról, és ezt most reálisabban lehet látni, hogy bakker, ez valóban csak hit volt. És semmi tudás nem volt mögötte. Semmi. És máris tényekkel, tudod alátámasztani a valóságot. Tényekkel és nem elképzelésekkel. És lassan az merül csak fel bennem, hogy is gondoltam, hogy álomvilágban is lehet élni. Pedig Én is megtettem, sok-sok éven át.

És ez most nem azt fogja jelenteni, hogy ezentúl érzéketlen vagyok. Csak reális. És igen is ésszel kell tenni a dolgokat, reálisan. Úgy néz ki az a valós, aminek van magyarázata.

 

Egy nagy gondom van csak, mi a francot adjak át a gyereknek? Bár lehet, egyszerű dolgom van. Mert a legjobb lenne az álomvilágot átadni, hogy igen van olyan, amikor minden teljesen kerek és olyan is, hogy minden rózsaszín. És mitől van egyszerű dolgom? Attól, hogy már most pontosan látja a gyerek, hogy ez baromira nem így van, és résen kell lenni.

Mert mi a bizalom? Az például az a dolog, amit sokan kihasználnak, és kijátszanak, és Neki erre 14 évesen, erősen rá kellett jönnie. Vagy, hogy a jó emberekbe vetett hit, sem egy szuper dolog. Védekező állásban élni sem lesz egyszerű dolog se Neki, sem Nekem. Csak abban tudok reménykedni, hogy sok alkalommal elfelejt majd alapból védekezni, mert mondjuk, annyira jól érzi magát, és kap a sorstól majd éppen ezért pofonokat, amik ezeket az alapigazságokat erősítik meg.

És nehezen eldönthető melyik a szerencsésebb eset. Úgy nekiindulni az életnek, hogy álomvilágod van, és kapni egy nagy pofont, amire majdnem rámész, vagy már úgy nekiindulni az életnek, hogy tudod, hogy sok-sok pofon van, és óvatosan előre, lavírozva.

Azt hiszem, erre nincs is válasz, mert összehasonlítani sem lehet. 

Az írásom nevek említése nélkül történt, anonim, ha valaki hasonlóságot lát az életében a leírtak alapján, az pusztán a véletlen műve.