Ugrás a fő tartalomra

Hogyan....

Az amúgy is vacak hetem megkoronázása a mai nap. Hétfőn legszívesebben meghaltam volna, annyira nem voltam jól, kedden már csak örültem, hogy élek, a szerdám elég vacakra sikerült, jött a csütörtök a kártyaletiltás (klikk), pénteken a válási papír (klikk), és mára jutott a „hogyan spóroljunk még többet „ nap.

Csütörtökön még nem tudtam a hitelkártyámat használni a főkártya helyett, mert fordulónap volt. Gondoltam semmi baj, majd pénteken. Akkor pedig nem is kellett. Gondoltam Én na majd ma. És láss csodát sikerült háromszor mindenféle verzióban beütnöm a főkártyám pinkódját, ami úgy nem volt jó a hitelkártyához, így aztán éjfélig nem tudom használni ezt sem. 

 

Erős jelnek vettem ezt az univerzumtól, és erstével történt telefonos beszélgetésem során jól kiakadni, hogy ezt nem tudom helyrehozni. Hiába a több lépcsős beazonosítás, és hogy igen Én voltam a béna, semmilyen módon nem tudom ezt feloldani. Biztonsági intézkedés ez a banktól, ha ellopnák a kártyámat.

Mondtam a mukinak, értek mindent, de ha beazonosít, és még 63 + kérdést is feltesz, és tényleg kiderül, hogy Én vagyok, akkor miért is nem lehet, hogy ezt helyrehozzuk. Mert ez az előírás. Mondtam ez a nagyon szuper eljárás. Két napja nagyon örültem az erste banknak, és most azt gondolom, be kell mennem panaszt tenni.

Így aztán elmaradt a kajavásárlás, a nyelvkönyvem megvétele, és a január elsejei tik-tok videómban említettek szerint, a mélyhűtőből ebédeltem. Bekevertem a kenyeret, mert semmi ilyesmi nincs itthon, hogy majd vacsorázni is tudjak. És végre Alfréd (elektromos porszívó) is munkába indult, míg a takarítás más feladatit végeztem el. A halogatott kamra rendrakás is megvolt, és lehet a holnapra tervezett hajfestés is ma lesz, és most azt remélem, ki fogom olvasni az egyik könyvet, amiből már nincsen sok hátra. Kacérkodom a gondolattal, hogy bringára üljek, kis agykiszellőztetés, de lehet ebből most „biztonsági okokból” inkább séta lesz, meg hogy a menetszél ne fagyasszon meg. Még a megfázás az nagyon hiányozna….

Tervek így átalakítva, esti program lemondva, nem sok kedvem van semmihez. És várom, hogy vége legyen a napnak, bármi más rossz ügy nélkül. És elkezdődjön a holnap. Mert rájöttem, hogy az egész hétre rákentem ezt „szar hetem van” jelszót, közben igazából, holnaptól is lehetne, hogy minden jobb lesz. Hiszen semmitől sem kisebb az esélye hogy vége van a rossz napoknak, nem kell ehhez egy hétfő, pont elég ehhez egy vasárnap  is…..

Meglátjuk…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vajon....

Ez az egész a május elsejei hétvégén zajlott csak valamiért nem posztoltam: Pénteken volt egy hatalmas összeveszésem a gyerekkel, és szombaton a barátnővel is. Eddig agyaltam, de úgy néz ki, ki kell pötyögnöm magamból, mert annyi kérdést vet fel az egész… Úgy alakult, hogy pénteken 3-asban (Fiam, Barátnője és Én) a velencei tavon töltöttük a napot, azaz a szárazföldön, mert a víz éppen csak 20 fok volt. Alapból gyomorgörcsöm volt az egésztől, de annyira könnyen rámondták az igen, hogy azt gondoltam csak bennem van aggodalom. Előzmény annyi leginkább, hogy barátnő csak olyan átjáróban van nálunk, vagy átjáróban alszik nálunk, nem igazán beszélgettünk. Én mindvégig első perctől fogva nagyon igyekeztem, és az első barátnő esetén ért tapasztalatok alapján még jobb lenni ezen a téren. De mit sem számított. Valahogy sosem voltak beszélgetések. Aztán egyszer csak lett egy ebéd, hogy szeretné nagyfiú, ha nálunk enne a lány, hogy jobban megismerjük egymást. Ebéd lett jobban megismer...

Van fél órám, dolgozik a hajfesték…

Míg kapcsolódom saját magam energiájával, és elmélkedek a rendbehozásomon, adódott egy lehetőség, hogy a szüleimmel Hajdúböszörményben töltsem a gyermekmentes hétvégét. Természetesen igent mondtam, a véletlenekben már régóta nem hiszek, de talán nem is hittem sohasem.  Így pénteken fél napos meló után az első esős hétvégén elindultunk, és mindenféle útlezárásokon át, terelések közepette egyszer csak odaértünk. Vonzott a meleg víz nagyon. Régen nagyon fázós voltam, most valamivel jobb, Apukám szerint változó kor, és jön majd megint a megfagyok időszak, nyugi. Azonnal lementünk a vízbe, míg Apukám családfás rokonokhoz el. Így kettesben maradtam saját Anyukámmal, és meglepően őszinte beszélgetés volt, a rá váró mellműtét (rák) érzéseiről. Nagyon örültem neki, hogy beszélünk róla, másrészt terelte a figyelmemet a délben kapott elbocsátó szép üzenettől, az éppen aktuálisan „lehet ebből valami” pasitól, másrészt jó volt érezni a végtelen bizalmat.  Mai napig nem volt időm kisírni ma...

Kicsi Én

Gyerekkoromban kaptam egy csillagjegyes könyvet, amiből ki is derült, hogy oroszlánként szeretem a fényűzést, az aranyat, rubint, állatmintás dolgokat, mint az állatok királya. Akkor csak így néztem ki a fejemből, és azt mondogattam, na Én ezeket soha. Az arany viselése fájt, komolyan. Kaptam ballagásaimra nyakláncot, medált, de valahogy azt éreztem nem jó érzés viselni, így szépen eltettem ezeket. Azt mondtam az egyetlen arany az majd a karikagyűrűm lesz. Végül az is fehérarany lett. Közben jöttek a tartalmas 80-as évek és kinyílt nemzetünk számára a világ, minden téren. Eljutottak az infók a nagyvilágból, kisvilágunkba. Ekkor találkoztam első körben azzal a képpel, amikor idősebb hölgy, állatmintás cuccba bújva, arannyal a nyakában flexel, hogy fiatalabbnak tűnjön. Ez akkor úgy bevésődött, hogy még jobban megerősített abban, hogy na ezek kerülendők mindenképp. És jöttek a ruhás szakmai évek, amik még jobban megerősítettek ebben. Akkor jól megtanultam milyen korban, mit és h...