Amikor alapból szar heted van, mert nem is vagy jól, és nem is úgy jönnek össze a dolgok, ahogy annyira szeretnéd, sőt ugye bankkártya nélkül ülsz (klikk), akkor igazán nem hiányzik már semmi más. De akkor azért megérkezik az, amire alapvetően az egyik fél biztosan évek óta vár már. Az a bizonyos válási papír.
Amikor tudtomra jutott a levél megérkezése, eléggé elöntött a víz. Ami aztán a melóhelyemen az első emeleti mosdóban ki is folyt a szememből egy pillantásra. Igen sírtam. Magától a tudattól, hogy ez a pillanat is eljött.
Most péntek este van. Most jutott hozzám a levél, és most volt lehetőségem elolvasni.
Nem azért sírok, mert tőle kell elválnom. Nem vagyok szerelmes belé már, erre rájöttem. Szeretni fogom valahogy máshogy és egyszerre gyűlölni is, amíg élek. Még most is, ha nehéz helyzetbe kerülök, azonnal az villan be, hogy bassza meg, nem hiszem el. Ha nincs ez a kurva válás, akkor ez most nem lenne. És nem kellene ezzel a helyzettel szembe néznem, amit aztán jó lenne, ha meg is oldanék EGYEDÜL. Persze tisztában vagyok vele, hogy ha nincs a válás, akkor sokkal másabb helyzet lenne, de köszönöm szépen nem kell vigasztalni. Mert ez nem vigasztaló.
Maga a tény bosszant, hogy válás van, hogy elvált ember leszek. Egy kudarca az életemnek ez. És írtam már, számtalan olyan bélyegek kerültek rám, amivel rendszeresen szembesülök. Mint hogy elhagyott, tehát nem voltam jó feleség, vagy elhagytam magam. Egy fiatalabbra cserélt le, tehát megöregedtem. Hogy nem adtam meg neki mindent és ezért keresett mást… és tudnám még folytatni órákon át. Ezek a megjegyzések bizony a mai napig megtalálnak.
Szóval égette a táskám fülét hazafelé jövet, de kénytelen voltam kinyitni, hogy tudjam mi vár rám, milyen lehetőségeim vannak, ha egyáltalán vannak. Olyan ez az érzés, mint amikor be kell menned fizetésemelésért, rohadtul szeretnéd, ha ez magától elintéződne, de azt is tudod, ha nem mész be, nem lesz több fizetés. Vagy amikor rájöttem szülés előtti éjszakán, hogy bakker, nincs visszaút, holnaptól megváltozik minden.
A legbántóbb mondat, mindjárt megszámolom ….19 oldalas papírhalomban.
Idézem: „ A házasság felbontását a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásához vezető okok vizsgálata nélkül, azaz közös megegyezés alapján.”
Illetve: „Házasságunk teljesen megromlott, helyreállítására nincs kilátás.”
Milyen szavak ezek? „helyrehozhatatlan megromlás” mondanék erre kacifántosat.
Mennyire érdekes, hogy két ember, aki együtt élt 18 évet, mennyire máshogy tudja látni a helyzeteket.
Hát jól van. Egyébként személyesen kell megjelenni majd, adott napon adott időpontban. És igazat kell mondani. És mivel hazudni nem tudok, ezt fogom tenni, csak óvatosan bíró úr a kérdésekkel…
Én sem szeretném ezt már rendbe hozni. Ahhoz túl sokat bántott, hogy azt gondoljam ezt bármikor is meg tudnám bocsátani neki. És nem csak engem bántott ezzel az egésszel, hanem a saját gyerekét. Itt meg anyaoroszlánként semmi más dolgom nincsen, mint őt, teljesen és felülmúlhatatlanul megvédeni, amíg élek.
Sokat gondolkodtam, és vannak helyzetek, amikor most is, hogy ez az egész házasság azért kellett, hogy legyen nagyfiú. És lehet, ez mindent megér, sőt biztosan. A sok fájdalmat a házasság alatt, és azt a rengeteget utána. A sok könnycseppet, amit ejtettem, amivel a Velencei tavat újra lehetne tölteni, de jó is lenne…. A sebeket a szívemen, és a mély karcolásokat a lelkemen. Így nem tudom azt mondani bárcsak anno ne szerettem volna bele, bárcsak ne adtam volna oda mindent magamból, mert akkor nem lenne itt (bár most nincs itthon), de nem lenne a mindennapjaimban az a csoda ember, aki van.
Érte megérte. ÉRTE igen.
Az írásom nevek említése nélkül történt, anonim, ha valaki hasonlóságot lát az életében a leírtak alapján, az pusztán a véletlen műve.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése