Aki szemfüles észrevehette, hogy volt más találkozóm is.
És itt most következtetésekkel, inkább kérdésekkel érkezem.
Ezek olyan randik voltak, amik többet jelentettek nekem, így nem vesézném ki úgy, hanem így, másképp.
Arany középút, jin-jang, egyensúly. Ismerősek nekünk –e fogalmak már.
De miért is jó, vagy miért is kell egy kapcsolatba ez.
Azt tudjuk, vagy legalábbis tapasztaltuk már, hogy egy kapcsolatban jó ha van barátság, azaz tökre, vagy legalábbis, elég jól megértjük egymást, és van a kémia.
Majdnem ki is jelenthetjük, hogy egyik sem tanulható, vagy fejleszthető, mert csak úgy jön, csak úgy van. De persze ez is kérdés, mert biztos ezzel is sokan vitába szállnának, és valahol meg is értem.
Leginkább azt vallom, egy jó kapcsolatban, csak úgy jönnek a dogok, és csak úgy megtörténnek. Igaz közel 45 évesen máshogy látom ezt. Eljön az a pillanat, amikor igenis elkezdesz erőfeszítéseket tenni. Egyrészt nem kapkodnak már utánad annyian, másrészt nem is akkor a piac, hogy csak úgy válogassál.
Így máris eljutottam az első kérdéskörig. Mekkora, vagy mennyi kompromisszum ami belefér, bele kell hogy férjen? Megéri egy olyan kapcsolat ahol megéri a kompromisszumhalmaz, vagy inkább jobb egyedül, mert van az a szint ami alá inkább nem? És hol van az a szint, mindenkinél ugyanott?
Sok olyan tik-tok, insta reals és életvideót látok, hogy bizony inkább egyedül. Főleg idősebbektől, hogy basszus van az, amiért inkább a szingli élet vonzó. De hogy is írjam ezt, hogy érthető legyen?
Mert van az igen, ami kiveri a biztosítékot, viselkedések, beszédstílus, öltözködés, vagy egy étkezés, amikor valakit kizársz és azt mondod, hogy pá, és nincsenek lelki fájdalmaid. Ez érthető is és természetes.
De mikor van az, hogy az mondod, okés, nem teljesen így gondolom, de akár még bele is férhet? Az ilyen típusú megengedésekben vajon mennyire játszik szerepet a
- másik szimpátiája,
- a meguntam a szingli életet,
- vagy a felhozatalból való mérlegeléssel, az ő a legjobb verzió a többiek közül?
Minél idősebbek vagyunk, annál szűkebb határaink vannak, vagy éppen a korunk, ami miatt megengedőbbek vagyunk?
----
Tagadhatatlan, hogy mi van a kémiával.
Valahogy úgy gondoljuk ez is vagy van vagy nincs.
Máris cáfolnám ezt. Talán volt szerencséd neked is átélni, hogy volt egy ellenkező nemű barátod. Aki haver volt, barát, eszedbe sem jutott máshogy közeledni hozzá, valahogy így alakult ki az egész kapcsolat. Aztán évek során mégis kialakul benned egy vonzalom felé. Meglátod azt a szépségét, amit eddig nem. Sőt meglátod a saját párkapcsolataidban azt a hiányt, ami nála megvan vagy észreveszed, hogy egyébként nagyjából mindenkiben őt keresed. Azaz nem volt meg a kémia, de előjött.
Egy ismerkedés során ebben a rohanó világban, erre persze nem érünk rá. Igazából, mondjuk nem tudom miért… De 1 max két randi alatt megnézzük mi van a kémiával, van vagy nincs. Nincs középút.
Ha nincs, búcsút intünk a másiknak, és más rét, más virágait finatoljuk, hátha elindít bennünk egy kémiai egyveleget.
Ha pedig van, máris jobban látjuk a másikat. Ferómon pont passzol, ne hagyjuk veszni lássuk, több remény, több kitartást, és több kompromisszumot engedünk bele az ismerkedésbe.
Azt tudjuk, hogy akkor mi van, ha nincsen. De mi van akkor, ha sok kémia van?
Bizseregsz a másik közelében, érzed hogy húz, minden pillanatban hozzáérnél, éreznéd a bőrét, és nem utolsó sorban másos sem jár az agyad mint a szexen, és két egész mondatot nem tudsz kinyögni egyébként.
Mennyire tud megborulni egy ilyen kapcsolat, és vajon meddig lesz így a kémia, vagy csitulás lesz? Alapból jó kezdésnek vehető, mert idővel ennél már csak rosszabb lesz, és akkor lecsökken „normál” szintre, és türelemmel várni kell, míg a beszélgetésig is eljut az ember? És erre van időnk? És ebben képesek vagyunk kompromisszumra? És ha igen, akkor a nem kémia esetén miért nem?
---
Visszatérek a fogalmakra.
Miért gondoljuk azt, hogy a legjobb a köztes út? Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy ez a legjobb irány? Persze átlagban biztosan. De ha mi eltérőek vagyunk akkor miért vetjük el azt, ami egyébként nekünk jó, csak mert nem ez az elvárt jó, a tömeges elvárt jó?
---
Hogy vagyunk képesek jövőbe látni? Eldöntjük egy-két randi alatt, hova kerül pipa a listán, és nem érünk rá másra, mint hogy pipálgassunk, és döntsünk merre tovább. Mégis milyen pillanatnyi megélésekből következtetünk, mi alapon? Melyik tapasztalatainkat vesszük alapnak és miért?
Miért nem érünk rá egymásra? Miért nem érünk rá, saját magunkra? Saját magunk megéléseire?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése